A felnőtt hívek számára harmadik éve szervezett továbbképző kurzusok sorozata március 18-án, pénteken dr. Diósi Dávid teológiai tanár, a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet vicerektora előadásával folytatódott, amelynek témáját a világiak által ellátott liturgikus szolgálatok képezték. Az értekezés keretében a meghívott előadó konkrétan három, az előimádkozók, a felolvasók (lektorok) és az akolitusok feladatkörét, szolgálatát ismertette. A találkozó internetes kommunikációs felületen zajlott.
A találkozót Dumitresc Mihail Titi Lugosi plébános imája nyitotta meg.
Ezt követően dr. Diósi Dávid egyetemi tanár PowerPoint bemutató keretében kitért a három szolgálat jellegzetességeire, a szentmise liturgikus cselekményeivel összefüggésben. – A templomban, a szentmise keretében, amikor Isten találkozik az emberrel, itt, ebben a kegyelmi térben vállalnak szolgálatot a lektorok, az akolitusok, a diakónusok, a papok – fogalmazott az előadó.
A preorátor vagy előimádkozó, imavezető az a személy, aki az adott közösségen belül a hangosan, közösen mondott imát elkezdi, vezeti. A legtöbb helyen egyben ő az előénekes is. A lektor olvassa fel a szentmise keretében az olvasmányokat az evangélium kivételével. Avatással jelölik ki erre a szolgálatra. Az akolitus a papnak és a diakónusnak segít a szentmisén, vagy akár az áldoztatásban is. Az előadó többször is hangsúlyozta: aki ezekre a szolgálatokra jelentkezik, sajátos felelősséget vállal, hiszen Isten Igéjét, Isten üzenetét tolmácsolja az embereknek.
A lektoroknak például szükséges az elméleti képzés, a bibliai oktatás, a liturgikus ismeretek, ugyanakkor a gyakorlati képzés is: hangsúlyozás, hanglejtés, érthető beszéd, értelmes olvasás. Még az öltözékre is oda kell figyelni, hiszen, mint azt az előadó hangsúlyozta, az alkalmi ruházat fontos, de nem kell divatbemutatót rendezni.
Az akolitus mindenben legyen a papnak/diakónusnak a segítségére, ha nincs ministráns, feladata az oltárszolgálat, a ministrálás is. Plébánosi engedéllyel áldoztathat, illetve rendkívüli esetekben, szentségimádás alkalmával kiteheti az Oltáriszentséget.
Az imavezetők szolgálatát dr. Diósi Dávid vicerektor Keresztelő Szent János működéséhez hasonlította, aki előfutár és tanúságtevő volt, rámutatott Jézusra és előkészítette az Úr útját. A meghívott előadó szerint a preorátor feladata erősíteni a hitet az emberekben.
A kiscsoportos beszélgetés témájaként két kérdés szolgált: milyen Keresztelő Szent János-feladatokat végezhet egy adott személy, továbbá hogyan tudná a mindennapok részévé tenni a Szentírás tanítása fölötti elmélkedést.
Végezetül a találkozó moderátori szerepét vállaló Szilvágyi Zsolt pasztorációért felelős püspöki helynök megköszönte Matieș Marin karánsebesi plébánosnak az előadás román nyelvű fordítását, és átadta a szót Pál József Csaba megyés püspöknek, aki a békéért imádkozott, Isten áldását és segítségét kérve a menekülőkre, a harcoló katonákra, az odahaza értük aggódó édesanyákra, mindazokra, akik ezekben a napokban segélyszállítmányokkal és -akciókkal igyekeznek enyhíteni embertársaik szenvedését.
A kurzus főpásztori áldással fejeződött be.

A temesvári Püspökség sajtóirodája