A címben idézett szavak Keresztről nevezett Ferenc Jordan atya, az Isteni Üdvözítő Társasága rend (szalvatoriánusok, SDS) alapítójának Lelki Naplójából származnak, akit május 15-én Rómában avatnak boldoggá. Ez alkalomból a Temesvár III. – erzsébetvárosi plébánia lelkigondozását is ellátó szalvatoriánus közösség tagjait, P. Nikolaus házfőnököt, P. Barazsuly István plébánost, P. Gál Márton hivatásgondozásért felelős lelkipásztort és Sorin Vrânceanu testvért kérdeztük lelkiségről, küldetésről.
– Hogyan élik meg a szalvatoriánus karizmát és küldetést a mindennapokban?
P. Nikolaus Lauš SDS: – Úgy gondolom, hogy a válasznak tartalmaznia kell Szent János evangélista szavait, az ő evangéliuma jelentette ugyanis P. Jordan számára a legfőbb ösztönzést az Isteni Üdvözítő Társasága megalapításához:
„Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.” (17,3). E szavak tükrében P. Jordan azt akarta, hogy az Isteni Megváltó Társasága minden embernek segítsen megismerni, szeretni és szolgálni az igaz Istent és küldöttét, Jézus Krisztust, miközben közösségi életet élnek – az egyházban – törekednek a szent életre és az üdvösség jelévé válnak.
Az Isteni Megváltó Társasága a karizma, a Szentlélek ajándékának kifejeződése P. Jordan számára az egyházért.
Az a felelősségtudat éltet bennünket, hogy folytassuk P. Jordan küldetését. Elkötelezett apostoli közösséget alkotunk, akik minden ember számára hirdetik az üdvösséget, ahogyan az megmutatkozott Jézus Krisztusban (Amikor azonban üdvözítő Istenünk kinyilvánította jóságát és emberszeretetét, megmentett minket… Tit 3,4). Mint ahogyan P. Jordan eredeti terve idővel tovább fejlődött, ugyanúgy ma mi is hajlandók vagyunk elmenni oda, azokra a helyekre, ahová a Szentlélek a jövőben majd vezet minket.
Hivatásunkat jogegyenlőségben éljük meg és a különböző tehetségünknek és kultúránknak megfelelően kiegészítjük egymást.
„Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,19-20).
„… hirdessétek az Igét, legyetek készenlétben – még akkor is, ha nektek ez kényelmes vagy kényelmetlen – szólítsátok meg a lelkiismeretet, türelemmel és tanítással korrigáljatok. Menjetek, induljatok, hirdessétek az embereknek az örök élet szavait!” P. Jordan: 1884-es szabályzat
Az apostolokhoz hasonlóan mi is arra kaptunk meghívást, hogy Megváltónk nyomában járjunk, hogy megéljük és tanúskodjunk Isten feltétel nélküli szeretetéről. Folytatjuk Jézus üdvözítő munkáját, hirdetve az üdvösséget minden teremtménynek és a megszabadulást mindattól, ami az élet teljességét fenyegeti („Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” Mk 16,15).
Fejlődünk az egyház iránti szeretetünkben, és az evangélium tanúinak prófétai lelkiismeretével dolgozunk az egyházban. P. Jordanhoz hasonlóan meg vagyunk győződve arról, hogy az összes megkeresztelt arra kapott meghívást, hogy minden erejükkel az egyházban és az igazságos világért dolgozzanak. A mi feladatunk is az evangelizációs folyamat keretében vezetők képzése és támogatása.
Egyetemességünk kifejeződik minden olyan eszköz és módszer alkalmazásában, amelyet Isten szeretete ösztönöz.
– Nyitottak vagyunk a jelen kérdéseire és kihívásaira. Az idők jelei segítenek meghatározni a mai kérdésekre és kihívásokra való megfelelő válaszadás módjait és eszközeit.
– Másokat is bevonunk a küldetésünkbe, és együttműködésre törekszünk az igazságot, az igazságosságot és az élet védelmét elősegítőkkel. Támogatjuk a szegényeket és azokat, akiknek emberi méltóságára nincsenek tekintettel.
– Hirdetjük Isten Igéjét, és tanúságtételünk révén elérhetővé tesszük bármilyen kultúrájú, etnikai csoportú, társadalmi osztályú, nemzetiségű és vallású ember számára.
– A párbeszéd szellemében élünk – kulturális, vallási és felekezeti téren mindenhol, ahol ez lehetséges.
Fr. Sorin Vrânceanu: – Teljes szeretettel élem meg a karizmámat és küldetésemet, imádsággal és napi munkával hirdetve a Megváltót, miközben társaimmal részt veszek a közösség mindennapi életében, és azokban a tevékenységekben, amelyek a szalvatoriánus közösségben zajlanak. Továbbá a hivatásom megélésével és a megszentelt élet három evangéliumi tanácsa (fogadalma), az engedelmesség, tisztaság és szegénység által követem a Megváltót az Isten és a felebaráti szeretet útján. Szeretettel élve a közösségi létet, életemmel tehetek tanúságot, és cselekedeteimmel dicsőítem a Teremtőt. Számomra nagy örömet és áldást jelent alapítónk, P. Jordan boldoggá avatása.
– Milyen új kihívás elé állítja a lelkiséget napjaink társadalma, a jelen helyzet?

Egy másik kihívás a technológia alkalmazása. Személy szerint örülök, hogy a Facebookon közvetített imákkal és szentmisékkel „megszentelhetjük” az online teret. Így az Online Egyház az egész világon jelen van.
– Május 15-én avatják boldoggá a rendalapító P. Jordant. Milyen gondolatokat, érzéseket ébreszt ez Önökben?
P. Gál Márton SDS: – Kétségtelenül az a legfontosabb, hogy mi, a szalvatoriánus közösség tagjai, érezzük, éljük és folyamatosan megőrizzük, elmélyítsük magunkban szalvatoriánus apostoli küldetésünk autentikus lelkiségét és lelkületét, vagy – ami ugyanazt jelenti – Alapítónk lelkületét. P. Jordan szüntelenül arra buzdította lelki fiait és leányait, hogy éljenek állandóan a Társaság, az Alapító lelkülete szerint, aki őszinte és mély alázatossága ellenére – vagy inkább éppen emiatt – rendíthetetlen meggyőződéssel hitt saját elhivatottságában: abban, hogy Isten rendelte őt arra, hogy létrehozza az egész világra kiterjedő Szalvatoriánus Intézményt és megszabja tevékenysége irányvonalait. Alapítónk hitt abban is, hogy ennek a Társaságnak örökre hűségesnek kell maradnia azokhoz az iránymutatásokhoz, melyeket Isten jelöl ki számára rajta, az Alapítón keresztül. P. Jordanban mély nyomokat hagytak Jézus szavai Máté evangéliumából, mely élményt a Lelki Naplójában is feljegyezte: „Légy Jézus Krisztus igaz apostola és ne nyugodj, amíg Isten igéjét el nem vitted a föld minden sarkába. Légy a Legfőbb Igaz küldötte! Mint a sas, repülj át a földtekén, és hirdesd Isten igéjét! LN I/182, 3-4.
A szalvatoriánus apostolkodást az egyetemesség jellemzi. P. Jordan számára rendkívül fontos volt, hogy az egyetemesség lelkületét elültesse lelki fiai szívében. Az volt a vágya, hogy a Társaság minden nép és minden nemzet felé nyitott legyen, hogy minden embert megmenthessen, hogy Krisztus szeretetének hívó szavát követve minden lehetséges eszközzel és minden módon (omnibus rationibus et mediis) szolgálja az Egyház tevékenységét. Célja volt, hogy a szalvatóriánusok mindenütt legyenek készek felajánlani segítségüket, ahol az Egyház bármiben szükséget szenved. Az egyetemesség eszméjét alapítónk az ő lelki végrendeleteként hagyta ránk és ugyanakkor a Társaság leglényegesebb elemének tekintette.
(Az interjút a temesvári Püspökség sajtóirodájának munkatársai készítették)







