„Különleges kegyelem és Isten ajándéka, hogy az egyházmegye első püspöke egy szent vértanú, alapítója pedig egy szent király, aki 1030-ban hozta létre egyházmegyénket, és egy tanult főpásztort nevezett ki az élére, aki életét adta a hitéért. Közbenjárásuk által kitartásra, állhatatosságra buzdítanak a hitben és az egymás iránti szeretetben. Ezért hálásnak kell lennünk Istennek” – fogalmazott magyar, román és német nyelvű bevezetőjében Dr. h.c. Roos Martin ny. temesvári püspök a Szent Gellért napján a csanádi templomban bemutatott szentmisén. Csanád egyházmegyénk régi püspöki székhelye, amelyet több mint öt évszázadon át a kegyelem és az imádság jellemez.
A 11.00 órakor kezdődött ünnepi szentmisét azon az oltáron mutatták be, amely egykor Szent Gellért kőkoporsója volt. A koporsó ma üres az egyházmegye életét próbára tevő történelmi viszontagságok miatt, de üressége számunkra, keresztények számára jelkép: az üres sír Krisztus feltámadására utal, így mi is, a vértanú Szent Gellért üres sírjára tekintve, reméljük, hogy e vidék lakosai is újjászületnek Krisztusban. Szeptember 24-e jelentős ünnep a temesvári egyházmegye római katolikus naptárában, különleges esemény e vidék papjai és az itt élő hívek számára, amikor a Csanádon a régi püspöki székhely jelenlegi templomában zarándokok százai emlékeznek ünnepélyes szentmise keretében az egyházmegye első mártír püspökére.
A Pozsonyi Évkönyv 1030-ban említi Szent Gerard püspökké szentelését, Szent István, Magyarország királya ugyanis rábízta az új Morisena, később Csanád nevet viselő egyházmegye vezetését. A régi egyházmegye közel kilenc évszázados fennállása után három részre oszlott, amelyek ma Romániában, Magyarországon és Szerbiában találhatók. Szeptember 24-e pedig a három utód- és testvér egyházmegye, a magyarországi szeged-csanádi egyházmegye, a szerbiai nagybecskereki/ zrenjanin egyházmegye és a romániai temesvári egyházmegye számára az első csanádi vértanú püspök tiszteletének napja.
Idén a csanádi templomban papok és zarándokok gyűltek össze az oltár körül, elsősorban a temesvári egyházmegyéből, de magyarországról és németországból is érkeztek hívek. Bene Tamás helyi plébános magyarul és románul köszöntötte a nyugalmazott főpásztort, kiemelve, hogy Márton püspök évről évre megtiszteli jelenlétével a csanádi közösséget. Az emeritus püspök üdvözölte Gheorghe Berciu helyi görögkatolikus plébánost, aki koncelebrált a szentmisén, a többi vallásfelekezet képviselőit, valamint Andrei Codruț Tița polgármestert. Idén Lucian Oprea, a Pusta Kulturális Egyesület és számos partner közreműködsével a csanádi zarándoklat (újra) egyben templombúcsú is volt, amelyet kulturális események is kiegészítettek. A délelőtt folyamán német, magyar, román, bolgár, román és szerb népviseletbe öltözött fiatalok érkeztek a temesrékási fúvószenekar kíséretében a plébániára, ahol a nyugalmazott püspök, a koncelebráló papok és a zarándokok egy csoportja fogadta őket. Itt néhány német táncot adtak elő, majd a papokkal és a püspökkel körmenetben a templomba vonultak a szentmisére. A szentmise zenei szolgálatát Dumitresc Emil, a temesvár-gyárvárosi Millenniumi templom kántora látta el. Roos püspökkel együtt koncelebrált Dirschl Johann általános helynök, és Jäger Béla temesvár-újkissodai plébános, valamint több egyházmegyés lelkipásztor.
Német, magyar és román nyelven elmondott homíliában Dirschl Johann vikárius megemlítette Szent Gellért életének és főpásztori szolgálatának fontosabb állomásait, majd arra a kérdésre kereste a választ, hogy mit jelent szentnek lenni?
A szentmise végén Roos Martin ny. püspök megköszönte a papoknak és a híveknek a jelenlétet, a népviseletbe öltözött pároknak, hogy hagyományos és színes jelleget kölcsönöztek az ünnepnek, a hatóságok részvételét, valamint a plébánosnak a zarámdoklat előkészítését. Márton püspök ugyanakkor átadta a jelenlévőknek Pál József Csaba megyés püspök üdvözletét, aki ezen a napon a gyulafehérvári főegyházmegye által szervezett családpasztorációs találkozón vett részt, és előadást tartott.
A záróáldást követően a ny. főpásztor megáldotta a Kirchweih-csokrot (Kirchweihstrauß), amelyet a fiatalok kivittek a templom elé, ahol a Szent Gellért szobor előtt a német, román, bolgár, szerb és magyar néptáncegyüttesek előadására került sor. A következők együttesek léptek fel: a nagyszentmiklósi Német Demokrata Fórum táncegyüttese, a Buntes Sträußchen, az óbesenyői Palučenka bolgár néptáncegyüttes, a nagyszentmiklósi Kékibolya magyar táncegyüttes, a Mlădițe Cenăzene együttes pedig román és szerb bánsági táncokat mutatott be.
A zarándoklat és templombúcsú a plébánia udvarán agapéval zárult, amelyre Bene Tamás helyi plébános mindenkit meghívott.
Szeptember 24-én este 8 órakor a csanádi római katolikus templomban Petre Ionutescu úr ambient jazz koncertjére került sor, videóvetítés kíséretében. Este 9 órakor a templom épületére fényvetítés és mapping keretében Lucian Oprea (Csanád) és Claudia Dimoiu (Bécs) képzőművészek alkotásait vetítették.
A temesvári Püspökség sajtóirodája



























