A Romániai Kolping Szövetség idei közgyűlését, amelynek 2025. április 4-6. között a temesvári Kolping Ház adott otthont, a bánsági Kolping egyesületek – közismert néven Kolping családok – számos rendezvénye fémjelezte.
A Kolping Nest közösségi tér felszentelése
A találkozó első napján, április 4-én, pénteken az ország több megyéjéből érkezett résztvevőket meghívták a temesvári Gyermekparkban található „Kolping Nest” nevet viselő szabadidős-oktatási tér (az üvegfalú ház) 17 órakor kezdődő felszentelésére. Ez a helyiség a gyermekek és fiatalok oktatási és szabadidős tevékenységeit szolgálja, barátságos és egyben inspiráló környezetet biztosítva számukra a fejlődésükhöz. Mint az a „NEST – Parcul Copiilor Timișoara” közösségi oldalon olvasható, a „fészek” (a Nest magyar nyelven fészket jelent) olyan tér, ahol a kisgyermekes anyukák egy kávé mellett ismerkedhetnek, a gyermekek alkothatnak és megünnepelhetik a születésnapjukat, a fiatalok társasjátékozhatnak, olvashatnak vagy egyszerűen csak együtt tölthetik el a szabadidejüket, a szülők szemináriumokon vehetnek részt vagy visszavonulhatnak ide, miközben a kicsik játszanak.
A hivatalos megnyitón részt vett Dominic Fritz temesvári polgármester, valamint a helyi hatóságok képviselői, Siegfried Geilhausen, Németország temesvári alkonzulja és a felesége, Geraldine Geilhausen, Peter Hochmut, a Német Gazdasági Klub elnöke és a klub több tagja, Corina-Aurora Kovács, a Hamilton Central Europe ügyvezető igazgatója, Christoph Pfister, a svájci Kolping Baar elnöke, Daniel Unternährer, a svájci Hochdorf Kolping Család tagja, Rainer Büsing Németországból, Ioan Szabo, a Bánsági Kolping Szövetség elnöke, Viorica Ursan, a Bánsági Kolping Szövetség alelnöke, a Romániai Kolping Szövetség több támogatója, partnerek, tagok és önkéntesek. A római katolikus és görögkatolikus egyházak képviseletében jelen volt Gödri István atya, az Európai és a Romániai Kolping Szövetség prézese, Francisc Doboș atya, a bukaresti Jézus Szentséges Szíve egyházközség plébánosa, Mihai Răzvan Oprișa temesvári görögkatolikus esperes, a „Sf. Maria” Kolping Család prézese, Kapor János kisjenői és simonyifalvi plébános, a Bánsági Kolping Szövetség római katolikus prézese, George Rădulescu szentandrási görögkatolikus plébános, Kolping Banat görögkatolikus prézese, Máthé Lajos újszentesi plébános, Dumitru Daniel temesvár-gyárvárosi plébános, a Kolping Millennium prézese, Váncsa Csaba temesvár-gyárvárosi káplán.
Az rendezvény kezdetén a jelenlévőket Eduard Dobre, a Romániai Kolping Szövetség igazgatója köszöntötte, aki kiemelte: – Örülünk, hogy olyan személyeket találtunk, akik támogatják ezt a projektet. Köszönet a Hamilton Central Europe, a Profi, a Mariner Romania, a Mitamair Conditioners, a Barrier Romania vállalkozásoknak, valamint a König Studio csapatának a tér építészeti kialakításáért és az ötletes tervezési megoldásokért.
A jelenlévőket üdvözölte Daniela Bărbulescu asszony, a Kolping Románia elnöke is.
Dominic Fritz polgármester elmondta: – Ma nekem is egy álmom vált valóra. Ezt az épületet már évek óta nem használták, és egy kisebb dilemma előtt álltunk: bérbe adjuk-e egy magáncégnek, hogy kávézóvá alakítsa, vagy kínáljunk lehetőséget arra, hogy egy szélesebb körű, közösségi küldetést teljesítsen. Egyik nap felkerestem a Kolping Házat, és lenyűgözött, hogy mennyi gondossággal, szakmaisággal és előrelátással építették és valósították meg ezt az épületet. Ekkor megkérdeztem a Kolping egyesület tagjait: Nem akarnak a Gyermekparkba is terjeszkedni? És így találtunk ezekre az ambiciózus partnerekre, akik megértették ennek a helynek a közösségi küldetését, és elegendő professzionalizmussal és tanulni vágyó fiatalokkal rendelkeznek ahhoz, hogy ez a projekt megvalósítható legyen.
A továbiakban felszólalt még Ramona Kukucska, a Temesvári Kolping Egyesület Nest projektjének felelőse, valamint, a Hamilton Central Europe cég nevében Corina-Aurora Kovács ügyvezető igazgató.
A megnyitó ünnepség a szalag jelképes átvágásával és a helyiség felszentelésével folytatódott, amelyet Gödri István atya celebrált.
Lelki feltöltődés a Kolping Házban
A Romániai Kolping Szövetség ez év április 5-én tartott közgyűlésén, amely a szervezet tagjainak éves találkozója, ahol megvitatják a jövőbeli projekteket, megosztják egymással a tapasztalatokat és erősítik a közösségi kapcsolatokat, Francisc Doboș atya, a bukaresti Jézus Szentséges Szíve egyházközség plébánosa vezetett lelki programot a „A 2025-ös jubileumi Szentév – A remény éve” témával. Az elmélkedést a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye és a Romániai Kolping Szövetség közösségi oldalán követhették az érdeklődők, ahol visszanézhető. – A világ problémája ma nem csak a szegénység, az igazságtalanság vagy a háborúk. A probléma a kilátástalanság, a reményvesztettség, amikor az embernek elege van, beleunt az életébe, nem talál örömet, nem találja az élet értelmét. Olyan ez, mint amikor valaki cukorral issza a kávét, viszont amikor belekortyol, keserű ízt érez. „De elkeverted benne a cukrot?” – kérdezhetnénk. Sokan mondják, hogy az élet keserű – de vajon ízesítettük-e Isten és a Szentlélek jelenlétével, reménnyel, hittel és szeretettel? Reményre van szükségünk, nem csupán optimizmusra. Szükségünk van hitre, mint Krisztussal való kapcsolatra, és igazi szeretetre, amely megváltoztatja az életünket – fogalmazott Dobos atya az elmélkedés végén.
A közgyűlés záró szentmiséjét április 6-án, vasárnap 10 órakor mutatta be a temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban Gödri István atya, a Európai és a Romániai Kolping Szövetség prézese. Koncelebrált Kovács Zsolt nagyvárad-újvárosi plébános és Daniel Dumitru helyi plébános.
Minden szárnyalás egy fészekből indul – a címben idézett mondat volt a felirata az egyik emléktárgynak, amelyet Dobos atya kapott köszönetképpen a jelenlétéért és az elmélkedésért. A madár formájú ajándéktárgy a Kolping Nest logóját jelképezte. Legyen szó életről, karrierről vagy személyes fejlődésről, minden nagy lépés egy biztonságos helyről indul, ahol a gyermekek növekednek és formálódnak, egy közösségből, amely támaszt nyújt nekik. De a fészek jelentheti a Kolping Családok nagy családját is, ahol a tagok támogatják egymást, tanulnak egymástól és közös értékeket vallanak.
A temesvári Püspökség sajtóirodája
















