A főként bolgár nemzetiségű hívekből álló óbesenyői római katolikus templom udvarán szeptember 25-én, vasárnap nagyszámú ifjúsági csoport, fiúk és leányok, sokan közülük a gazdag hímzéssel és aranyszállal díszített gyönyörű népviseletben fogadták a bérmaútjára érkezett Pál József Csaba megyés püspököt. A szentmise előtt a főpásztor találkozott a 99 bérmálkozóval, akik felkészítését Mirciov Sebastian helyi plébános koordinálta. Az udvaron nagy kört alkotva a fiatalok válaszoltak a püspök kérdéseire, amelynek keretében többen közülük megemlítették, hogy rendszeresen imádkoznak családjukkal, szüleikkel, nagyszüleikkel és testvéreikkel.
A pontifikális szentmisét 11 órától mutatta be a főpásztor, koncelebrált Mirciov Sebastian helyi plébános, Augustinov Gheorghe, a temesvári bolgár személyi plébánia plébánosa, Kalapiš Damian arad-mosóczytelepi plébános, Radulov Piry vingai plébános, valamint Velciov Petru, Kalapiš Máci és Vasilcin Ivan ny. lelkipásztorok.
Ezen a vasárnapon szűknek bizonyult a lenyűgöző méretű óbesenyői templom, az első padsorokban kizárólag a bérmálkozók és keresztszüleik kaptak helyet.
A szentmise kezdetén a megyés püspököt Mirciov Sebastian plébános üdvözölte.
Szentbeszédében a főpásztor arra buzdította a fiatalokat, hogy fogadják úgy a Szentlelket, mintha egy kedves vendéget fogadnának, nyitott szívvel. – Ha eljön a Szentlélek, ne hagyjuk magára, legalább naponta legalább egyszer beszélgessünk vele, figyeljünk Rá. Ő most a püspöki kézrátétele által jön el, és tetteink által válik láthatóvá – hangsúlyozta a megyés püspök.
A szentmise keretében Mirciov Sebastian plébános bemutatta a jelölteket Pál József Csaba püspöknek, aki imában kérte a Szentlélek kiáradását a bérmálkozókra. Ezt követően a fiatalok bérmaszüleik kíséretében vonultak a főpásztor elé, aki homlokukat megkente a szent krizmával, a következő szavak kíséretében: „Vegyétek a Szentlélek ajándékának jelét”. Mivel a fiatalok száma nagy volt, a bérmálás szentségét megyés püspök, valamint Augustinov Gheorghe plébános szolgáltatta ki.
A szentmise zenei szolgálatát a plébánia kórusa végezte.
Végezetül a bérmálkozók köszönetet mondtak az egyházmegye püspökének, aki főpásztori áldásban részesítette a jelenlévő híveket.
A temesvári Püspökség sajtóirodája





















