Mélységes vágyam volt, hogy veletek együtt ünnepeljem ezt a szentmisét. Huszonöt év püspöki szolgálat után ez a legmegfelelőbb hely arra, hogy hálát adjak a jó Istennek. De mindannyiótoknak megvan a maga hozzájárulása és szerepe ebben a huszonöt esztendőben, mert mindannyian találkoztatok velem az életutam egy-egy pontján, imáitokkal és hűségetekkel kísértetek, és mellettem álltatok, mint barátok, kollégák, paptestvérek, jó munkatársak, rokonok, honfitársak, ismerősök, és útitársként kísértetek ezen az úton. Ezért szívből megköszönöm azt, hogy ma itt vagytok, köszönöm imáitokat és azt, hogy csatlakoztatok hozzám ezen az ünnepen – intézte szavait a jelenlévőkhöz Roos Márton jubiláns nyugalmazott főpásztor azon a hálaadó szentmisén, amelyet augusztus 31-én, szombaton celebrált a temesvári Szent György római katolikus székesegyházban, a temesvári megyés püspökké szentelésének 25. évfordulója alkalmából.
A jubileumi ünnepséget két kiemelkedő esemény fémjelezte: augusztus 30-án, pénteken a Bánsági Német Demokrata Fórum székhelyén, az Adam-Müller-Guttenbrunn Ház „Karl Singer” termében 11 órai kezdettel került sor Roos Márton ny. püspök legújabb kiadványának, a Moresenae AEcclesiae cor meum (szabad fordításban: Az én szívem a marosvári egyházért dobog) című trilógiának a bemutatójára, továbbá augusztus 31-én, szombaton 11 órakor a Szent György-székesegyházban bemutatott hálaadó szentmise.
„Kedves vendégek, kedves barátok, kedves bánságiak, Isten hozott!” – üdvözölte Dr. Johann Fernbach, a Bánsági Német Demokrata Fórum elnöke, a rendezvény házigazdája az egybegyűlteket, és a meghívottakat: Pál József Csaba temesvári megyés püspököt, Böcskei László nagyváradi megyés püspököt és az ünnepelt, Roos Márton ny. püspököt, Siegfried Geilhausent, a Német Szövetségi Köztársaság temesvári alkonzulját, Ovidiu Ganțot, a Romániai Német Demokrata Fórum parlamenti képviselőjét, Prof. dr. habil. Diósi Dávid atyát, a Kolozsvári Teológiai Kar dékánját, Bakó László atyát, a Gyulafehérvári Teológiai Szeminárium oktatóját és Dr. Walter Kindl nyugalmazott tanárt.
Felszólalásában Böcskei László nagyváradi főpásztor több pillanatot is felidézett a múltból, a Márton püspök atyával való munkatársi kapcsolatuk kialakulásának kezdeteiről, amikor Márton atya püspöki irodaigazgatóként László püspök atya pedig püspöki titkárként dolgozott a temesvári Püspökségen, illetve a későbbi 1999 utáni évekből, amikor már általános helynökként segítette a temesvári megyés püspökké kinevezett Márton atya munkáját.
VERBA VOLANT VOLANT – SCRIPTA MANENT / A szó elszáll, az írás megmarad címmel tartott előadásában Prof. dr. habil. Diósi Dávid, a Kolozsvár – Gyulafehérvári Teológiai Kar dékánja kiemelte: – A szerzőnek nem ismerek egyetlen művét sem, amelyet ne jellemezne az igényesség és esztétikai kifejező erő. Márton püspöknél mindez nem külső zománc, hanem a jubiláns Püspök Atya modus vivendi-je.
FORMA DAT ESSE REI / A forma adja a dolog lényegét című felszólalásában Drd. Bakó László, a Gyulafehérvári Szeminárium tanára, a jubiláló püspök egykori titkára hangsúlyozta: – Ez a háromkötetes mű nem csupán egy történelmi és teológiai gyűjtemény, hanem mélyen személyes visszatekintés is a Püspök Úr huszonöt éves szolgálatára. A Püspök úrnak nem csak a munka mennyisége fontos, hanem annak milyensége, minősége is.
Prof. Dr. Walter Kindl a trilógia lektoraként szólalt fel, ezt követően Siegfried Geilhausen, a Német Szövetségi Köztársaság temesvári alkonzulja méltatta a szerzőt és művét. Németország temesvári konzulátusa mindig partnerként állt a temesvári Püspökség mellett, legyen szó kulturális vagy szociális projektekről.
A trilógia szerzője, Roos Márton ny. megyés püspök a kötetek megszületésének körülményeit ismertette: 80. születésnapja alkalmából Scribe, doce, praedica – Írj, taníts, prédikálj! címmel tudományos emlékkönyvet kapott ajándékba, amely öt püspöki és három kanonoki köszöntőt, ötvenegy tudományos tanulmányt és két életmű-méltatást tartalmaz. A most megjelent trilógia alapvetően válasz erre az ünnepi kötetre, valamint a három nagyon kifejező, sokat sejtető felszólításra, és válogatást tartalmaz azokból a szövegekből, amelyeket Márton püspök főpásztori szolgálatának ideje alatt írt, és csupán részben, például körlevelekben, vagy egyáltalán nem jelentek még meg.
Végezetül Pál József Csaba temesvári megyés püspök felhívta a jelenlévők figyelmét arra, mi az, ami összeköti a történelmi eseményeket és történéseket, illetve azokat, akik ebben az egyházmegyében szolgálnak: Isten, a mi Mennyei Atyánk végtelen szeretete, amelyet Márton püspök hirdetett és hirdet tetteivel, szavaival és írásaival.
A rendezvény keretében felcsendülő zeneműveket Eugen Morărița (hegedű), a Temesvári Román Nemzeti Opera szólistája, Dr. Silviana-Ana Cîrdu (zongora) és Prof. Simona Mustețiu (zongora) adta elő. A barátságos, családias hangulatú könyvbemutatót követően a mintegy 60 résztvevőt az Adam-Müller-Guttenbrunn Ház előcsarnokába kötetlen beszélgetésre és agapéra hívták meg.
– – –
Augusztus 31-én, szombaton a temesvári Szent György-székesegyház nemcsak „a legmegfelelőbb hely volt arra, hogy hálát adjunk a jó Istennek”, ahogy a jubiláló püspök fogalmazott, hanem sok olyan ember találkozóhelye is, akik tisztelettel és barátsággal veszik körül Márton püspököt, és akik örömmel tettek eleget az ünnepi jubileumra szóló meghívásnak: püspöktársak, oltártestvérek, a Püspökség munkatársai, barátok, közeli ismerősök.
A hálaadó pontifikális szentmisén részt vett Giampiero Gloder romániai apostoli nuncius és Santo Rocco Gangemi szerbiai apostoli nuncius, akik ebben a minőségükben először látogattak el Temesvárra, Aurel Percă bukaresti metropolita érsek, Lukijan Pantelić budapesti szerb ortodox metropolita érsek, a temesvári egyházmegye adminisztrátora, Pál József Csaba temesvári megyés püspök, Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök, Schönberger Jenő szatmári megyés püspök, Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspök, Mihai Frățilă bukaresti görögkatolikus püspök, Pop Claudiu Lucian, a kolozsvár-szamosújvári egyházmegye görögkatolikus püspöke, Ioan Călin Bot, a lugosi görögkatolikus egyházmegye püspöke, Mirko Stefković nagybecskereki megyés püspök, Ioan Robu bukaresti nyugalmazott érsek, Jakubinyi György gyulafehérvári nyugalmazott érsek, Petru Gherghel iași-i nyugalmazott püspök, Antun Škvorčević pozsegai nyugalmazott püspök, Tamás József gyulafehérvári nyugalmazott segédpüspök, Hortobágyi T. Cirill, pannonhalmi főapát, Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkész, több általános helynök, pap-tanár különböző romániai és külföldi teológiai intézetekből, valamint különböző római katolikus és görögkatolikus egyházmegyék küldöttei a Temesvári Egyházmegyéből, a Nagybecskereki Egyházmegyéből, a Szeged-Csanádi Egyházmegyéből, továbbá Németországból, Szerbiából, Horvátországból és Romániából. A jubileumi eseményen jelen voltak az állami hatóságok, hazai és külföldi civil intézmények, nemzeti kisebbségek képviselői is: Ciprian Olinici, a bukaresti Vallásügyi Államtitkárságának államtitkára, Ovidiu Victor Ganț, a német kisebbség parlamenti képviselője, Giureci-Slobodan Ghera, a horvát kisebbség parlamenti képviselője, Dominic Fritz, Temesvár polgármestere, Siegfried Geilhausen, temesvári német alkonzul, Dr. Johann Fernbach, a Bánsági Német Demokrata Fórum elnöke, Erwin Josef Țigla, a Hegyvidéki Bánsági Német Demokrata Fórum elnöke, Florin Cheaua, a nyugalmazott püspök szülőfaluja, Temeskenéz polgármestere, Nikolaus Kutschera, a Temeskenézi Svábok Szövetségének elnöke (HOG Knees), Christine Neu, a Bánsági Svábok Szövetségének (Landsmannschft der Banater Schwaben e.V., München) alelnöke, Dr. Franz Metz orgonaművész és zenetudós, a Gerhardsforum der Banater Schwaben e.V. tiszteletbeli elnöke és Dr. Katharina Gajdos-Frank, valamint Dr. Márton Gajdos, a St. Gerhards-Werk Stuttgart részéről, Dieter Probst és neje a Hilfswerk der Banater Schwaben képviseletében. A Temesvári Egyházmegyei Caritas szervezetet Herbert Grünn ügyvezető igazgató, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat temesvári filiáját Fekete-Nagy László elnök képviselte. Rangos szegedi, fuldai, budapesti, müncheni és gyulafehérvári egyetemi intézmények, múzeumok munkatársai, továbbá történészek, kutatók, zenészek, művészek, restaurátorok, szociális és karitatív egyesületek vezetői képviselik a jubileumon való részvételükkel a Temesvári Egyházmegye püspökei és az említett intézmények és tevékenységi területek közötti hosszú távú és jó együttműködést. A pontifikális szentmise zenei szolgálatát a székesegyház énekkara és zenekara látta el, olyan zenészekkel együtt, akik már régóta együttműködnek székesegyházunk egyházi zenei hivatalával: Franz Metz, Johann Fernbach, Walter Kindl, Iosif Todea, Silviana Ana Cîrdu.
Az egybegyűlteket Pál József Csaba megyés püspök üdvözölte: – Adjunk együtt hálát a Jóistennek Márton ny. főpásztor 25 éves püspöki szolgálatának gazdag kegyelmeiért, keresztény testvériségünk kifejezéséért és megerősítéséért. Az egész egyházmegye és mindannyian hálánkat fejezzük ki Márton püspök úrnak 25 éves püspökségéért és egész életéért – mondotta a temesvári megyés püspök.
Ferenc pápa üzenetét Giampiero Gloder, romániai apostoli nuncius tolmácsolta: „A tisztelt Testvérnek, ROOS MÁRTON Temesvár nyugalmazott püspökének, püspökké szentelésének 25. évfordulója alkalmából küldjük jókívánságainkat, kifejezve hálánkat a hosszú időn át végzett lelkipásztori tevékenységéért a temesvári egyházmegyében, amelyet mintegy húsz évig lelkiismeretesen végzett, valamint a buzgó evangéliumi tanúságtételért, amellyel fáradhatatlanul szolgált az egyház, a papok és a hívek közösségének javára, elősegítve a különböző kultúrák és vallások népei közötti élénk párbeszédet. Minden jót kívánva szívesen küldjük neki és a hozzá közel álló személyeknek a vágyott áldást, imát kérve péteri szolgálatunkért. Róma, a Lateránból, 2024. július 22. FERENC”
Német nyelven a Szentszék Államtitkárságának szolgálatában álló Toman Zoltán atya mondott szentbeszédet. – Márton püspök arra tanít bennünket, hogy az időt nem szabad apróságokra pazarolni, hanem Isten drága ajándékaként kell felfogni (Ef 5,16). Egy másik példa erre a történelem és az igazság iránti szeretete. Márton püspök élete is kifejezi, hogy az erős identitás mély gyökerekből fakad! Csak annak van esélye a gyümölcsöző jövőre, aki ismeri a gyökereit. Ez az igazi örökség és küldetés (németül Erbe und Auftrag) – utalt Toman Zoltán atya, a Roos Márton ny. püspök által írt, a csanádi/temesvári egyházmegye történetéről szóló, eddig hat kötetet magába foglaló átfogó munkára, amelynek címe: Erbe und Auftrag.
Böcskei László nagyváradi megyés püspök román és magyar nyelven elmondott homíliájában kiemelte: – Egy pap vagy püspök életében egy évforduló megünneplésének fő célja nem az ünnepelt személy érdemeinek méltatása, bár ennek is megvan a maga helye és szerepe. Az ilyen ünneplés központi helye Isten műve, amely általunk valósul meg és tökéletesedik a ránk bízott emberek javára és az egész világ javára. Főtisztelendő Márton püspök úr, az a hit, amely eddig is éltette, vezesse és tartsa meg Önt, mi pedig kívánunk Önnek még sok boldog évet!
Végezetül Márton püspök atyának gratulált Giampiero Gloder apostoli nuncius és Ciprian Olinici, a Vallásügyi Államtitkárság államtitkára. – Egy püspök felelőssége az általa gondozott közösség, valamint általában a társadalom iránt hatalmas. Különösen korunkban, amelyet a szekularizáció is sújt. Excellenciás Úr, ön egyszer azt vallotta: Hálás vagyok minden kegyelemért, amit Istentől kaptam. Tettekkel és szavakkal, kiegyensúlyozottsággal és előrelátással formálta főpásztori szolgálata alatt a temesvári egyházmegyét, olyan alapvető értékeket ápolva, mint például az együttérzés és a szeretet, amelyek polgári és erkölcsi értelemben megerősíthetik a közösséget – fogalmazott Ciprian Olinici államtitkár.
Giampiero Gloder nuncius beszédében említette Roos püspök már-már kalandosnak számító, megpróbáltatásoktól sem mentes életútját, amelyről néhány évvel ezelőtt egy interjúban olvashatott. Egy olyan útról, amelyet a háború utáni nehéz évek, édesanyja oroszországi deportálása és édesapja kényszerű távolléte, a menekülés és a világégés viszontagságai jellemeztek, de szólt a nagyszülők szeretetteljes nevelésről, a temeskenézi iskola tanárairól, akik eltűrték, hogy a kisfiú mindennap kiszökött, hogy szentmisére menjen egy olyan korban, amikor ez nem volt megszokott gyakorlat. Ezután Kanadába utazott, majd Németországba emigrált, teológiai tanulmányokat folytatott Königstein im Taunusban és Rottenburgban, de végül, 1990 után visszatért szeretett szülőhelyére, a Bánságba, Temesvárra, ahol papként és püspökként szolgált. De mindeközben „Isten mindig vezette és a Boldogságos Szűz Mária anyai tekintete oltalmazta őt”, mondotta a nuncius.
A szentmise végén a jubiláló Roos püspök atya köszönetet mondott mindenkinek „a türelemért és a hűségért”. Ugyanakkor Roos püspök köszönő szavaiban nem mulasztotta el üdvözölni a pannonhalmi főapátot, illetve megemlíteni a panonhalmi főapátságot, ahonnan annak idején négy szerzetes érkezett erre a vidékre, hogy Szent Gellért első csanádi püspök munkáját segítse. Az ünnepelt főpásztor üdvözölte továbbá Mirko Stefković nagybecskereki megyés püspököt és a vele érkezett lelkipásztorokat, valamint a Szeged-Csanádi egyházmegyét képviselő Kondé Lajos püspöki helynököt, nagyprépostot.
A jubileumi ünnepség megszervezéséről Nikola Lauš kanonok, püspöki irodaigazgató gondoskodott Pál József Csaba megyés püspök és Roos Márton ny. püspök megbízásából.
A Bánságra jellemző katolikus hagyomány szerint a szentmisét az itt élő nemzetiségek nyelvén, ez esetben román, latin, német, magyar és horvát nyelven mutatták be, a homíliák és felszólalások román, német, magyar és olasz nyelven hangzottak el. Az ajándékokat román, német, magyar, bolgár és horvát népviseletbe öltözött fiatalok vitték az oltárhoz.
A szentmise végén Roos Márton ny. főpásztor püspöki áldásban részesítette a jelenlévőket, majd német, román és magyar nyelven együtt énekelték az ünnepélyes Te Deumot.
A temesvári Püspökség sajtóirodája