Április 25‑én, szombaton a temesvári Notre Dame Nővérek temploma, valamint kolostora adott otthont a bánsági római katolikus és görögkatolikus szerzetesrendek és kongregációk tagjai találkozójának. A rendezvény 11 órakor a Notre Dame‑templomban, a Bolgár Személyi Plébánia templomában szentmisével kezdődött, amelyet Pál József Csaba temesvári megyés püspök mutatott be. Koncelebrált Ioan Călin Bot lugosi görögkatolikus püspök, valamint Szilvágyi Zsolt temesvári pasztorális helynök.
A találkozón jelen voltak a következő rendek és kongregációk szerzetesei és szerzetesnői: Szent Bazil Rendjének Nővérei (Bazilita Nővérek), Konventuális Ferences Rend, Congregatio Jesu, Jézus és Mária Szent Szíve Leányai Ferences Nővérek, Szent Johanna Antida Thouret Irgalmas Nővérek, Notre Dame Nővérek Kongregációja, „Szentháromság” Monasztikus Közösség, Schönstatti Márianővérek Intézete, valamint Gondviselés Nővérei.
Homíliájában Pál József Csaba megyés püspök három témára irányította a figyelmet: a személyes Isten‑kapcsolatra, a küldetésre és a közösségre. – A megszentelt életet élő személy egész lényével, szavaival és tetteivel Istenre mutat. Ugyanakkor közösségekben éltek, a hitet közösségben élitek meg, ami rendkívüli erő forrása. Azt várom tőletek, kedves szerzetesek és szerzetesnők, hogy a közösség példáját mutassátok meg az egész egyházmegyének és a társadalomnak. Ahol szeretet, egység és közösség van közöttünk, ott jelen van Jézus – és ezt mások is látni fogják – hangsúlyozta a főpásztor.
A szentmise végén Ioan Călin Bot lugosi görögkatolikus püspök, a Romániai Püspöki Konferencia Papságért és a Megszentelt Életért felelős bizottságának elnöke szólt a jelenlévőkhöz: – Amikor beléptem ebbe a templomba, két valóság ragadta meg a figyelmemet. Az első az volt, hogy itt vagytok a padokban, a második pedig mindegyikőtök életének misztériuma. Mindannyian katolikusok vagyunk, a Jézus által alapított Egyetemes Egyház tagjai. Különböző rítusok, kultúrák, nemzetiségek és nyelvek különböztetnek meg, de ugyanakkor gazdagítanak is bennünket. Itt most öt nemzetiség van jelen: román, magyar, német, olasz és bolgár. Ezért a találkozás és az együttműködés nemcsak szükséges, hanem a gazdagság forrása is. A második valóság az, hogy mindannyiunknak értékes és titokzatos hivatása van. Fontos, hogy ne felejtsük el, kiért élünk. Isten választott bennünket, jeleket küldött, amelyeket egyedül vagy mások segítségével felismertünk; vezetett és meghívott bennünket. Ezért értékes ez a hivatás.
A záróáldás után M. Carmen Stanci nővér röviden bemutatta a templomot és a Notre Dame Nővérek Kongregációjának történetét, különös tekintettel a Temesvári Egyházmegye területén végzett szolgálatukra. „A kommunista rendszer előtt egyházmegyénkben közel 500 nővér szolgált, közülük mintegy 200 Temesváron. Miután 1949 augusztusában el kellett hagyniuk a kolostorokat, továbbra is tartották egymással a kapcsolatot, titokban találkoztak és szükség esetén segítették egymást – mondotta M. Carmen nővér.
Végezetül Miklós M. Renáta nővér meghívta a jelenlévőket a Notre Dame‑kolostorba, ahol a találkozó kötetlen beszélgetéssel és a jövőbeli közös programok tervezésével folytatódott.

A Temesvári Püspökség sajtóirodája