Harmadik nap – Szent József, az engedelmes

Szent Család – főoltárkép az újszentesi plébániához tartozó temesgyarmati római katolikus templomban
„Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét.” (Mt 1,20-24)
Szent Józseftől ma két erényt tanulhatunk: az engedelmességet és a türelmet a nehéz helyzetben, a szegénységben.
- Császári – tehát állami – rendelet érkezett: mindenki vesse alá magát a népszámlálásnak, mégpedig a származása helyén. Szent József nem ellenkezik, aláveti magát az állami törvényeknek. Még csak nem is gondol arra, hogy kivonja magát alóluk, habár az Úr Isten tudatta vele álmában, hogy ő lesz a Megváltó nevelőapja.
- A másik erénye Szent Józsefnek az, hogy Istenben megnyugodva fogadja a szegénységet is. Azon a címen sem tart igényt a jómódra, hogy ő fogja felnevelni Isten Fiát. Szent József nem zúgolódik, nem követelőzik a jó Istennel szemben.
„Szent József! Királyi őseid felülmúltad azzal, hogy karjaidon hordoztad és oltalmaztad Isten Szent Fiát, de a názáreti szegényes hajlékban is jó érezted magad és megelégedtél verejtékes munkád szerény áldásával, a mindennapi kenyérrel.” Segíts minket erényeid követésében: Engedelmes József! Könyörögj érettünk! (Jakubinyi György: Szent József tisztelete, Gyulafehérvár, 1999, részletek)