Idén Temes, Arad, Bihar és Szilágy megyéből, azaz a Temesvári és Nagyváradi Egyházmegyékből érkezett szlovák zarándokok augusztus 9-én, szombaton gyűltek össze a máriaradnai kegytemplomban, hogy együtt kérjék a Szűzanya közbenjárását és oltalmát. A szentmise főcelebránsa Böcskei László nagyváradi megyés püspök volt, koncelebrált Pál József Csaba temesvári főpásztor. A Nagyváradi Egyházmegye részéről koncelebrált továbbá Mlinárcsik Ján plébános, a nagyváradi szlovák személyi plébánia lelkipásztora, Jozef Ferik sáráni plébános és Anton Mercsák baromlak-füvesi plébános, a Temesvári Egyházmegyéből Miklós Csaba majláthfalvi plébános és Hajdú József ny. lelkipásztor, a Kassai Főegyházmegyéből Matej Šulík OP szerzetes és Martin Rečlo lelkipásztor, a kassai főegyházmegye családpasztorációs központjának igazgatója, aki a szentbeszédet tartotta.
A jelenlévőket szlovák és román nyelven a nagyváradi megyés püspök köszöntötte: – Szeretettel üdvözlöm Önöket ezen a számunkra oly kedves helyen, és hálát adok Istennek, hogy a szlovák anyanyelvű hívek idén is jelen lehetnek a máriaradnai Kegyelmek Anyjához szervezett zarándoklaton. Nem jöttünk üres kézzel, üres szívvel: elhoztuk a köszönetünket, a kéréseinket, de mindenekelőtt magunkkal hoztuk azt a vágyat, hogy Mária közbenjárásával egyre jobban megismerjük Jézust. Ez a kegyhely évszázadok óta vonzza a zarándokokat az egész vidékről, mivel Radna Délkelet-Európa leghíresebb zarándokhelye. Legyünk mindig hálásak Isten irántunk való szeretetének e jeleiért. Ez a kegyhely is egy jel. Vigyétek magatokkal a mai nap áldását otthonotokba és mindazokhoz, akiket imádságaitokban hordoztok.
A szentmisén részt vettek azok a szlovákiai papok és fiatal egyetemisták is, akik misszióra érkeztek és ezekben a napokban a Nagyváradi Egyházmegye plébániai közösségeiben tartózkodnak.
Az egybegyűltekhez intézve szavait, Pál József Csaba megyés püspök hangsúlyozta: – Köszönöm, hogy eljöttek, és hogy ilyen hittel megélt szentmisén vehettünk részt!
A továbbiakban a Temesvári Egyházmegye főpásztora ismertette a német, a horvát, a bolgár, a magyar, illetve a görögkatolikus közösségek zarándoklatainak rendjét. – Mindezek a népek, népcsoportok ugyanahhoz az égi édesanyához jönnek fohászkodni. Az atya homíliájának szavait a szívemben hordozom: hagyjuk itt a Boldogságos Szűz Mária lábainál terheinket és mindent, ami akadályoz bennünket a szeretetben, mindent, ami elválaszt minket másoktól.
A szentmise végén Adrian-Miroslav Merka, a Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Uniója Bihar megyei parlamenti képviselője megköszönte mindenkinek a jelenlétet, és elismeréssel említette, hogy a fiatalok és a fiatal családok egyre nagyobb számban vesznek részt az ilyen rendezvényeken. A képviselő köszönetet mondott továbbá minden püspöknek és papnak az ország szlovák közösségeinek pasztorálásáért, valamint a szlovák nyelv és a hit megőrzéséért tett erőfeszítéseikért.
A közösségi médiában megjelent fotók sokasága mutatta, hogy ezen a szombaton nagyszámú zarándok érkezett a radnai Mária-kegyhelyre gyönyörű népviseletbe öltözve, ezzel is kiemelve az évszázadok óta őrzött, nemzedékről nemzedékre öröklődő hagyományok megőrzésének fontosságát.

A temesvári Püspökség sajtóirodája

Fotó:  www.facebook.com/nagyvaradi.egyhazmegye