Dr. Franz Metz bánsági származású, jelenleg Németországban élő orgonista, zenetudós kezdeményezésére Bánsági orgonák és orgonaépítők címmel június 9-én, pénteken délután 6 órakor kiállítás nyílt az Adam Müller Guttenbrunn Házban, amely képekben mutatja be a Bánságban található orgonákat, valamint az itt élt orgonaépítők munkásságát. A kiállítás június 16. – július 29. között a temesvári székesegyházban keddtől szombatig délelőtt 10 – 12 óra, illetve délután 2 – 4 óra között, valamint vasárnaponként 14 – 16 óra között tekinthető meg. Augusztus hónap folyamán a kiállítást Máriaradnán, szeptembertől pedig Versecen, Resicabányán, Bukarestben és Budapesten tekinthetik meg az érdeklődők.