1. lectio
Lk 9,28b-36
„E beszéde után mintegy nyolc napra történt, hogy kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és mellette a két férfit. Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem tudta, hogy mit beszél. Miközben ezt mondta, felhő támadt és elborította őket. Féltek, amikor a felhőbe jutottak. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!” Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt. Hallgattak, és senkinek sem mondtak el semmit abból, amit láttak.“
Magyarázat:
Lukács az egyetlen evangélista, aki említi Mózes, Illés és Jézus párbeszédét. Távozása a halálára, vagyis a földi életből való távozására utal. A három tanítvány álma Jézusnak az Olajfák-hegyén mondott imájára emlékeztet bennünket. Hasonlóan külsejének megváltozásához, Jézus egész földi élete rövid epizód csupán, amelyben isteni mivoltának emberi szavakkal leírhatatlan ragyogása volt látható. Ezért hallgattak a tanítványok arról, amit láttak. Jézusnak nem is kellett megtiltania ezt nekik. Amikor Jézus nincs láthatóan jelen az emberek között, testben, vagyis az Egyház működése idején, érvényes felhőből hallatszó szózat: Őt hallgassuk, tegyük, amit Ő mond.
2. meditatio
- A sátrak, melyeket Péter építeni akart, a sátoros ünnepre emlékeztetnek, és ez azt jelentik, hogy Isten kísér és oltalmaz minket életünk útján. Péter még nem értette meg, hogy Isten jelenléte nem biztosíték a szerencsétlenségek ellen. Ő a szenvedésben is velünk van. Vajon én megértettem ezt?
- Éreztem-e már valaha Isten jelenlétét az életemben, ami egyúttal viszonylagossá teszi a földi létet is, mint Istennel közös történetem egy epizódját?
- Csak Lukács evangéliumában nevezi Jézust a felhőből hallatszó szózat választott Fiam Isten részéről neki feladata van, amit végre kell hajtania. Krisztus testének, vagyis az Egyháznak a tagjaként én is részt veszek ebben a feladatban. Mi lehet az én részem?
3. oratio
Istenünk, aki velünk, emberekkel a teremtés kezdete óta együtt akarsz munkálkodni, a tény, hogy a Te dicsőséged el van rejtve a szemünk elől, a mi hibánk, az embereké. Az ember azt képzelte, hogy jobban tudja mint Te, hogyan működik az univerzum, és nélküled is uralni tudja azt. Minden kár, amit az emberi önzés okozott, elhomályosítja az isteni valóság és az emberi világ közötti láthatóságot. Alázatosan kérünk, tisztítsd meg lelki szemeinket, hogy ragyogásodnak legalább egy sugarát érzékelni tudjuk. Ez a felkészülési idő segít megtisztulni a önteltségtől. Ha földi életünk végén szeretnéd megengedni nekünk, hogy meg nem érdemelt módon arcod fényét szemlélhessük, az lesz a teljes boldogság. Ámen.
4. contemplatio
Ha átéltél már olyan pillanatot, amikor úgy érezted, hogy felszáll kissé a köd közted és Isten között, időzz egy keveset ebben az érzésben. Ha nem, hogyan képzelsz el egy ilyen pillanatot?
5. actio
A szentségimádás során jelen van és a szemünk előtt az, akit az apostolok a Tábor-hegyen isteni fényben láttak. Keress egy számodra elérhető templomot, ahol szentségimádást tartanak, és vegyél részt egy egyórás szentségimádáson.
Lectio Divina a temesvár-erzsébetvárosi szalvatoriánus kolostorból