Idei főpásztori látogatása keretében október 20-án és 21-én Pál József Csaba megyés püspök a temesvár-mehalai plébániát, valamint a hozzá tartozó szentandrási filiát kereste fel.
A vizitációt megnyitó szentmisét október 20-án, szerdán délután a mehalai templomban mutatta be Főpásztor, amelyen koncelebrált Filip Dorin Gyula esperes, csáki plébános és Máthé Zoltán helyi plébános.
Szentbeszédében a megyés püspök hangsúlyozta: a hívek olyan plébániai közösséget kell, hogy alkossanak, amely hasonló Krisztus családjához, ahol mindenki a másik embert szolgálva szolgálja valóban az Urat. – A Szentlélek ma is dolgozik bennünk és közöttünk. Tanuljuk meg felismerni Őt. Kezdjük megosztani másokkal is a tapasztalatot, hogy Isten mikor és hogyan volt jelen a mindennapjainkban, és ez megváltoztatja az életünket – fogalmazott a Főpásztor.
A szentmisét követően Pál József Csaba megyés püspök találkozott a plébániai közösséghez tartozó gyermekekkel és fiatalokkal.
A látogatás második napján a Főpásztor a mehalai plébániához tartozó Szentandrás filia közösségét kereste fel, és a helyi templomban 12 órai kezdettel mutatott be szentmisét.
Végezetül a megyés püspök az egyháztanács tagjaival, a plébánia alkalmazottaival, munkatársaival találkozott.
Thabitta Kozilek
(Fordítás és szerkesztés: a Temesvári Püspökség sajtóirodája)