„Ihr Hirten, hört Wunder,
was ich euch verkünd´:
zu Bethlehem unten,
da liegt ein schön´s Kind…“
(Pásztorok, halljátok a csodát,
amit nektek hirdetek:
Lent, Betlehemben
ott fekszik egy szép gyermek…)
A temesvári Adam Müller Guttenbrunn Házban, a Bánsági Német Demokrata Fórum székhelyén december 13-án, kedden 17 órakor, mutatták be az „Ihr Hirten, hört Wunder” – Pásztorok, halljátok a csodát! című, bánsági és bácskai karácsonyi dalokat tartalmazó CD-t.
A CD-n hallható karácsonyi dalokról és zeneművekről Dr. Franz Metz tartott előadást, aki a müncheni Wilfried Michl előadóművésszel együtt a rendezvény zenei keretét is biztosította a nagyszámú közönség előtt. Az esemény médiapartnere a Temesvári Római Katolikus Püspökség Sajtóirodája volt. Fotók és érdekes hanganyag a CD bemutatójáról a Temesvári Rádió német nyelvű adásának honlapján található.
Az egyházi év egyetlen időszakában nincs annyi zene és ének, amelyek segítenének megérteni valamit abból, amit minden évben karácsonykor ünnepelünk: Jézus Krisztus születését. A művészet és a zene segít kicsit közelebb kerülni a megtestesülés misztériumához: legnagyobb festőink és zeneszerzőink a legfontosabb műveiket mindenképpen ennek a történelmi eseménynek szentelték.
A Bánságban és a Bácskában a karácsony a vallásos dalok és zene ünnepe volt és maradt. Különösen a régebbi időkben a karácsony a zene számára is valódi nagy ünnep volt, mert korábban, advent idején az embereknek be kellett érniük kevesebb zenével. Az Edition Musik Südost kiadó gondozásában 2022 elején megjelent az új karácsonyi CD „Ihr Hirten hört Wunder. Bánsági és bácskai karácsonyi muzsika” címmel. Az elmúlt években több, korábban elveszett, dunai sváb zeneszerzők által írt zeneművet fedeztek fel Délkelet-Európa e kulturális térségében. Néhány évvel ezelőtt például felfedezték Brunner, az 1816-ban Gosheimből a Bánátba emigrált tanító és kántor, Brunner „Ihr Hirten hört Wunder” (Pásztorok, halljátok a csodát) című karácsonyi miséjének autográf kéziratát, amelyet Hans Weisz hangszerelt kórusra és orgonára. Kisebb orgonaműveket, pásztorjátékokat és karácsonyi prelűdöket is találunk számos régi, kézzel írt 18. és 19. századi kántorkönyvben.
A karácsonyi CD Robert Führer, Johann Anton Kobrich, Gregor Schreyer, Theodor Grünberger, Franz Xaver Anton Murschhauser műveit tartalmazza, amelyeket az orczyfalvi, a gyertyámosi, a temeshidegkúti, a lovrini, az óbesenyői és a billédi templomi orgonán adtak elő. Ma ezek közül az értékes, bánsági történelmi orgonák közül egyeseket már nem lehet megszólaltatni. Az énekeket a müncheni Szent Pius templom kórusa, továbbá a daruvári, valamint a bánsági németek énekkara adta elő. Zeneszerzők: Vincens Maschek, Caspar Halbleib, Hans Weisz, Hermann Klee. Szólisták: Nina Laubenthal (szoprán), Wilfried Michl (bariton), Leonore Laabs (szoprán), Eva Maria Wagner és Maurice Poschenrieder (hegedű) Franz Metz (orgona).
A CD-t a Kulturwerk Banater Schwaben e.V. Bayern támogatta, és megrendelhető e-mailben (gerhardsforum@aol.com) vagy postai úton (Gerhardsforum Banater Schwaben e.V., Piusstr. 11, 81671 München).
Megjelent: Banater Post – 66. évf., 22. szám, München, 2022. november 20., 5. oldal
Szerkesztés és fordítás: A temesvári Püspökség sajtóirodája













