Már kapható a temesvári Püspökség 2021. évi római katolikus falinaptára. Mivel a 2021-es pasztorális év központi témája a Szentírás, mottója pedig: „Mindnyájukat eltöltötte a Szentlélek, és bátran hirdették az Isten szavát. A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt.“ (Apostolok Cselekedetei 4, 31b-32a), erre utal a falinaptár illusztrációja is.
A tavalyi évhez hasonlóan a naptárak idén is magyar, román, német, cseh, horvát, szlovák és bolgár nyelven jelentek meg, amelyek összeállításában segítséget nyújtottak az illető közösségek lelkipásztorai. A katolikus falinaptár – amely az ünnepek rendjére vonatkozóan a római naptárt követi – tartalmazza továbbá az egyházmegye fontosabb eseményeit, az ifjúsági programokat, összeállításánál figyelemmel követték a különböző anyanyelvű közösségek hagyományait, nyelvi sajátosságait. Egy naptár ára 5 lej, és egyházmegyénk minden plébániáján beszerezhető.
Megjelent továbbá a máriaradnai kegytemplom 2021. évi naptára is, amely 12 oldalon a bazilikával kapcsolatos illusztrációkat tartalmaz. Ez a naptár a Püspöki Hivatalban, a máriaradnai kegytemplomban, valamint egyházmegyénk több plébániáján vásárolható meg, ára 10 lej.