Két esztendővel ezelőtt, 2019 nyarán a temesvári egyházmegye honlapja arról tudósított, hogy Iakab Ilona tanár, a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceum akkori igazgatója és Kocsik Zoltán lelkipásztor, az iskola akkori igazgatóhelyettese csatlakozott a Piarista Rend Magyar Tartományának Testvériségéhez, és egy évre ígéretet tett arra, hogy hivatásának megfelelően megéli a piarista karizmát, Kalazanci Szent József lelkisége, pedagógiai elvei szellemében tevékenykedik.
Az ígéret megújítására idén a temesvári piarista templomban került sor, az október 3-án, vasárnap délelőtt bemutatott szentmise keretében. A liturgia főcelebránsa a Budapestről érkezett Czeglédi Zsolt piarista szerzetes, koncelebrált Molnár Lehel piarista atya, a rend romániai delegátusa és Kocsik Zoltán temesvári templomigazgató. A szentmisén jelen volt Jusztinné Nedelkovics Aliz, a Szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium igazgatója és Turi Gellért piarista jelölt. Mint azt bevezetőjében Kocsik Zoltán templomigazgató kiemelte, nem véletlenül esett a választásuk október 3-ra, ezen a napon ugyanis a helyi katolikus Egyház a temesvári piarista főgimnázium egykori végzősére, a kommunista börtönben elhunyt és 2010-ben Nagyváradon boldoggá avatott Bogdánffy Szilárd püspökre emlékezik.
Szentbeszédében Czeglédi Zsolt atya a napi evangéliumi résszel kapcsolatos gondolatait osztotta meg a hívekkel, és úgy fogalmazott: – Kalazanci Szent Józsefnek, a piarista rend alapítójának alapvető meglátása az volt, hogy szeretetközpontúan szolgálja a fiatalok teljes életének kibontakozását. A teljes értelemben vett élet szolgálata: ez a piarista küldetés. Ezt vállaljuk, erre érzünk elhivatottságot. Imádkozzunk ebben a szentmisében különösképpen is Ilonáért és Zoltán atyáért, akik elkötelezett módon, komoly ígérettel keresztény élethivatásukként vállalják ezt. És imádkozzunk mindazokért, akik a nevelés szolgálatát végzik: minden pedagógusért, nevelőért, óvónőért.
Ezt követően Iakab Ilona tanár és Kocsik Zoltán lelkipásztor újólag kifejezték elköteleződésüket a piarista karizma mellett. – Attól a szándéktól vezetve, hogy Jézus Krisztust kövessem és Kalazanci Szent József lelkületében éljem hivatásomat, Isten segítségével megújítom ígéretemet, hogy egy évre a Piarista Rend Testvériségének tagja leszek. A Szentlélek vezetésével elkötelezem magam amellett, hogy fejlődjek keresztény hivatásomban a piarista karizma szerint, hogy alaposabban megismerjem Kalazanci Szent Józsefet, és így a piarista karizma szerint élhessek, hogy az Egyház szolgálatára legyek és a társadalom megújításán dolgozzam együtt másokkal – hangzottak az ünnepélyes ígéret szavai. A piarista testvériség két temesvári tagjának a többiek nevében Czeglédi Zsolt atya és Jusztinné Nedelkovics Aliz igazgató gratulált.
A piarista rend testvériségét 1988-ban alapította Josep María Balcells generális atya. A testvériség azoknak a keresztény hívőknek az összessége, akik a piarista karizma (lelkiség, küldetés és élet) megélésére társulnak egymáshoz kis közösségekben, mindegyikük saját világi, szerzetesi vagy papi hivatása szerint.

A Temesvári Püspökség sajtóirodája