Pál József Csaba megyés püspök nagycsütörtökön délelőtt a temesvár-gyárvárosi templomban mutatta be az egyházmegye papságának koncelebrálásával az olajszentelési misét, amelynek keretében a résztvevő lelkipásztorok a hívek jelenlétében megújították azokat a fogadalmakat, amelyeket a szenteléskor Istennek és az Egyháznak tettek. Az olajszentelés szertartása keretében a főpásztor megáldotta a keresztelendők (katekumenek) és a betegek olaját, illetve megszentelte az olivaolaj és balzsam elegyéből nyert krizmát.
– Nekünk, papoknak, különösen is szent nap a mai, hiszen ez a mi hivatásunk forrása, táplálója – utalt bevezetőjében Pál József Csaba megyés püspök arra, hogy nagycsütörtökön egyben az Oltáriszentség alapításának emléknapja is. A főpásztor ugyanakkor üdvözölte az egyházmegye plébániáiról érkezett kántorokat, akik a liturgia zenei szolgálatát végezték, valamint a Gerhardinum Római Katolikus Líceum ötven növendékét, akik Kocsik Zoltán lelkipásztor, az iskola igazgatója, valamint több tanár kíséretében érkeztek a szentmisére.
Szentbeszédében a megyés püspök arra intett: a szív bőségéből szól a száj, és amikor a szív már nincs tele az Úr irgalmas jóságával, megkeseredik, összeszorul, bezárul. – Ma itt vagyunk Urunk előtt, aki megígérte, hogy minden nap velünk marad a világ végezetéig. Most ígéreteinket megújítva vigyük embertársainknak az élő Jézust, aki irgalmas jóságával van jelen az Egyházban. Arra kaptunk hivatást, hogy segítsük embertársainat a Jézussal való személyes, élő kapcsolatra. Ezen szent napokon különösen is kívánom számotokra az ő személyes, szerető közelségének megtapasztalását – fogalmazott a főpásztor.
A liturgiát az egyházmegye Facebook oldalán közvetítették, ahol visszanézhető.

A temesvári Püspökség sajtóirodája