Karácsony első napján, december 25-én Pál József Csaba megyés püspök a pankotai római katolikus közösséget kereste fel, ahol 11.30 órától szentmisét mutatott be a plébániatemplomban. Koncelebrált Lunic Dániel gyoroki plébános, aki a pankotai plébániát is ellátja.
Bevezetőjében Lunic Dániel atya a következőket mondta: – Ma van az a nap, amikor az angyalok szózata így hangzott: Békesség a földön a jóakaratú embereknek. Bár itt béke van, másutt a világon nincs béke. Ma imádkozzunk a világ békéjéért is.
A főpásztort a közösség két képviselője is üdvözölte.
Az ünnep üzenetét Pál József Csaba püspök atya így fogalmazta meg homíliájában: – Ha megkérdeznénk magunktól, hogy mire vágyunk, mit szeretnénk a legjobban, Önök közül sokan azt válaszolnák: a békét. Legyen béke mindenhol. És láthatjuk, hogy a karácsony szorosan kapcsolódik a békéhez. A karácsonynak el kell jutnia hozzánk. Ha a karácsony valóban eljut hozzánk, akkor a béke is eljut. Három szó, amelyről szeretném, ha együtt elmélkednénk: dicsőség a magasságban Istennek, békesség a földön a jóakaratú embereknek és a hála. Mi a karácsony lényege? Jézus azért jött, hogy ajándék legyen nekünk, hogy mi ajándékká váljunk mások számára, másokat pedig ajándékként fogadjunk el Istentől. Az evangéliumban ezt olvassuk: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige”. Kezdetben… Vagyis Isten az, aki megtette az első lépést felénk, emberek felé. És ez ma, a mi életünkben is megtörténik.
A szentmise zenei szolgálatát a pankotai templomi kórus látta el, amelyhez csatlakoztak hívek az egyházközséghez tartozó Galsa filiából is. Előadásukban közismert karácsonyi dalok hangzottak el román, magyar, német és szlovák nyelven. Az orgonán Simona Mustețiu játszott. A szentmisén részt vett Dan-Stefan Pocrișer pankotai polgármester, akinek jelenléte egyben a helység római katolikus lakói iránti tiszteletét is kifejezte.
A temesvári Püspökség sajtóirodája