Tíz nap sem telt el mióta egy erős szélvihar jelentősen megrongálta a nagyszentmiklósi római katolikus templom tetőzetét (az ADZ folyóirat és a gerhardus.ro egyházmegyei honlap is tudósított róla), máris elkezdődtek a javítási munkálatok. Dănuţ Groza polgármester kezdeményezésére a helyi tanács 30. 000 Euro értékű gyorssegélyt szavazott meg, egy helyi cég pedig megbízást kapott a javítási munkálatok elvégzésére. A felújítást Andó Attila helyi plébános koordonálja, aki úgy nyilatkozott: az Avilai Szent Teréz tiszteletére felszentelt templom tetőzetének javítási költsége mintegy 40 000 euró, ugyanakkor a vihar egyéb károkat is okozott többek között a templom tornyán, amelyek helyreállítása további legkevesebb 5 000 euróba kerül. A tetőzetről a június 25-i szélvihar mintegy 500 négyzetméter lemezburkolatot tépett le, így a tetőt teljes egészében cserepekkel fedik majd be. Az első, 3000 lej értékű adomány a gyors javításokra a Nădejdia baptista közösség részéről érkezett. A Temesvári Római Katolikus Püspökség 6000 euróval, a Németországba elvándorolt magyszentmiklósi németek egyesülete (HOG Groß-Sanktnikolaus) az elmúlt héten 5000 euróval támogatta a munkálatokat. Segítséget ígért a burgkircheni Altenhilfe Großsanktnikolaus e.V egyesület is, amely évek óta jó kapcsolatokat ápol a Nagyszentmiklósi Német Demokrata Fórummal.
Lejben vagy euróban történő adományokat az alábbi bankszámlaszámokra lehet utalni:
Parohia Romano-Catolică Sânnicolau Mare
RAIFFEISEN BANK Sânnicolau Mare
IBAN Lei: RO12RZBR0000060001339359,
IBAN Euro: RO81RZBR0000060002427524,
Bic/Swift: RZBRROBU.

– A nagyszentmiklósi római katolikus templomot 1824-ben szentelték fel, és joggal nevezhetnék történelmi, kulturális és vallási műemléknek is, hiszen építészeti, régészeti, történelmi és művészeti értékeket őriz – nyilatkozta Andó Attila plébános.
A júniusi szélvihar a helyi római katolikus német közösség temetőjében is károkat okozott: egy nagy fenyőt gyökerestől kitépett, több ágat letört, mintegy 10 sírról ledöntötte a keresztet, ezek közül 3-4 teljesen összetört – erősítette meg a helyi plébános és Dietlinde Huhn, a helyi német fórum elnöke. Egy önkéntes akciónak köszönhetően a temetőt néhány napon belül teljes egészében kitakarították.
A Németországba elvándorolt nagyszentmiklósi németek egyesülete (HOG Groß-Sanktnikolaus) és a helyi plébánia már ez év elejétől adományokat gyűjt a Jézus Szentséges Szíve tiszteletére szentelt harang kicserélésére, amely egy repedésnek köszönhetően már 2019 óta nem használható – nyilatkozta Erwin Gallmann, a HOG elnöke. – Egy új harang öntése mintegy 34 000 euróba kerül, a felszerelése további 5000-6000 Euro – egészítette ki Andó Attila plébános. Amennyiben rendelkezésre áll ez az összeg, az új, 1200 kg súlyú harangot jövőre megrendelik. Tervezik továbbá a toronyóra megjavítását is, valamint a meglévő harangozóberendezések automatizálását. A helyi plébános elmondása szerint 2012-ban három harangot villamosítottak: a Szűzanya tiszteletére szentelt 1160 kg súlyú, a Szent József tiszteletére szentelt 800 kg súlyú, valamint a Páduai Szent Antal tiszteletére szentelt 300 kg súlyú harangot. A templom Szent Miklós tiszteletére szentelt 1940 kg súlyú nagyharangját éppen a súlya miatt nem lehetett villamosítani, és ritkán is szólaltatják meg, mert veszélyes a vele együtt rezgő toronyra. A templom legrégebbi harangja 1762-ből származik és Szent Mihály főangyal tiszteletére szentelték – nyilatkozta Andó Attila plébános.
A meghibásodott harangot a plébánia a városnak adományozza, így Dănuț Groza polgármester nyilvános helyen ki fogja állíttatni. A helyi Polgármesteri Hivatal évek hosszú sora óta támogatja a római katolikus plébánia és a német fórum rendezvényeit, továbbá a templom villanyhálózatának felújítását, új padok és elektromos melegítő párnák beszerzését.

Astrid Weisz

Fotó&fordítás&szerkesztés: Claudiu Călin
Megjelent: Allgemeine Deutsche Zeitung für Rumänien, 29 évf. / 7132 sz., Bukarest, 2021. július 15., 5 oldal