Sokan várták ezt a napot. Roos Márton ny. temesvári püspök már évek óta tervezgette, hogyan szervezi meg a jubileumi kiállítást. Csanád település történelelméről és jelenéről több nyelven füzetet szerkesztett, amely majd a hívekhez is közel hozza a nagy múltú egykori püspöki székvárost és Szent Gellért alakját. Pál József Csaba megyéspüspök pedig az utolsó pillanatig reménykedett abban, hogy az ősi egyházmegye első vértanú püspökének kőkoporsójánál együtt mutathatja be a szentmisét a másik két testvéregyházmegye főpásztorával, Kiss-Rigó László szeged-csanádi és Német László SVD nagybecskereki püspökkel, a három utódegyházmegye lelkipásztorai és zarándokai jelenlétében.
Elérkeztett a pirosbetűs ünnep: szeptember 24-e, Szent Gellért ünnepe, az ősi csanádi egyházmegye megalapításának 990. évfordulója. A Pozsonyi Évkönyvben ugyanis az 1030-as esztendőre vonatkozó feljegyzés szerint Gellértet püspökké szentelik. Ebből arra lehet következtetni, hogy István király ezzel egyidejűleg megalapította a csanádi egyházmegyét, amelynek Gellért, a velencei bencés szerzetes, a trónörökös Imre herceg nevelője lett az első püspöke. És a sokat megélt történelmi csanádi egyházmegye területén élő hívek idén ismét csak imában ünnepelhettek együtt. Most nem a tatárjárás, a török uralom, a világháború szabta határok vagy istentagadó hatalom állta útját a nagyszabású zarándoklatnak és rendezvényeknek, hanem az emberi szem számára láthatatlan, ám annál makacsabban terjedő koronavírus. Pontosabban nem is a vírus, hanem a terjedését megakadályozni akaró felelős magatartás, amellyel világiak és lelkipásztorok igyekeznek óvni a betegségtől a környezetükben élőket. Így hát annak ellenére, hogy a szervezők, egyházmegyénk vezetői nem így tervezték a szeptember 24-i ünneplést, Pál József Csaba megyéspüspök szavaiból, valamint Jäger Béla kanonok, temesvár-újkissodai plébános román és német nyelvű homíliájából az Isten szeretetében és irgalmában gyökerező mély hit reménysége, bátorítása sugárzott a templomhajóban 1,5 méteres biztonsági távolságot szigorúan betartó, szájmaszkot viselő maroknyi közösség felé.
– Fontos, hogy lélekben nem megtörten vagyunk itt, hanem ünnepelni jöttünk. Azt ünnepeljük, hogy itt egy szent élt, akinek a nyomdokain járunk, aki 990 évvel ezelőtt kezdte meg itt a tevékenységét. Ma mi vagyunk az a nemzedék, amely hálásan néz vissza a múltra, szentjeire, nagyjaira, hogy reménységgel tudjon továbblépni. Mindazok akik nem tudtak ma eljönni, itt vannak a szívünkben, így egyesülünk Szent Gellért hitével, és így egyesülünk mi is a hitben. Szent Gellért magvető volt, hirdette az evangéliumot, építette Isten országát. Nekünk is küldetésünk van, ahogy Szent Gellértnek küldetése volt 990 évvel ezelőtt. Teljes odaadással dolgozott, és munkájának ma is érződik a hatása. Csak néhány példa erre: augusztus 30-án szenteltük fel az újmosnicai közösség templomát Szent Gellért tiszteletére, a mai napon pedig az új plébániaépületet fogjuk itt a szentmise után megáldani. Szent Gellért nem a múlté. Ő itt él velünk ma is, és Isten szeretetét, az Isten iránti bizalmat sugározza a mai nemzedéknek. Ma is szükség van olyan missziós lelkületű emberekre, amilyen Szent Gellért volt – fogalmazott Pál József Csaba megyéspüspök.
Román és német nyelvű homíliájában Jäger Béla temesvár-újkissodai plébános emlékezett első vértanú püspökünkre, munkásságára, vértanúságára, kiemelve: az ezen a vidéken élő katolikusok számára szeptember 24-e kiemelkedő ünnep. – Szent Gellért hite mindannyiunk számára példamutató. Mert az ő hite nem elméleti, nem csupán szavakkal, hanem tettekkel megvallott hit, amelyért életét is feláldozta – mondotta a szónok.
A szentmise zenei részét Kercsó Béla csanádi kántor, valamint Dumitresc Emil temesvár-gyárvárosi kántor és családja, Dumitresc Norbert temesvár-józsefvárosi kántor, Dumitresc Mihály és Dumitresc Csilla látta el, az előadott egyházi és népénekek által megidézve első vártanú püspökünk alakját.
A liturgia végén Bene Tamás helyi plébános lépett mikrofon elé, hogy köszönetét fejezze ki a Főpásztornak és az egybegyűlt oltártestvéreknek a közös ünneplésért, a plébániai közösségnek pedig mindazért a támogatásért és munkáért, amellyel az elmúlt hónapokban az új plébániaépület felépítését, valamint a Szent Gellért-ünnepség megszervezését segítették. A lelkipásztor ugyanakkor mindenkit meghívott a plébániaépület megáldási szertartására. Mint fogalmazott, az új épület elsősorban a közösség otthona, amelynek az a rendeltetése, hogy összefogja a hívek csoportját, hiszen ők alkotják az élő köveket, amelyekből az egyház épül.
A Szent Gellért-ünnepség a plébánia udvarán szeretetvendégséggel zárult.