Răzvan Oprișa temesvári görögkatolikus esperes meghívására január 22-én, szerdán a Kisboldogasszony görögkatolikus templomban Temesvár hat vallásfelekezetéhez és keresztény közösségeihez tartozó fiatalok találkoztak és imádkoztak együtt az egységért.
A görögkatolikus, római katolikus, ortodox, evangélikus-lutheránus és pünkösdi közösségek fiataljai és papjai mellett jelen volt a temesvári zsidó közösség fiatal képviselője is. A Keresztények Egységért tartott Imanyolcad keretében szervezett találkozó is az idei mottó szellemében zajlott: „Hiszed ezt? ” (Jn 11,26).
Az ökumenikus imaesten részt vett Ioan Călin Bot luosi görögkatolikus püspök, Pál József Csaba temesvári római katolikus püspök, Dr. Zaharia Pereș temesvár ortodox esperes, Kovács Zsombor evangélikus-lutheránus lelkész, Zvika Kfir rabbi, valamint a város keresztény közösségeinek több papja. A temesvári egyházmegye képviseletében jelen volt Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök és Dumitru Daniel temesvári-gyárvárosi plébános, egyházmegyei ifjúsági lelkész.
Bevezetőjében Ioan Călin Bot püspök elsősorban a fiatalokhoz szólt: – Üdvözlünk benneteket, vagyis üdvözöljük a reményt, üdvözöljük a jövőt, üdvözöljük lelketek üdeségét és szépségét. Mi, a felnőttek mindenekelőtt azt akarjuk mondani nektek, hogy értékelünk benneteket. Remélem, hogy ez látszik is, és érezhető is – mondotta a főpásztor, aki üzenetének végén a Szentírásból, a 22. zsoltár 4. verséből idézett: – „Mégis te vagy a Szent, aki Izrael szentélyében lakik”, más fordításban, aki Izrael dicséretében lakik A Jézus Krisztusba, Istenbe vetett hit olyan kincs, amely elsősorban Isten Igéjében jut kifejezésre. De ez a kincs, a hit és Jézus Krisztus, a dicséretben, azaz az énekekben is kifejeződik. Isten jelen van, ott lakik, és ott találjuk meg őt abban az érzelmi rezonanciában, amit a neki énekelt énekek adnak nekünk. Micsoda bölcsesség és micsoda igazság!
Ezt követően hangzottak el az egyes csoportok énekei, imái és üzenetei. Az ortodox fiatalok hangsúlyozták, hogy az imahét alkalmával sokat beszélnek az egységről, de inkább a közösségre kellene törekedni, mert a közösség azt jelenti, hogy az emberek úgy tesznek tanúságot hitükről egymásnak, hogy közben megőrzik identitásukat.
Az imanyolcad mottójára utalva a római katolikus fiatalok imájukban így fogalmaztak: – Nem könnyű hinni, amikor nehéz pillanatokat élünk meg. Életünk megpróbáltatásaiban Jézus minket is azokkal a szavakkal szólít meg, mint Mártát,: „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?”. Tegyem fek magamnak a kérdést: Milyen az én hitem? Bízom-e Jézusban? Milyen nehéz pillanatokat szeretnék ma este Jézus kezébe helyezni?”
Zvika Kfir rabbi arról beszélt, hogy a megfelelő nevelés és a megértés révén jó dolgokat érhetünk el. „És biztos vagyok benne, hogy fiatal kollégáim egyetértenek velem” – zárta beszédét a rabbi.
Az evangélikus-lutheránus közösség képviseletében érkezett fiatal egyetemista román és magyar nyelven mondott imát: „Urunk, Istenünk, egyesíts minket a békesség és a szeretet kötelékében. Uram, segíts minket, hogy egyek legyünk a Téged szolgáló szeretetben.” A pünkösdi közösség fiataljai énekek által közvetítették üzenetüket.
Pál József Csaba temesvári római katolikus püspök arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy hagyják magukat a Szentlélek által vezetni. – Tudjátok, ha engedjük, hogy a Szentlélek vezessen bennünket, ez a legnagyobb bizonytalanságot jelenti ebben a világban, mert nem tudhatjuk, hogy a Lélek holnap hova fog minket küldeni. De ez egyben a legnagyobb biztonság is, mert tudjuk, hogy ahová Ő fog küldeni, ott leszünk a legjobb helyen. Legyen meg ez a bátorságunk, hogy hallgassunk a Szentlélekre, engedjük, hogy a Szentlélek vezessen minket. Szívből köszönöm a szervezőknek és minden jelenlévőnek ezt a családias hangulatú, szép estét! – mondotta a főpásztor.
„Együtt élünk, a testvér a mi ajándékunk. Együtt szebb” – énekelték a vendéglátó közösség fiataljai, akikhez csatlakoztak a Harmonia Christi ökumenikus ifjúsági kórus tagjai is, Iustin Călin tanár vezetésével.
Az imaest végén a felekezetek képviselői áldásban részesítették a jelenlévőket, majd mindannyian közös agapén vettek részt.
A temesvári Püspökség sajtóirodája