1. lectio
Jn 13, 1-15
„Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette. Vacsora közben történt, amikor az ördög már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Mégis fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt, és maga elé kötötte. Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát. Amikor Simon Péterhez ért, az tiltakozott: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?!” Jézus így válaszolt: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.” Péter tovább tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” „Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem.” Akkor, Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” – mondta Simon Péter. De Jézus ezt felelte: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.“

Magyarázat:
Ebben a jelenetben, amelyről csak János evangélista számol be, minden Jézus státusza körül forog. Tudja, hogy az Atya mindent az ő kezébe adott. Péter nem akarja elfogadni a lábmosás szolgálatát, mert úgy érzi, ez nem lenne összhangban Jézus helyzetével. Végül maga Jézus hangsúlyozza, hogy ő az Úr. A tanítványok lábmosásának ez a szimbolikus aktusa sok magyarázatnál jobb képet ad arról, hogy mit jelent Isten számára a hatalom.

2. meditatio

  • Amikor két ismeretlen ember kerül kapcsolatba, általában gyorsan felmérik, hogy a másik felsőbbrendű vagy alsóbbrendű. Mi lenne, ha megpróbálnánk ezt elkerülni?
  • El tudnék-e vonatkoztatni az általános véleménytől, hogy mely tevékenységek fejeznek ki magasabb vagy alacsonyabb rangot, és egyszerűen teszem, amire éppen szükség van?
  • Ha Jézus rabszolgai szolgálattal szemléltette, hogy az Úr, akkor minden keresztény meghívást kap a szolgálatra. Jézus tanítványainak tekintem-e az egyház magasabb rangú képviselőit, akik hozzám hasonlóan igyekeznek, anélkül, hogy hízelegnék nekik vagy ellenkezőleg, hibáztatnám őket bármiért, amit nem szeretek?

3. oratio
Uram, Jézus Krisztus, Te megmutattad tanítványaidnak, hogy nincs szükséged a fenség külső jeleire. Többször hangsúlyoztad, hogy szeretnél a barátunk lenni. Örömünkre szolgál, hogy tisztelhetünk Téged. Meggyőződésünk, hogy csak rajtad keresztül tudunk jó utat választani, az élethez vezető utat. Minden tekintetben nagyobb vagy nálunk. Imádásunk bizonyos jeleken keresztül kerül kifejezésre. Kérünk, fogadd el őszinte imádatként a módokat, amivel közeledünk hozzád. Legyél velünk tisztánlátásoddal, hogy észrevegyük, amikor a Hozzád való viszonyulásunk puszta színjátékká válik. Segíts, hogy a tetteink összhangban legyenek szándékainkkal. Szeretnénk kifejezni hódolatunkat, talán kissé ügyetlenül és szerényen, de őszintén. Ámen.

4. contemplatio
Mi volt és mi most Jézus tekintélyének forrása, főleg, hogy köztudottan szolgai munkát végzett, sőt gyilkosoknak kijáró büntetést kapott, így halt meg a kereszten?

5. actio

Végezzél olyan szolgálatot a családodnak, barátaidnak, amit igazából senki nem szeretne megtenni, de ami mindenki számára előnyös: például takarítsd ki a fürdőszobát, rakd rendbe egy kamrát, vagy készítsd elő a kertet a tavaszra.

Lectio Divina a temesvár-erzsébetvárosi szalvatoriánus kolostorból