A nagyhét liturgikus programjának egyik jellegzetes szentmiséje a nagycsütörtök délelőtti úgynevezett krizmamise, amelynek keretében a főpásztor megáldja a keresztelendők (katekumenek) és a betegek olaját, illetve megszenteli az olivaolaj és balzsam elegyéből nyert krizmát. Ezen a napon a püspöki székesegyházban a főpásztor együtt misézik az egyházmegye papjaival, akik megújítják a szenteléskor tett ígéreteiket. Mivel a temesvári székesegyház ünnepélyes konszekrálására április 22-én kerül sor, az olajszentelési misét Pál József Csaba megyés püspök nagycsütörtökön délelőtt a temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban mutatta be az egyházmegye papságának koncelebrálásával.
Szentbeszédében a főpásztor a következőképpen fogalmazott: – Ma és különösen ezekben a napokban figyelmünk középpontjában Jézus áll, aki azt akarta, hogy az emberek a Mennyei Atyával megbékélve, Ővele és egymással is egységben éljenek. Ezért adta az életét. Ma megszenteljük az olajokat, megújítjuk ígéreteinket, és mindenekelőtt Neki ígérjük meg, hogy hűségesek akarunk lenni Hozzá, az Ő küldetéséhez, illetve a Tőle kapott küldetéshez – fogalmazott a főpásztor.
A szentmisén jelen volt a Gerhardinum Római Katolikus Líceum negyven növendéke is, akik Kocsik Zoltán lelkipásztor, az iskola igazgatója, valamint több tanár kíséretében érkeztek a szentmisére. A liturgia zenei szolgálatát az egyházmegye plébániáiról érkezett kántorok látták el.
A temesvári Püspökség sajtóirodája