A Temesvári Egyházmegyében sok római katolikus hívő számára a polgári év utolsó napja nemcsak a jókedvről, a szórakozásról és a pezsgős koccintásról szól, hanem a visszatekintésről, az összegzésről és a hálaadásról is a Jóistentől kapott kegyelmekért. Ugyanakkor a hívő ember az új esztendőt is Istennel kezdi, az Ő irgalmát és áldását kéri a következő tizenkét hónapra.
Az óév utolsó napján, december 31-én, kedden, 18 órakor a temesvári Szent György római katolikus székesegyházban Pál József Csaba megyés püspök év végi hálaadó szentmisét mutatott be. Koncelebrált a székeskáptalan több tagja: Dirschl Johann általános helynök, Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök, Lauš Nikola püspöki irodaigazgató, Király Árpád főesperes, arad-ségai plébános, Pălie Veniamin főesperes, a resicabányai Havas Boldogasszony templom plébánosa, Jäger Adalbert temesvár-újkissodai plébános, Filip Dorin Gyula csáki plébános, Kocsik Zoltán, a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója, Bene Tamás csanádi plébános, Sebastian Mirciov óbesenyői plébános, Kapor János kisjenői és simonyifalvi plébános. Az egyházmegyés papok közül koncelebrált Szabó Péter ny. kanonok, Pozsonyi Daniel zsombolyai és gyertyámosi plébános és Branko Duma temesvár-józsefvárosi segédlelkész. A liturgia zenei szolgálatát Bajkai-Fábián Róbert, a székesegyház orgonistája látta el.
A szentmise elején az egyházmegye püspöke hangsúlyozta: – Az év végén tekintsünk vissza, és nézzük meg, konkrétan melyek azok a kegyelmek, amelyekért hálát adhatunk a Jóistennek.
Magyar, német és román nyelvű szentbeszédében Mirciov Sebastian óbesenyői plébános egyrészt az idővel való helyes gazdálkodásról beszélt, amely Istentől kapott nagyon értékes ajándék, és nem szabad elpazarolnunk, másrészt a Ferenc pápa által meghirdetett 2025-ös Szentévről, a remény évéről. – Lépjünk az új esztendőbe Istenbe vetett bizalommal, aki eddig is gondviselőnk volt, és azzal a feladattal, hogy minden nap tegyünk valami jót. Az óévet pedig zárjuk azzal, hogy bocsánatot kérünk a sok tévedésünkért, amikor hagytuk, hogy Krisztus elhaladjon mellettünk. Azok a jó, szép cselekedetek pedig, amelyeket megtettünk, szolgáljanak bátorításként, hogy ne térjünk le a remény útjáról. Határozzuk el, hogy jobban fogjuk szeretni Istent és felebarátainkat, mint eddig. Bízzunk az isteni gondviselésben, legyen Isten a reményünk forrása. A hála ne korlátozódjék csupán az év végére vagy az ünnepi pillanatokra. A hálaadásnak mindennapi életünk részévé kell válnia. Hálát adhatunk imáinkban, a rászorulók megsegítése által vagy akár a szenvedésben, tudva, hogy Isten velünk van és átsegít minden megpróbáltatáson – mondotta szentbeszédében Mirciov atya.
A szentmise végén Pál József Csaba megyés püspök szentségi áldásban részesítette az egybegyűlteket és mindenkinek kegyelemteljes, Istentől áldott új esztendőt kívánt.
Az új év, 2025 első napján, a temesvári főpásztor a Püspökség kápolnájában 10 órai kezdettel celebrált szentmisét.
Mivel a katolikus egyház január 1-jén ünnepli a Boldogságos Szűz Mária istenanyaságának ünnepét, a megyés püspök arra buzdította a jelenlévőket, hogy az egész évet ajánlják az Szűzanya oltalma alá, és minden napot az ő anyai jóságának és szeretetének segítségével éljenek meg.
Homíliájában az evangéliumi versekre (Lk 2,16-21) utalva a főpásztor három gondolatot emelt ki: – „A pásztorok sietve elindultak megkeresni a gyermek Jézust – mondja az evangélista. Ez számunkra is buzdítás, hogy amikor Isten hív minket valamire, ne habozzunk, ne bizonytalankodjunk. A második gondolat az, hogy a pásztorok „elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről”. Beszéljünk mi is azokról az eseményekről, tapasztalatokról vagy helyzetekről, amelyek Istenhez kapcsolódnak. És miután a pásztorok mindenkinek hirdették azt, amit Jézus születéséről hallottak, „Mária szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk”. Gondolkodjunk, elmélkedjünk mi is gyakrabban Isten Igéjén. Néha túl sok tevékenységhez fogunk, és olyan cselekedeteket is vállalunk, amelyek nem Isten akarata szerint valók. Így elfáradunk, és gondjaink megzavarják még az imádság pillanatait is.
A szentmise után a hívek délután 5 óráig imádkozhattak a püspöki kápolna oltárára kitett Oltáriszentség előtt.
A temesvári Püspökség sajtóirodája