A temesvári egyházmegye templomaiban nagyböjt első két vasárnapján, március 6-án és 13-án gyűjtést szerveznek a ukrajnai menekültek megsegítésére. A Temesvári Római Katolikus Püspökség és az egyházmegyei Caritas Szervezet a pénzadományt az otthonukat elhagyni kényszerülők támogatására fordítja.
A temesvári egyházmegyei Caritas Szervezet felajánlja segítségét az ukrajnai menekülteknek, hogy biztonságban érezzék magukat Románia területén.
Az elkövetkező napokban 15 szobát bocsátanak az ukrajnai menekültek rendelkezésére. A szálláshelyek három településen találhatók:
Vecseházán 8 szobát alakítanak ki a családtagok számának megfelelően; a helyiségekhez 3 fürdőszoba tartozik, napi háromszori étkezést biztosítanak, van udvar és elegendő tér, ahol a gyermekek játszhatnak.
Vecseházán ukrán nemzetiségű lakosság is él, így a településen befogadó közösség várja a menekülteket, akik számára ily módon biztosított a nyelvi, kulturális és vallási támogatás is.
Újpécs – 4 szobát bocsátanak a menekültek rendelkezésére a családtagok számának megfelelően; a helyiségekhez fürdőszobák tartoznak, napi háromszori étkezést biztosítanak, van udvar és elegendő tér, ahol a gyermekek játszhatnak.
Temesvár – 3 szobát bocsátanak a menekültek rendelkezésére a családtagok számának megfelelően; a helyiségekhez fürdőszobák tartoznak, napi háromszori étkezést biztosítanak, van udvar és elegendő tér, ahol a gyermekek játszhatnak.
Köszönjük partnereinknek:
• Caritas Steiermark, Ausztria
• Caritas-Flüchtlingshilfe Essen e.V.
• Caritas im Bistum Essen
• Episcopia Romano-Catolică Timișoara/Bistum Temeswar/Temesvári Egyházmegye
• Caritas Romania
akik mellettünk állnak ezekben a nehéz időkben.
Büszkék vagyunk az erős karitatív hálóra, amelyet a Caritas jelenleg világszerte alkot.







