„Ez a szinódus a következő alapvető kérdést teszi fel: A szinodális egyház az evangélium hirdetése során «együtt halad». Hogyan történik ez az «együtt haladás» ma a helyi egyházban? Milyen lépésekre hív minket a Lélek, hogy növekedjünk «együtt haladásunkban»?” (PD, 26)”
Január 17-én, hétfőn a Temesvári Római Katolikus Püspökség alkalmazottai részt vettek a szinodális folyamat egyházmegyei szakaszának keretében szervezett első találkozón. A jelenlévők, négy kisebb csoportra felosztva, a Püspöki Hivatal négy termében gyülekeztek, a megbeszéléseket Pál József Csaba főpásztor, Dirschl Johann általános helynök, Szilvágyi Zsolt pasztorációs püspöki helynök és Lauš Nikola püspöki irodaigazgató vezette.
A találkozón a résztvevők a szinodális folyamat kézikönyve által javasolt első két témát vitatták meg: társakként az úton és meghallgatás. A megbeszélés a szinodális imával kezdődött.
A szinodális Vademecum által javasolt kérdések mellett a találkozó résztvevői a következőket emelték még ki:
– Az Egyházban és a társadalomban egymás mellett járunk ugyanazon az úton.
– Találjuk meg a valódi egységet Egyházunkban.
– Mivel a katolikus Egyház egyetemes, valamennyien egy közösséget alkotunk. Hogyan értelmezzük a gondoskodást, a törődést, amellyel a felebarátaink felé kell forduljunk?
– Hogyan fejlődik a hitéletünk?
A csoporttagok közül többen hangsúlyozták az őszinteség, a nyitottság, az Egyház és a Püspökség iránt érzett felelősség, az együttműködés, valamint a nyitott szívvel történő meghallgatás fontosságát.
A temesvári Püspökség alkalmazottai számára szervezett szinodális találkozók februárban és márciusban folytatódnak.
A temesvári Püspökség sajtóirodája








