„«Pregate il padrone della messe, affinché mandi operai» per la sua Chiesa (vö. Mt 9,38) – «Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat» egyházába (vö. Mt 9,38). Ezen a vasárnapon, amelyet a római liturgiában a Jó Pásztor evangéliumáról neveznek el, egyesüljön a katolikus hívek nagylelkű sokasága szerte a világon egyetlen közös imádságban, hogy a szükséges munkásokat kérje az Úrtól az ő aratásába. És hogy ez a papi és szerzetesi hivatásokért meghirdetett Világnap megkapja a neki járó visszhangot, buzdító szavunkkal fordultunk minden szeretett gyermekünkhöz, hogy senki se maradjon távol egy ilyen komoly és felelősségteljes kötelességtől” – olvasható Szent VI. Pál pápa 1964. április 11-én, szombaton a Hivatások első Világnapja alkalmából közzétett üzenetében, amelyet akkor a rádióban is közvetítettek.
Azóta, több mint hat évtizede, az Egyház főpásztorai és Isten népe évről évre megünneplik ezt a világnapot, amelyet a papi és szerzetesi hivatásokért való imádságnak is szentelnek.
Imaháló Temesváron
A temesvár‑erzsébetvárosi szalvatoriánus nővérek és az akkori plébános, Laus Nikolaus SDS atya kezdeményezésére 2009. november 22‑én imaháló alakult a papi és szerzetesi hivatásokért, amelynek az évek során közel 300 tagja volt. Az imahálóba bekapcsolódott hívek minden évben, a Jó Pásztor vasárnapján – amely egyben a Hivatások Világnapja is – találkozót tartanak a temesvár‑ erzsébetvárosi Jézus Szentséges Szíve templomban.
Az idei összejövetelre április 26‑án került sor 15 és 19 óra között a Szalvatoriánus Rend kolostorában és templomában, mintegy 70 résztvevővel.
Bálint Klára, a találkozó szervezője elmondta, hogy az imaháló tagjai személyesen vagy család keretében kötelezettséget vállalnak, hogy megtartva fogadalmukat, minden hónap egy általuk választott napján imáikat és jócselekedeteiket a lelkipásztori és szerzetesi hivatásokért ajánlják fel, havonta részt vesznek szentségimádáson és az éves találkozókon, továbbá új tagokat toboroznak. A közösség jelenleg zömében római katolikus és görögkatolikus tagokból áll, akik Temesvárról, Aradról, Resicabányáról, Déváról és Lugosról, valamint Ausztriából, Németországból és Izraelből csatlakoztak a kezdeményezéshez.
Előadás Szent József erényeiről
A szervezők meghívására az idei előadást Nikola Lauš püspöki irodaigazgató tartotta „Szent József – az engedelmesség, a bizalom és a határozott cselekvés példaképe” címmel. Az előadó ezt a három erényt emelte ki Szent József életéből: az engedelmességet, a bizalmat és a határozott cselekvést. – Szent Józsefre „csendes, visszahúzódó” szentként is tekinthetünk, aki nem tűnt ki különösebben semmilyen tettével. Egyszerű, visszahúzódó és alázatos ember volt, mégis az Egyetemes Egyház védőszentjeként tiszteljük. Tudjuk, hogy szorgalmas, dolgos, odaadó férfi volt, és engedelmessége előkészítette a terepet az üdvösségtörténet legnagyobb és legfontosabb eseményéhez – hangsúlyozta az előadó.
Ezt követően a résztvevők hét kiscsoportban keresték a választ a következő kérdésekre:
– Az említett három erény közül melyiken kellene személy szerint a legtöbbet dolgoznom?
– Életem mely területén tud inspirálni Szent József példája?
– Milyen további erényeket fedeztem fel Szent József családi életében és hitbeli útján?
– Miért vonzanak napjainkban más szereplők vagy ideálok több embert, mint a szentek példája?
Eucharisztikus rózsafüzér XIV. Leó pápa szándékára
A program a Jézus Szentséges Szíve templomban szentségimádással és az Eucharisztia rózsafüzére elimádkozásával folytatódott, amelyet Barazsuly István SDS erzsébetvárosi plébános vezetett. A Szentatya áprilisi imaszándékához kapcsolódva a jelenlévők az Eucharisztia rózsafüzérét felajánlották minden papért, különösen azokért, akik válságan, kételyek közt vagy magányosan élnek, továbbá közösen mondták el XIV. Leó pápa imáját:
„Jézus Urunk, jó Pásztor és útitársunk, ma minden papot a Te gondviselésedre bízunk, különösen azokat, akik válságos időszakon mennek keresztül, amikor a magány nyomaszt, a kételyek elsötétítik a szívet, és a fáradtság erősebbnek tűnik a reménynél. Te, aki ismered küzdelmeiket és sebeiket, újítsd meg bennük feltétel nélküli szereteted bizonyosságát. Segítsd őket, hogy ne érezzék magukat hivatalnokoknak vagy magányos hősöknek, hanem szeretett fiaknak, alázatos és értékes tanítványoknak, olyan pásztoroknak, akiket néped imája hordoz. (…) Szentlélek Isten, éleszd fel újra papjainkban az evangélium örömét. Adj nekik egészséges barátságokat, testvéri támogató közösségeket, egy kis derűt, amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy remélték, és a kegyelmet, hogy mindig újra felfedezzék hivatásuk szépségét. Soha ne veszítsék el beléd vetett bizalmukat, és az örömöt, hogy alázatos és nagylelkű szívvel szolgálják Egyházadat. Ámen.”
A találkozó hálaadó szentmisével zárult, amelyet Nikola Lauš atya mutatott be, koncelebrált Barazsuly István SDS plébános. A liturgia zenei szolgálatát Kelemen Krisztián, a templom orgonistája végezte.
Szentbeszédében Nikola Lauš atya kiemelte: – A Szentatya imájából két szót szeretnék kiemelni: az evangélium öröme. Fedezzük fel újra mindannyian az evangélium örömét, amely felkészít bennünket Üdvözítőnkkel való találkozásunkra, hogy a Mennyei Atya gyermekei legyünk, Vele közösségben éljünk és megvalósítsuk az Ő műveit.
A találkozó végén Bálint Klára a szervezők nevében köszönetet mondott mindenkinek a részvételért és a programok sikeres lebonyolításához nyújtott segítségért.
A Temesvári Püspökség sajtóirodája















