80 éve kezdődött a németek deportálása a volt Szovjetunióba

A Bánsági Német Demokrata Fórum szervezésében január 26-án, vasárnap Temesváron közös imát és koszorúzást tartanak az 1945-ben a Bánságból Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt katolikus német hívek és áldozatok emlékére. A programnak megfelelően a 80. évforduló alkalmából a temesvári Szent György székesegyházban a 10.00 órakor kezdődő német nyelvű szentmisét Pál József Csaba megyés püspök mutatja be, amelynek keretében imádkoznak a deportálás még élő, valamint már elhunyt áldozataiért. Az ünnepségen részt vesz Ovidiu Ganț, a Romániai Német Demokrata Fórum (FDGR) parlamenti képviselője és Ulla Krauss-Nussbaumer, az Osztrák Köztársaság romániai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A szentmise zenei szolgálatát a temesvári Szent György római katolikus székesegyház Exultate kórusa látja el Bajkai-Fábián Róbert orgonista vezetésével. Orgonán játszik: Kelemen Krisztián. Hegedű: Dr. Johann Fernbach, a Bánsági Német Demokrata Fórum elnöke. Szólisták: Babenco Ildikó és Renate Binkitsch. Elhangzik: Franz Schubert Német mise/„Deutsche Messe”, valamint a deportáltak himnusza „Tief in Russland, bei Stalino”. Ezt követően koszorúzást tartanak az Adam Müller-Guttenbrunn Ház kertjében található emlékműnél, majd az egybegyűltek közösen imádkoznak.

Közös ima és megemlékezés az 1945-ös oroszországi deportálás német áldozataiért a Bánsági Hegyvidéken

A kommunista hatóságok által a Bánsági Hegyvidékről 1945-ben a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt katolikus német hívek és áldozatok emlékére, a deportálás kezdetének 80. évfordulóján, több településen megemlékezéseket, szentmiséket és imákat tartanak az áldozatokért az alábbi program szerint:

2025. január 25.

(Az egyházi, valamint az ökumenikus rendezvényeket közöljük.)

– 13.00 órakor, a deportáltak resicabányai emlékművénél az Episcop Martir Traian Valeriu Frențiu (volt Cărăşana) parkban: ökumenikus ima a deportálás áldozataiért, majd koszorúzás. Énekel a resicabányai „Franz Stürmer” kórus (karvezető: Elena Cozâltea tanár).

– 17.00 óra, „Frédéric Ozanam” Szociális Központ, Resicabánya: a deportálásnak szentelt képzőművészeti kiállítás Doina & Gustav Hlinka és Viorica Ana Farkas, a „Deutsche Kunst Reschitza” Képzőművészeti Kör tagjai, George Molin és Marianne Florea, a „Jakob Neubauer” Szobrászkör tagjai (mindkét kör a Krassó-Szörény megyei Német Demokrata Fórum keretében működik), valamint a szentmártoni születésű, jelenleg Augsburgban (Németország) élő Michael Messer képzőművész részvételével.

Ezt követően zenei program a resicabányai „Franz Stürmer” kórussal (karvezető: Elena Cozâltea tanár), valamint Diana Silaghi & Ian Dinuț, cselló.

 

2025. január 26.

– 9.00 óra, Ószadova, Szentháromság római katolikus templom: vasárnapi szentmise, amelynek során a közösség a deportálás áldozataiért is imádkozik.

– 9.30 óra, Oravicabánya Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom: vasárnapi szentmise, amelynek során a közösség a deportálás áldozataiért is imádkozik.

– 10.00 óra, Orsova, Szeplőtelen Fogantatás római katolikus templom: vasárnapi szentmise, amelynek során a közösség a deportálás áldozataiért is imádkozik.

– 10.00 óra, Karánsebes, Szeplőtelen Fogantatás római katolikus templom: vasárnapi szentmise, amelynek során a közösség a deportálás áldozataiért is imádkozik.

– 10.00 óra, Nándorhegy, Boldogságos Szűz Mária királynő római katolikus templom: vasárnapi szentmise, amelynek során a közösség a deportálás áldozataiért is imádkozik.

– 10.30 óra, Resicabánya, Havas Boldogasszony római katolikus templom: vasárnapi szentmise, amelynek során a közösség a deportálás áldozataiért is imádkozik.

– 11.00 óra, Boksánbánya, Szeplőtelen Fogantatás római katolikus templom: vasárnapi szentmise, amelynek során a közösség a deportálás áldozataiért is imádkozik.

– 12.00 óra, Boksánbánya, Szeplőtelen Fogantatás római katolikus templom mellett: Ima a deportálási emlékműnél az elhurcolt áldozatokért.

– 11.30 óra, Stájerlak, Szentháromság római katolikus templom: vasárnapi szentmise, amelynek során a közösség a deportálás áldozataiért is imádkozik.

– 15.00 óra, Dognácska, Kisboldogasszony római katolikus templom: vasárnapi szentmise, amelynek során a közösség a deportálás áldozataiért is imádkozik.

– 15.45 óra, Dognácska, Kisboldogasszony római katolikus templom udvara: Ima a deportálási emlékműnél az elhurcolt áldozatokért.

 

2025. január 28.

– 12.00 óra, a Krassó-Szörény megyei Kulturális Igazgatóság Galériája, Resicabánya: Dokumentumkiállítás a következő témában: 30 éve, hogy Resicabányán felállították a volt Szovjetunióba deportált németek emlékművét.

– 16.00 óra, „Alexander Tietz” Német Központ = „Alexander Tietz” Német Könyvtár, Resicabánya: Filatéliai kiállítás a „Németek deportálása a volt Szovjetunióban” témában, a stájerlaki születésű, ma Németországban élő Norbert Blistyar gyűjteményéből.

Kiállítás Anton Ferenschütz (*10.11.1927, Resicabánya – †25.04.2018, Bielefeld / Németország) és Franz Binder (*14.11.1924, Stájerlak – †11.11.2004, Resicabánya) képzőművészek alkotásaiból.

Kerekasztal „Deportálások és történeteik” címmel, megyei meghívottak részvételével. Részt vesz Cornelia Fetea, a Romániai Volt Politikai Foglyok Szövetsége Krassó-Szörény megyei Tagozatának elnöke és Ivan Schnabel, a Resicabányai Zsidó Hitközség elnöke.

Énekel a „Franz Stürmer” kórus (karvezető: Elena Cozâltea tanár).

– 20.15 órakor a Banat TV Reșița műsora „Jegy nélküli utazó” címmel. Moderátor: Valentin Homescu ezredes. Közreműködnek: Cornelia Fetea, a Romániai Volt Politikai Foglyok Szövetsége Krassó-Szörény megyei Tagozatának elnöke, Ivan Schnabel, a Resicabányai Zsidó Hitközség elnöke és Erwin Josef Țigla.