A temesszlatinai román nyelvű római katolikus közösség, Sergiu Ștefan Ursache helyi plébános és a Sarlós Boldogasszony ünnepe alkalmából felszentelt templom adott otthont január 18-án annak az ökumenikus találkozónak, amelyre a keresztények egységéért tartott imanyolcad keretében került sor. A délután 5 órakor kezdődő ökumenikus találkozón részt vett Pál József Csaba temesvári megyés püspök, Ioan Călin Bot lugosi görögkatolikus püspök és Lucian Mic karánsebesi ortodox püspök, a három vallásfelekezet esperesei és papjai, továbbá a temesszlatinai polgármester, a polgármesteri hivatal és helyi tanács képviselői, valamint Erwin Josef Țigla, a Hegyvidéki Bánsági Német Demokrata Fórum elnöke. Az imaalkalom zenei szolgálatát a helyi templomi énekkar látta el. Az erre az alkalomra kiadott füzetben a résztvevők megtalálták az olvasmányokat, az evangéliumi részt a közösen mondott imákat és elmélkedéseket.
– Urunk, Istenünk, különböző egyházakból jöttünk ide, hogy meghallgassunk Téged, imádkozzunk Hozzád és együtt dicsőítsünk Téged. Kérlek, erősíts meg bennünket az egység iránti vágyunkban – imádkozott a temesvári főpásztor.
Az imaórán Pál József Csaba püspök megáldotta a vizet, amelyből a jelenlévőkre is hintett.
Miután a jelenlévők román, német és magyar nyelven elimádkozták a Miatyánkot, következett Lucian Mic ortodox püspök elmélkedése: – «Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” Megkérdezte tőle: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?” Így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” „Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz!” – válaszolta neki.» (Lk 10, 25-28). A ma esti találkozónk témája rendkívül átfogó. Órákig beszélhetnénk erről a csodálatos példázatról, amelyet a Megváltó Jézus Krisztus mondott az irgalmas szamaritánusról. Szeretnék néhány percig elidőzni ezeknél a szavaknál, amelyeket felolvastunk és amelyek felelősségteljes életre hívnak minket. Mi, felekezeti hovatartozástól függetlenül az örök életre szeretnénk eljutni. A törvénytudó kérdése mindannyiunk kérdése is lehet: Uram, Jézus Krisztus, Mester, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre? Alázattal és nagy hittel közeledünk az Úrhoz, és csendben kérdezzük Őt: Uram, mit tegyünk? Lássuk, mit mond Jézus erről az alapvető kérdésről. Két kérdéssel válaszol: Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod? Jézus azt is elmondja, hogy ha megtartjuk a törvényt, ha megtartjuk a parancsolatokat, örök életünk lesz. És mivel ma több felekezetből érkeztünk keresztények, azt hiszem, nem lenne túlzás, ha arra emlékeznénk, hogy mi az, ami összeköt bennünket, és nem arra, ami elválaszt. Azt hiszem, nem ártana, ha felidéznénk Isten parancsolatait. A tízparancsolat. Lássuk csak, vajon mi mindannyian megtartjuk Isten parancsolatait?
Végezetül Pál József Csaba főpásztor megköszönte Lucian püspöknek az elmélkedést és a buzdítást, hogy mindannyian maradjanak meg Isten szeretetének egységében. Ugyanakkor az egyházmegye főpásztora jelképes ajándékot adott át a püspököknek. A temesszlatinai közösség nevében a három püspök egy-egy csokor virágot kapott, a papok pedig egy kis gyertyát a megyés püspöktől azzal az üzenettel, hogy őrizzék az egység lángját.
– Holnap a mehádiai ortodox templomban találkozunk, kérem, csatlakozzanak hozzánk imáikban – mondta végül József püspök.

A temesvári Püspökség sajtóirodája
Fotó: sajtóiroda, Erwin Josef Țigla