A Krassó-Szörény megyei Német Demokrata Fórum és a Resicabányai Német Kulturális és Felnőttképzési Egyesület által felvállalt kulturális és spirituális missziók egyike, hogy a kultúra és a lelkiség kedvelőit emlékeztesse azokra a személyiségekre, akik a bánsági hegyvidéken születtek vagy éltek, és nevük fel van jegyezve a kulturális interferencia e területének aranykönyvébe.
Ezúttal egy olyan személyiségre emlékezünk, aki Resicabányán született és 35 évvel ezelőtt Temesváron távozott az örökkévalóságba, és akinek neve a bánsági hegyvidéken már-már feledésbe merült. Néhány életrajzi adat Msgr. Ferdinand Hauptmannról – mert rá emlékezünk.
Ferdinand Hauptmann 1913. június 20-án született Resicabányán. Középiskolába Temesváron járt 1923 és 1931 között, majd 1931 és 1936 között teológiai tanulmányokat folytatott Temesváron. 1936. március 29-én szentelték pappá a resicabányai Havas Boldogasszony római katolikus plébániatemplomban.
Augustin Pacha püspök 1954-ben, a kommunista börtönökből való szabadulása után úgy döntött, hogy új ordináriusokat nevez ki (az egyházmegye élére az üldözés idején különleges kánoni feltételek mellett) arra az esetre, ha akadályoznák püspöki szolgálatában. Pacha püspök, aki ekkor már súlyos beteg volt és haldoklott, Konrad Kernweiszt, a feloszlatott Notre Dame Nővérek kongregáció titkos spirituálisát és a temesvár-belvárosi plébániáról Ferdinand Hauptmannt nevezte ki.
Miután 1951-ben Joseph Pless ordináriust letartóztatták, Ferdinand Hauptmann a temesvár-belvárosi plébánia plébánosa lett. Ott maradt haláláig. Konrad Kernweisz ordinárius kérésére 1972-ben tiszteletbeli pápai káplán, illetve monsignore címet kapott. Elődje, Msgr. Konrad Kernweisz ordinárius halála után, 1981. október 23-án átvette az egyházmegye vezetését. 1983. augusztus 6-án egészségi és idős kora miatt nyugdíjba vonult.
Ferdinand Hauptmann 1989. augusztus 14-én hunyt el Temesváron. A resicabányai születésű papok közül ő volt, aki a Temesvári Egyházmegye legmagasabb tisztségébe jutott.
A Resicabányai Német Kulturális és Felnőttképzési Egyesület idén egy alkalmi filatéliai borítékkal és megfelelő bélyeggel ünnepelte Ferdinand Hauptmann elhunytának 35. évfordulóját. A resicabányai 1 számú postahivatalt augusztus 14-én elhagyó összes postai küldeményre ez a bélyeg került. A Bârzava-menti városban található Alexander Tietz Német Könyvtárban egy szerény dokumentumkiállítás is nyílt Ferdinand Hauptmann emlékére.
A resicabányai Havas Boldogasszony római katolikus templomban augusztus 16-án, pénteken 19.00 órai kezdettel Veniamin Pălie főesperes, helyi plébános requiemet celebrált az elhunyt lelki üdvéért.

Erwin Josef Țigla