Szombaton, augusztus 21-én Máriaradnán szabadidős programot tartottak azoknak a fiataloknak, akik csoportvezetők szeretnének lenni a temesvári Egyházmegyei Ifjúsági Központban. A program célja az volt, hogy a fiatalok jobban megismerjék egymást a hivatalos csoportvezetői képző előtt. A program szentmisével kezdődött, amelyet Reinholz András máriaradnai plébános celebrált Szabó Tiberiu ifjúsági lelkésszel és Miklós Csaba majláthfalvi plébánossal együtt. A fiatalok énekeltek a szentmisén, felolvasták az olvasmányt és a szentleckét, ők szerkesztették olvasták fel az egyetemes könyörgéseket is. A program különböző ismerkedési játékokkal folytatódott. Az első játék során mindenki kapott egy lapot, amelyen többféle állítások voltak, és a fiataloknak meg kellett keresniük azt a személyt, aki megfelel annak az adott állításnak. Az első játék után a fiatalok kettesével felsorakoztak, és a Solymos várához vezető úton esélyük volt jobban megismerni egymást, barátkozni egymással. Miután felértek a várba, megpihentek, majd egy könnyű flashmob táncot tanultak együtt, kikapcsolódtak. Elmondásuk szerint jól érezték magukat a szabadidős program alatt, örvendtek, hogy a csoportvezető képző előtt részt vehettek a szentmisén, túrázhattak a solymosi várig és jobban megismerhették egymást. Köszönet a szervezőknek, a TEKMEK és Jubilate egyetemista csoportnak, akik biztatták a résztvevőket, valamint mind a 31 fiatalnak, aki részt vett a programon.