Hivatás, szolgálat, küldetés – Lelkipásztori gondolatok világjárvány idején (1.)

Nehéz, válságos időkben döbben rá az ember, hogy mindennapi, fontosnak vélt teendői mellett elsikkadnak, észrevétlenek maradnak az igazi értékek. Ahogy József Attila is írta: „Az Isten itt állt a hátam mögött, s én megkerültem érte a világot.” Az alábbi sorok mindegyike tanúságtétel: nem inoghat meg a hitünk.

Ezúttal a bakóvári születésű Lovasz Reinholdt plébánossal beszélgettünk, aki esperesként és karánsebesi plébánosként több évig tevékenykedett a temesvári egyházmegyében. Mivel a plébános továbbra is jó kapcsolatokat ápol egyházmegyénkkel, arra kértük, ossza meg velünk a jelenlegi rendkívüli helyzettel kapcsolatos gondolatait.

– Visszapillantva a koronavírus előtti időszakra, rájövünk, hogy az életünk túlzsúfolt, stresszes, aggodalmakkal teli volt, teljesen lefoglaltak a különböző tennivalók. Hogyan éli meg magánemberként, de aktív papként is a járvány idejét, a fizikai korlátokat és előírásokat, amelyeket be kell tartani?
– Kedves barátaim, visszatekintve a múltba, nemcsak az az idő jut eszembe, ami 2002 novembere óta Németországban telt el, hanem az otthoni, a szülőföldemen elvégzett munka is, amelyet a temesvári egyházmegyében folytattam. Különösen az utóbbi időben gyakran volt alkalmam erre gondolni, ugyanis elkezdtem digitalizálni a régi fényképeket, diapozitív felvételeket, fekete-fehér és színes képeket és néhány videót is. Mindez megannyi emlék… Ezek közül jónéhányat már közzétettem az interneten, személyes Facebook-oldalamon vagy egyéb oldalakon. A felvételek a karánsebesi Caritas szervezet alapítását és fejlődését ábrázolják, valamint bepillantást adnak a Kolping-család és a ferences nővérek kolostorának életébe (a ferences nővérek kongregációja a Paderborn melletti salzkotten-i anyaházhoz tartozik).
A világjárvány ellenére, itt, Németországban is rendszeresen celebrálunk szentmiséket paptestvéreimmel, az új lelkésszel és az indiai Keralából származó ferences segédlelkésszel együtt. A miséket interneten keresztül közvetítjük. Ezen kívül lehetőségem volt rövid lelki impulzusokat összeállítani, amelyeket virtuális úton közzétettem. Rendszeresen készítek röpiratokat imádságokkal, elmélkedésekkel, amelyeket a hívek rendelkezésére bocsátunk az általunk koordinált három plébánia hét templomában. Mivel annakidején Temesváron elvégeztem a Szépművészeti Líceumot – gyakorlati képzésem kezdetén Karola Fritz grafikusnál – mind a mai napig lelkesedéssel dolgozom a dalok, imák, szórólapok és plakátok grafikájának előkészítésével és megvalósításával (beleértve az esküvői és keresztelési, valamint a katekézis számára készített lapokat is). Minden, amit a líceumban tanultam, nagy hasznomra vált és meghozta gyümölcsét. Képzésemben a négy év fotózás és a művészettörténet is mély nyomot hagyott. Mindezért nagyon hálás vagyok, mert ezáltal tudásomat és képességeimet a plébániai közösségek javára fordíthattam és egy sor kiadást is megtakarítottunk. Szabadidőmben egyik hobbimat gyakorlom: a karánsebesi Családok könyvét állítom össze, melyet – ha Isten is úgy akarja – szeretnék kiadni, miután 2017-ben megjelent a bakóvári Családok könyve.
Az elmúlt hetekben nem volt hiány a munkában, és ez így lesz a következő hetekben, a jövőben is – még akkor is, ha a jövő másképp fog kinézni, mint a járvány előtt. Az idő meg fogja mutatni, milyen lesz az új normalitás… de remélem, nem térünk vissza a régi „ösvényekre”. Meglehet, hogy a világjárvány ébresztő az emberiség számára, egyfajta intő tanítás, hogy mit ne tegyünk a jövőben, ahogy a köznyelvben ismert: „ne vágjuk magunk alatt a fát…” A környezetvédelem és társadalmi igazságosság csak kettő azon szempontok közül, amelyeket meg kell változtatnunk.
Mindannyiunknak hiányoznak a hívekkel közösen bemutatott szentmisék, és elmaradtak az elsőáldozási és bérmálkozási előkészítők is. Várhatóan május közepétől itt, Németországban folytatódni fog a vallási élet, ám a szentmisék, keresztelők, esküvők stb. kissé másképp fognak „kinézni”, ugyanis be kell tartani a biztonsági előírásokat. A templom méretétől függetlenül a padokat úgy kell elosztani, hogy a hívek között 2 méter távolság legyen. Így a legnagyobb templomunkban mindössze 66 ülőhely lesz. Épp ma este megbeszélésünk lesz az új szabályok és rendelkezések témájával kapcsolatban.

– A járvány okozta megváltozott időszak mi újat hozott lelkileg és szakmailag az Ön életében?
– Mindig hálás voltam Istennek az életem ajándékáért. Ezekben a hetekben megtanultam még hálásabbnak lenni. A természetnek több esőre volna szüksége. De hálás vagyok a gyönyörű, napsütéses időért, hisz hétköznapjaim így jobb hangulatban telnek, több időt tölthettem a szabadban, udvaromban és kertemben, ahol dolgozom is. A lelkipásztori munka szempontjából újdonságnak számít a szentmisék élő közvetítése az interneten keresztül – erre eddig nem volt szükség. Szokatlan az is, hogy amikor a koronavírussal megfertőzött betegeket látogatjuk és szentséggel látjuk el őket, szájmaszkot és kesztyűt kell viselnünk. Sajnos eleinte itt is akadozott az ellátás védőfelszerelésekből, szerencsére egy ismerős francia orvos-barátom kisegített maszkokkal és fertőtlenítőszerekkel.

– Sikerül-e kapcsolatot tartania a hívekkel, és hogyan történik ez?
– Az internet és a telefon segítségével sikerül kapcsolatot tartani sok emberrel. Mivel itt is drasztikusan csökkentették azoknak számát, akiknek megengedett a temetésen való részvétel, hangszórókat használunk a szertartásokon. Így azok is hallhatják, akik távolabb állnak a temetőben, de ennek ellenére bekapcsolódnak az imákba és betartják a törvény által megszabott előírásokat. Így megteremtődik az emberek közötti kapcsolat és kifejezhető a lelki együttérzés a gyászoló családdal.

– Szinte az egész nagyböjti időt, a nagyhetet és a húsvéti időt elszigetelten, zárt templomokban töltöttük, egyes miséket online közvetítettek, üres padok és előtt. Hogyan élte meg mindezt lelki és pasztorációs szempontból?
– Tudatosan és szellemileg azonosultunk a keresztre feszített Krisztus szenvedésével. Paptestvéreimmel együtt előkészítettük és elvégeztük a nagyheti szentmiséket és szertartásokat, betartva az előírt óvintézkedéseket. Az ünnep elteltével – előzetes beosztás szerint – mindannyiunk számára egy heti pihenési idő után megkezdődtek a szokott mindennapi feladatok: szentmiseáldozat bemutatása a hívek és az időközben elhunyt hozzátartozók lelki üdvéért. A hívek jegyzetlapokra írják imaszándékaikat, és az oltárra helyezik. Sokan piros szívvel jelölték meg kedvenc helyüket a templomban, s erre a szívre írták fel a nevüket – ezzel is jelezvén, hogy szívük mélyén velünk vannak… még akkor is, ha üres padok előtt mutatjuk be a szentmisét. Ilyen módon sikerül lelki kapcsolatba lépni velük.
Húsvét vasárnapján megadtuk híveinknek a lehetőséget, hogy pohárba tett égő gyertyával otthonaikba vigyék a feltámadás fényét, melyet húsvét vigíliáján gyújtottunk meg.
Meg kell említenem paptestvérem munkáját is, aki hetente lelki impulzusokat állít össze az adott evangéliumi részekből, és ezeket szórólap formájában kinyomtatjuk. Templomaink hétközben is nyitva vannak, a hívek rövid imádságra bejönnek, és távozáskor a szórólapokból vagy üdvözlőlapokból visznek haza családjaiknak, ismerőseik, idősek és betegek részére is. A Caritas idősotthonban bemutatott szentmiséket – nemcsak a járvány ideje alatt – képernyőkön közvetítik.

– Véleménye szerint mi újat tanult vagy egyáltalán lehet-e valami újat tanulni ebből a helyzetből? Melyek azok a dolgok, amelyeket szeretne megváltoztatni vagy más módon megközelíteni életében és lelkipásztori munkájában?
– Nem hiszem, hogy túl sok új dolgot tanultam, legfeljebb hozzáadtam valamit ahhoz, amit tudtam, vagy javítgattam azt, például, hogy hogyan készíthetek videókat és hasonló dolgokat, több kommunikációt és pasztorációt a médián keresztül.
A jövőben – mivel senki sem tudja, mennyi ideig tart és hány hullámban fog újra visszatérni ez a járvány – szükség esetén fel kell készülnünk a még szigorúbb szabályok betartására. Egyelőre május közepétől a szabályok lazulnak – hatásuk és eredményük azonban csak ezután mutatkozik meg. Fontosnak tartom, hogy legyen kellő mennyiségű maszk és fertőtlenítőszer-készlet otthonainkban.
Másrészt nem állíthatom, hogy korlátozva, netán „bebörtönözve“ érezném magam. Eddig el tudtam hagyni otthonomat, hogy a szolgálati megbeszéléseken részt vegyek – ott, ahol kellően nagy helyiség áll a rendelkezésre és a szükséges távolságot be lehet tartani. El tudtam végezni a szükséges bevásárlásokat, élveztem az udvar és a kert szépségét, még akkor is, ha ez utóbbi kissé „elvadult“… Sajnálom azokat a családokat, akik gyermekekkel együtt kis lakásokban élnek. Ez konkrét, lényeges szempont. Sajnálatos, hogy ebben az időben mindenféle álhíreket terjesztenek. Vannak olyan emberek, akik úgy vélik, hogy éppen a válság idején ki kell használniuk az állam legnagyobb támogatását, és olyan pénzösszegekhez jutnak, amelyek valójában a rászorulókat illetnék meg.
Mivel különben is egyedül élek, az elszigeteltség nem tűnt tehernek. Természetesen hiányoznak a társadalmi kapcsolatok, a rám bízott hívek, szomszédok, rokonok, barátok és ismerősök. Különleges helyzet, hogy bár soha nem tanultam meg jól a magyar nyelvet, a mannheimi magyar katolikus közösséggel is foglalkozom.
Beszélgetésünk lassan véget ér. Bevallom, számomra kellemes meglepetés volt, hogy érdeklődtek véleményem és tapasztalatom felől…Örvendek, hogy még mindig tart a kapcsolat – úgy, mint annakidején – „régi“ hazámmal, annak ellenére, hogy itt is jól érzem magam és otthonra találtam.
Köszönöm és hálás vagyok a Jóistennek, az Isteni Gondviselésnek, s arra kérem Önöket, emlékezzenek meg rólam imáikban, hisz én is nagy szeretettel gondolok és imádkozom mindazokért, akik e sorokat olvassák.
Ha van akiket érdekel, figyelmükbe ajánlom az alábbi linkeket, ahonnan többet megtudhatnak Karánsebesről, Bakóvárról és az én bánsági pasztorációs tevékenységemről. Akkoriban nem volt elég időm a plébánia történetének megírásához, ezt próbálom most úgymond „pótolni“ a modern média segítségével. Szeretettel köszöntelek és áldásotokért imádkozom.
– Köszönjük a beszélgetést.