Máriaradna idén kettős jubileumot ünnepel: 500 évvel ezelőtt épült az első kápolna a radnai Szőlőkben, azon a dombon, ahol a jelenlegi kegytemplom áll, és amelyet Rudnay Sándor esztergomi érsek 200 évvel ezelőtt konszekrált. Bár a járvány okozta helyzet miatt a nagyszabású ünneplés elmarad, a két évforduló mégsem múlhat el úgy, hogy ne emlékeznénk meg róluk.
A régmúlt idők történéseit írott krónikák őrzik; a közelmúlt és a jelen eseményeiről szemtanúk tudósítanak a leghitelesebben. Az alábbi sorokban ők beszélnek: Isten szolgái, egyházi vezetők, vallásukhoz ragaszkodó idős emberek, hitben nevelkedő fiatalok, közös ünnepeink megtartói és az évszázados kegyhely, Máriaradna zarándokai. Olyan emberek, akiknek az élete különleges módon kötődik e kegyhelyhez, a Szűzanya radnai templomához.

Nevem Astrid Schriffert, 22 éves, aradi származású, jelenleg temesvári egyetemista vagyok. Gyermekkoromban az arad-ségai plébánia ifjúsági csoportjának tagja voltam, ott tudtam meg többet Máriaradnáról, és remélem, hogy minél többen meg fogják ismerni ezt a csodálatos kegyhelyet.

– Melyek azok a gyermekkori emlékek, amelyek e kegyhelyhez kapcsolódnak? Kivel ment életében először Radnára?
– Az első radnai utamra a szüleim vittek el. Nem volt ünnepnap, emlékszem, minden csendes és néptelen volt. Édesanyám sokat mesélt a templomról, hogyan égett le az első kápolna és maradt épségben a Szűzanyát a gyermek Jézussal ábrázoló kegykép, illetve hogyan került a török harcos lova patájának nyoma a templom falában lévő kőbe. A templom mögötti domb csendje és az érintetlen természet mindig mély nyomot hagy bennem. Ezért is szeretem egyedül végigjárni a keresztutat… Máriaradna, mint település, sok nehézséget élt már meg, de Isten akaratából mindig sikerült túlélnie. Radnán ministráns-találkozón is részt vettem, és a sok-sok kacagás igazán széppé tette ezt a helyet.

– Vett-e már részt radnai gyalogos zarándoklaton és ha igen, hányszor? Hogyan élte meg ezeket? Az út menti települések plébániáin hogyan fogadták Önöket, hol kaptak éjszakai szállást?
– A temesvári ifjúsági csoporttal eddig három radnai gyalogos zarándoklaton vettem részt. Bevallom, egyik alkalommal sem volt könnyű, de minden alkalommal az utat a Szűzanyának ajánlottam fel. Útközben énekeltünk, imádkoztunk, ez erősített meg. Az utunk alatt érintett plébániákon a közösség tagjai nagy szeretettel fogadtak, vízzel és finom süteménnyel kínáltak. Sugárzott a szemükből, hogy nagyon bíznak a zarándokutunk sikerében, az áldozatunkban. Nem lehet ezt nekik eléggé megköszönni. A templom padlóján aludni furcsa érzés volt, de hát, végül is ez Isten háza.

– Az évek során Radnán olyan búcsújárókkal és különböző zarándokcsoportokkal találkozott, akik a saját anyanyelvükön énekeltek és imádkoztak. Hogyan viszonyul az itt beszélt nyelvek, zenei kincsek és imák változatosságához, gazdagságához?
– Egyházmegyénk nagyon gazdag, hogy ilyen sok nemzetiség él itt. Örömmel tölt el, hogy a nagy ünnepeken ilyen sok hívőt látok. A baráti körömet is több nemzetiséghez tartozók alkotják, és szeretünk tanulni egymástól. Mindenki a maga nyelvén imádkozik, de mégis együtt imádkozunk. Szerintem ez az alapja annak, hogy az egyházmegyénk gazdagnak nevezheti magát.

– A radnai zarándoklatok hangulata különleges, igen változatos. Melyik az az élmény, amelyet különösképpen megőrzött az emlékezetben?
– Amikor először mentem gyalog Máriaradnára, emlékszem, hogy nagyon fáradt voltam, alig tudtam járni és a térdem is fájt. De amint megpillantottam a bazilikát, reményteljes energia és erőt töltött el. Arra gondoltam: ez mindenért kárpótolt.

– Mit jelent Önnek Máriaradna?
– Számomra Radna nagyon különleges hely. A természet, amely a csend által is szól hozzám, valamint a templom minden zugából sugárzó remény és biztatás mindig visszahív a kedvenc zarándokhelyemre.

(Az interjút a temesvári Püspökség sajtóirodájának munkatársai készítették)