Október második vasárnapján reggel, az őszi verőfényben fürdő szapáryligeti templomban ünneplőbe öltözött fiatalok csoportja üdvözölte Pál József Csaba megyés püspököt, aki a helyi közösség jelentős ünnepére érkezett a helységbe. Az oltár előtt felsorakozott 33 helyi és szinekei fiatal ugyanis a szapáryligeti filia közösség pasztorációját is ellátó Gál Vilmos borosjenői plébános, valamint Sotir Gabriel tanár vezetésével az elmúlt hetekben bérmálásra készült. Október 9-én pedig a délelőtti szentmise keretében a főpásztor a keresztény nagykorúság szentségében részesítette őket.
A szentmise főcelebránsa Pál József Csaba megyés püspök volt, koncelebrált Gál Vilmos helyi plébános és Varga János arad-belvárosi kisegítő lelkész. A szentmise zenei szolgálatát a borosjenői és a helyi templomi énekkar látta el Sotir Gabriel tanár irányításával.
Szentbeszédében a főpásztor arra buzdította a bérmálkozókat, hogy fogadják nyitott szívvel a Szentlelket és működjenek együtt vele. „Ma a püspök kézrátétele által a Szentlélek eljön a maga teljességében. A Szentlélek a harmadik isteni személy, akivel fontos az élő és személyes kapcsolat kialakítása. Az Istennel való élő és személyes kapcsolat nélkül a hitet akár tehernek is érezhetjük. Noha a Szentlélek láthatatlan, ha befogadjuk Őt a szívünkbe, akkor az életünk és a cselekedeteink révén láthatóvá válik – fogalmazott magyar, és román nyelvű homíliájában a megyés püspök.
Ezt követően a fiatalok megújították keresztségi fogadalmukat, majd bérmaszüleik kíséretében az egyházmegye püspöke elé járultak, aki krizmával keresztet rajzolt a fiatalok homlokára e szavak kíséretében: vedd a Szentlélek ajándékának jelét!
A szentmise végén Gál Vilmos plébános köszönetet mondott a főpásztornak a bérmálás szentségének kiszolgáltatásáért, a szülőknek és a bérmaszülőknek pedig a felkészítő idején tanúsított nyitottságért és együttműködésért. Végezetül Pál József Csaba megyés püspök Isten kegyelmét kérte a bérmálkozókra és főpásztori áldásban részesített minden jelenlévőt.
A temesvári Püspökség sajtóirodája