Június 28-án, szerdán este ismét megtelt a Szent György székesegyház. Több korosztály zenekedvelői gyűltek össze, hogy részt vegyenek Johannes Berger orgonakoncertjén. Az eredetileg 19.30-ra tervezett esemény nem sokkal 20 óra előtt kezdődött. Az oltár előtt felállított Wegenstein- játszóasztal nem működött rendeltetésszerűen, a szervezők úgy döntöttek, hogy Johannes Berger az karzati játszóasztalon fog játszani. A probléma gyorsan megoldódott, mivel a közönség a székesegyház mellékoltáránál felállított képernyőn követhette az orgonaművész fellépését.
Johannes Berger előadása nyitotta meg a temesvári Orgile Cetății / A vár(os) orgonái nemzetközi fesztivált. A „Timorgelfest” kulturális egyesület szervezésében idén második alkalommal megrendezett fesztivál összesen 16 orgonakoncertet foglal magában, 14-et Temesvár különböző templomaiban, köztük számos római katolikus temlomban, kettőt pedig a temesvári Zeneművészeti Kar Orfeum termében és a Temesvári Nyugati Egyetem Aula Magna termében.
A fesztivál, amelynek előadásaira a belépés díjtalan, szeptember 6-án ér véget. – Nagyon boldog voltam, hogy először játszhatok Romániában. Sok szépet hallottam Temesvárról és a Szent György székesegyház orgonájáról, ami csodálatos. Volt néhány technikai kihívás a traktúrával, de végül minden elég jól működött – mondotta Johannes Berger a Temesvári Rádiónak adott interjúban.
Johannes Berger orgonista és csembalóművész a németországi Rosenheimben született. Gyermekkora óta lenyűgözték a billentyűs hangszerek. Később orgonát, csembalót és egyházi zenét tanult Münchenben, majd Amszterdamban és Salzburgban. Johannes Berger nemzeti és nemzetközi versenyeken nyert díjakat. 2009 óta az ausztriai Kufsteinben található Heldenorgel, a világ legnagyobb szabadtéri orgonájának vezető orgonistája és kurátora. Olyan híres zenekarokkal dolgozott együtt, mint a Müncheni Filharmonikusok és a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara. Temesváron Johannes Berger, aki egyben a Müncheni Barokk Koncertegyüttes művészeti vezetője és csembalóművésze is, színes repertoárt kínált.
Wolfgang Amadeus Mozart f-moll fantáziájától, majd Beethoven fuvolára írt darabjaitól kezdve olyan kortárs művekig, mint Naji Hakim: Arabesque című műve – a közönség mindezt átélhette az Orgile Cetăti rendezvénysorozat első orgonakoncertjén. Idén ünnepeljük Max Reger nagy jelentőségű zeneszerző születésének 150. évfordulóját. Ezért Johannes Berger a temesvári római katolikus székesegyházban, a 100-as számú Wegenstein orgonán, amely Nyugat-Románia legnagyobb orgonája, Max Reger (1873-1916) „God Save the King” című művére írt Variációk és fúga című művét választotta.
Az Orgiile Cetății Fesztivál művészeti vezetője Cristina Struța. A fesztivált a Temes Megyei Tanács, a Temesvári Nyugati Egyetem és a Kulturális Minisztérium támogatja a „emesvár – Európa Kulturális Fővárosa 2023 program keretében, a Temesvári Római Katolikus Püspökség támogatásával. „Az orgona a fő hangszer minden koncerten, de szerettem volna, ha más művészek is játszanak – van orgona és hegedű hangverseny, orgona és duduk hangverseny, van orgona és sandart zene, orgona és gitár és még sok más – mondotta Cristina Struța a „West City Radio” médiapartnernek.
Tavaly az egyesület a Temesvári Szépművészeti Múzeumban mutatta be az Orgile Cetății című albumot. Ebben mind a 16 temesvári klasszikus orgona rövid történetéről olvashatnak az érdeklődők. A könyvet Dana Moica fotói illusztrálják, aki a jelenleg is zajló fesztivált is fotókkal dokumentálja. Idén nyáron a fesztiválozók mind a 16 temesvári orgonát hallhatják a különböző hazai és külföldi orgonaművészek koncertjein. A következő eseményre július 5-én 19 órától kerül sor a temesvár-mehalai római katolikus templomban, fellép Felician Roșca orgonaművész és Daniel Zah tenor. Az Orgile Cetății Facebook-oldalán további részletek találhatók a fesztivál összes eseményéről.

Fotó: A temesvári római katolikus Szent György székesegyház adott otthont az Orgile Cetății fesztivál első koncertjének. Az eseményt, amelyen Johannes Berger német zenész lépett fel, nagyszámú érdeklődő követte. (Dana Moica/ Facebook Orgile Cetății)

Raluca Nelepcu