Augusztus 29-31. között a Claudiu Roznovszky elnök által vezetett Romániai Sportklub rendezte meg a CALIX SACERDOTUM elnevezésű futsal (teremlabdarúgó) bajnokságot papok számára. A hatodik alkalommal megtartott sporteseményre idén Nagyváradon került sor, a résztvevők hat római katolikus egyházmegyéből (Iaşi, Temesvár, Szatmárnémeti, Bukarest, Nagyvárad és Gyulafehérvár) és négy görögkatolikus egyházmegyéből (Nagyvárad, Kolozsvár, Máramaros és Lugoj) érkeztek. A csapatokat papok és szerzetesek alkották. A Temesvári Egyházmegyét 8 lelkipásztor képviselte: Lauš Petar Nikola püspöki irodaigazgató, Dumitru Daniel temesvár-gyárvárosi plébáno, P. Barazsuly István SDS, temesvár-erzsébetvárosi plébános, Drăghia Novița berestyei plébános, Szabó Tiberiu temesvár-józsefvárosi segédlelkész, Radulov Piry vingai plébános, Ursache Sergiu temesszlatinai plébános és Sima M. Milan krassócsörgői plébános.
A résztvevők számára a rendezvény egyaránt jelentett sportolást és lelki programot, mivel a mérkőzéseket mindig szentmise előzte meg, amelyet Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspök celebrált.
A verseny tétje az 1., 2. és 3. helyezettnek felajánlott kupák mellett az a kiváltság volt, hogy a győztes csapat képviselheti Romániát a 2023 februárjában Temesváron megrendezendő papok labdarúgó Európa-bajnokságán. A temesvári egyházmegye csapata ezen a versenyen a megtisztelő 2. helyen végzett, de a játékosok annak is örülhettek, hogy Lauš P. Nikola püspöki irodaigazgatót választották meg a bajnokság gólkirályának, a bajnokság legjobb kapusa pedig Dumitru Daniel temesvár-gyárvárosi plébános lett.
A temesvári egyházmegye csapata ezúton is szeretne köszönetet mondani a szervezőknek, a Nagyváradi Görögkatolikus Egyházmegyének, különösen Antoniu Suciu és Mihai Terec atyáknak, valamint Anton Cioba rektornak, akik Virgil Bercea püspök atya vezetésével lehetővé tették, hogy ez a verseny szép és testvéri légkörben kerüljön megrendezésre.
Daniel Dumitru plébános