Kedves Testvérek!
Az élet nagyon sokszor döntések, választások elé állít. Lehet jól és lehet rosszul dönteni. A rossz döntéseink után és azok következményeitől szenvedve azt szoktuk mondani: nem láttam előre, nem láttam világosan, hogy mi fog következni, vagy nem fontoltam meg eléggé. A jó döntésekhez fényt a Jóistentől kérünk, mert Ő látja a jövőt, Ő tudja, hogy mi válik javunkra. Akkor is a Jóistentől kérünk világosságot, segítséget, amikor földi dolgaink intézéséről, szervezéséről van szó. Egy ilyen helyzet a parlamenti és államelnök választás is.
Ebben az esetben az első döntésünk az, hogy elmegyünk-e szavazni vagy nem. Ha keressük, hogy mi a helyes, azt látjuk, hogy az érdektelenség, a közömbösség nem a Jóistentől jön. Isten azt akarja, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a közösségért és így végső soron magunkért is. Egy-egy szavazat kevés, de, amikor a szegény asszony a maga két fillérét adta, Jézus megdicsérte, mert megtette a tőle telhetőt. Példaképnek állította őt. Éljük meg ezt az Igét úgy, hogy tegyük meg mi is a tőlünk telhetőt, menjünk el szavazni és buzdítsunk másokat is erre.
A másik kérdés: kire szavazzunk? – Itt megint Isten színe elé kell állnunk, hiszen Ő ismeri a szíveket, sokkal jobban, mint mi. Tőle kell megkérdeznünk, Uram, Te kit választanál? – Olyan valakit válasszunk, aki az Úr szíve szerinti ember, aki képes Istentől kapott bölcsességgel és az Ő erejével képviselni egyházunkat, népünket, minket.
Ha jól megtesszük a magunk részét, nyugodtabban tudjuk Istenre bízni a többit. Isten is meg fogja tenni a maga részét.
+Pál József Csaba
megyés püspök
Fotó: www.roaep.ro