Minden évben igyekszünk előre tervezni, pasztorális terveket készítünk. Az idei évre is voltak terveink, a Család- és Felnőttpasztorációs Iroda, valamint az Ifjúsági Pasztorációs Iroda még a tavalyi év végén összeállította a magáét.
A terveket mi emberek készítjük, csupán sokszor nem elég nyitott a fülünk arra, hogy meghalljuk, mit üzen Isten. Ez történt most is. Nagyon találó az a közmondás, miszerint embert tervez, Isten végez. Valami hasonló történt a koronavírus-járvány esetében is: derült égből szakadt ránk és leállított mindent, embereket, cégeket, gazdaságot, Egyházat egyaránt.
Az elmúlt két és fél hónapban nagyon sok mindenen töprengtünk, sok minden megfordult az fejünkben, de most, hogy lassan helyreáll a megszokott életritmus, itt az idő, hogy elgondolkodjunk a következőkön: Mit tegyünk most, a járvány okozta helyzetben, arra az új helyzetre készülve, ami a járvány megszűnése után vár ránk? Mire tanított meg ez a bezártság? Életünk nagyrésze visszarendeződik, változatlanul folytatódik, alapvető radikális, új dolgokra nem kell készülnünk. Mégis igaz, hogy olyasmi történt és történik velünk, aminek lesznek most még nem látható következményei, hatásai, új lehetőségei.A Média iroda erről kérdezte a Család- és Felnőttpasztorációs Iroda, valamint és Ifjúsági Pasztorációért felelős Iroda munkatársait.

Van-e valami forgatókönyvetek az elkövetkezendő időre?

Szilvágyi Zsolt: Konkrétan arra most nem tudok válaszolni, hogy milyen programokat kellene bevezetni a járvány utáni időszakban. De én mégsem osztanám határozottan ketté a lelkipásztorkodásunkat járvány előtti és járvány utáni időszakra. Az élet haladt előre a járvány idején is, még akkor is, ha más módon. A járvány igaz, hogy új helyzetek elé állított, de hála Istennek nem állította le azt a folyamatot, hogy Isten Igéjét hirdessük, folytassuk a világi munkatársak képzését, hogy családos és ifjúsági találkozókat, vagy éppen bérmálási előkészítőt tartsunk. A járvány időszakát minden külső látszat ellenére nem fehér foltként látom az egyházmegyénk életében, hanem egy olyan időszaknak, amikor egy kicsit másként, de mégis Isten Országát igyekeztünk építeni.

M. Böbe nővér: Egyelőre hosszútávon nem tervezünk, mivel még nem tudjuk, hogyan alakul a helyzet. Inkább arra figyelünk, hogy az adott helyzetben mit lehet tenni és azt a lehetőséget megpróbáljuk jól kihasználni.

Erika-Mária nővér: Mindannyiunknak többféle elképzelése van az elkövetkezendő időre, de azt még meg kell beszéljük, hogy milyen konkrét lépéseket teszünk közösen, csapatként. Ugyanakkor törekszünk még jobban együtt dolgozni a fiatalokkal, figyelni az ő véleményükre, ötleteikre is.
 
A már eltervezett programok közül melyek azok, amelyekről le kell mondjatok ebben az évben? Esetleg terveztetek-e átütemezést?

Szilvágyi Zsolt: A járvány miatt nagyon sok programunkról le kellett mondjunk, ami bevallom, fájdalmasan érintett. Ez sajnos így történt az egész Világegyházban. Ez az új helyzet azonban egyre inkább megtanított arra, hogy meg kell tanuljunk elengedni dolgokat, eseményeket, programokat. Még akkor is, ha nagy lelkesedéssel készültünk rájuk. Ez az új helyzet egyre inkább megerősítette bennem a gondolatot, hogy nem elég csupán pasztorális tervekben és programokban gondolkodni, hanem minden nap, minden helyzetben keresnünk kell Isten akaratát. Ha Ő megengedte ezt a helyzetet, ebben kell megtaláljuk az Ő akaratát. Ebben kell megtegyük, amit lehet, a próbálkozásaink erre irányultak.Ha a járvány utáni időszakra gondolunk, lesz, amit későbbre lehet halasztani, mint például a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amelyen terveink szerint az új időpontban is részt kívánunk venni. De természetesen lesz nagyon sok esemény, amit nem lehet és szerintem nem is kell bepótolni. Nem a program a legfontosabb, hanem az, hogy nyitottak legyünk Isten akaratára és kapcsolatban maradjunk az emberekkel, a közösségeinkkel. Ezt próbáltuk és próbáljuk ápolni.

M. Böbe nővér: Több mindenről le kellett mondjunk. Elsőáldozás, bérmálkozás, családos lelkinapok, nyári táborok, ezek mind nem jöhettek, vagy nem jöhetnek létre. Ezenkívül nem mehetünk a családokkal az Eucharisztikus Kongresszusra sem az idén, mert elhalasztották, és több mint valószínű, hogy a családakadémiát is el kell halasztanunk. Ősszel szerettük volna elindítani. Amit folytattunk, az a világiak képzése meg a rendszeres csoporttalálkozók, de virtuálisan. Viszont mindenki várja, hogy fizikailag is találkozhassunk egymással a csoportokon belül.

Erika-Mária nővér: Sok programról le kellett mondjunk: lelkigyakorlatról az egyetemistáknak, ifjúsági misékről és szentségimádásokról, virágvasárnap a máriaradnai lelkinapról, az ifjúsági keresztútról a Gerhardinum Római Katolikus Iskola udvarán, amely már hagyományossá vált, a nagycsütörtöki ifjúsági szentségimádásról, a sportnapról, az Egyházmegyei Ifjúsági Találkozóról, a máriaradnai ministráns találkozóról, a ministránsok nyári táboráról, és előfordulhat, hogy a temesfői nyári táborról is le kell mondjunk.
Az Ifjúsági Világnapot megpróbáltuk a fiatalokkal együtt interneten keresztül megünnepelni. Ez igazán szép „bevetés” volt, ahol a fiatalok a fiatalokat lepték meg ezen a napon. Köszönet a Pál József Csaba püspök úrnak, hogy időt szakított és velünk volt ezen a napon, köszönet azért, hogy üzenetet küldött a fiataloknak és hogy a fiatalokkal együtt imádkozta aznap este a Rózsafüzért.
Jelenleg nagyon nehéz tervezni, mivel nem tudjuk, hogy meddig tart a járvány. Ennek ellenére megpróbáljuk ezt az időt, amennyire lehet, jól kihasználni és ápolni a személyes kapcsolatot a fiatalokkal. Erre sokszor nem jutott elegendő idő a hétköznapokban. Ezen kívül tovább tartjuk a kapcsolatot a két egyetemista csoporttal, a Jubilate-val és a TEKMEK-kel. Zoomon keresztül Rózsafüzért, keresztutat imádkozunk és van, amikor konkrét témákat is tartunk…

Az online felületen nagyon szépen tevékenykedtetek ebben az időben. Melyek azok a programok, amelyek megmaradnak online? Gondolkoztatok-e rajta, hogy mit érdemes folytatni és mit nem?

Szilvágyi Zsolt: A járvány ideje alatt sokszor eszembe jutottak és sokszor idéztem is Szent Pál szavait: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.” (vö. Róm 8,28). Ennek az időszaknak egyik pozitív hozadéka, hogy megtanultunk jobban jelen lenni a virtuális világban és élni azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a jelenlegi technika biztosít számunkra. Természetesen érezzük, hogy a virtuális találkozások és a közvetített szentmisék nem helyettesítik a személyes találkozást és a közösségi élményt, de mégis nagyon nagy lehetőséget nyújtanak ahhoz, hogy Isten Igéje eljusson az emberekhez, és az emberek közötti kapcsolatápolás viszonylag egyszerűen megvalósuljon.
A jövőben szerintem jobban ki fogjuk használni a virtuális világ nyújtotta lehetőségeket, egyszerűen azért is, mert többnyire jó tapasztalatot szereztünk ezen a téren. Véleményem szerint továbbra is közvetíteni lehetne egy-egy vasárnapi szentmisét, előadásokat, illetve az internet adta lehetőségeket továbbra is bevonjuk majd a csoportos találkozókba. Viszont amikortól már lehetséges lesz, továbbra is inkább a személyes jelenlétet és találkozást részesítjük előnyben.

Erika-Mária nővér: Ezen az iroda munkatársaival még nem gondolkodtunk el. A fiataloknak csakúgy, mint nekünk, az a vágyunk, hogy személyesen találkozzunk és úgy szervezzük a programokat. Sok fiatal panaszkodik, hogy ebben a „koronás” időben reggeltől estig a számítógép előtt ül, és ez nagyon nehéz. Vágyódnak arra, hogy végre személyesen lássuk egymást. Persze örvendünk, hogy ezt az időt az internet segítségével áthidalhattuk.
Amin viszont elgondolkodhatunk, hogy a szentségimádásokat vagy nagyobb rendezvények néhány kiemelkedő programját Facebookon, az egyházmegye oldalán élőben is közvetítsük, így lehetőséget nyújthatnánk a többi fiatalnak, hogy megismerjék a temesvári egyházmegye ifjúságát és bekapcsolódhassanak a programjainkba.
 
Hogyan készültök az újrakezdésre, hiszen most olyan lesz a jövőnk amilyen az újrakezdésünk. Melyek azok a programok, amelyek eddig nem voltak és pedig úgy látjátok, hogy szükségesek?

Szilvágyi Zsolt: A járvány idején is rendszeresen tartottuk a kapcsolatot a különféle pasztorális területekért felelős csoportunkkal, legyen szó a felnőttképzésről, a családos pasztorációs csoportról vagy az ifjúsági munkát koordináló csoportról. Együtt terveztünk és tervezünk továbbra is. Most azonban lerövidült a látótávolságunk. Elsősorban a következő 1-2 hónapra tervezünk, és a körülményektől függően majd továbblépünk. Ez a tapasztalat viszont jó volt arra, hogy átéljük, nincs minden a kezünkben, nem minden tőlünk függ.

M. Böbe nővér: Minden nap egy újrakezdés. Újrakezdem az életem a jó Istennel, ez a választ az Ő nagy-nagy szeretetére. A pasztorációra is érvényes ez. Nincs recept rá. Fontos meghallani, kihallani az idők jeleiből, az emberek lelkéből, az eseményekből, mit akar Isten, és azután cselekedni. Valahogy így próbáltam eddig tevékenykedni. A vírus által erős jelt küldött a jó Isten a világnak és nekünk is. Ez arra figyelmeztet, hogy még inkább figyeljek rá és hagyjam, hogy Ő vezessen. Szerintem még nem vagyunk az alagút végén. Egyelőre csak a következő 100 métert látjuk. Jelenleg az online találkozás szükséges, de hogy pár hónap múlva mi lesz, azt még nem tudjuk. Annyi biztos, hogy a jövőben még inkább Istenre kell koncentrálnunk, hogy azt tegyük, amit valóban Ő akar.

Erika-Mária nővér: Az újrakezdés sok pozitív erőt rejt magában. Ezért új lelkesedéssel nézünk a jövő felé. Mindannyiunknak volt ideje a személyes reflektálásra. A következő lépés az, hogy a csapatban őszintén elbeszélgessünk a tapasztalatainkról és személyes ötleteinkről. Nagyon fontosnak találom, hogy a fiatalokkal együtt keressük a következő lépéseket, hogy mit vár el tőlünk a Jóisten az ifjúsági pasztorációban. A fiatalokra nézve építsük az új jövőt. Nem azon van a hangsúly, hogy sok programot tartsunk hanem azon, hogy mi foglalkoztatja a MAI fiatalokat és hogy tudjuk a MAI fiatalokat jobban a Jóistenhez elvezetni.

Hogyan látjátok a tevékenységeteket az elkövetkezendő időben, mennyire fog kelleni többet dolgozni azon, hogy az emberek eljöjjenek egy-egy eseményre?

Szilvágyi Zsolt: Azt tapasztalom, hogy a legtöbb emberben nagyon is megvan az igény a személyes találkozásra, a szentmiséken való részvételre. Inkább azt látom, hogy várják ezt az időszakot. Most azonban tiszteletben kell tartsuk az állami hatóságok intézkedéseit. Ez így helyes. Ugyanakkor sokan elsősorban önmagukban kell majd legyőzzék a félelmet, amikor majd szabad lesz találkozni. Inkább abban látok egy kis gondot, hogy az emberek majd újra merjenek bízni, merjenek – természetesen az előírásokat betartva – újra közösségbe járni és közösségi életet élni.
Nem hiszem tehát, hogy az, aki korábban az egyházközsége aktív tagja volt, ezentúl nem lesz az. Inkább abban reménykedem, hogy éppen a sok közvetített szentmise, ima, előadás által Isten Igéje olyan személyekhez is eljutott, akik laza kapcsoltban voltak az Egyházzal, vagy egyáltalán nem éltek vallásos életet, és ily módon bennük is megfogalmazódik a gondolat: keresse meg azt a közösséget, amelynek üzenete és szolgálata eddig csak virtuálisan jutott el hozzá. Inkább reménykedő vagyok a járvány utáni időszakkal kapcsolatban.

M. Böbe nővér: A visszajelzésekből azt tapasztaltam, hogy az emberek ki vannak éhezve a lelki táplálék után és vágynak arra, hogy ismét személyesen találkozzunk. Ezért szerintem, akik előtte eljöttek most is el fognak jönni. De ez az én szempontom.

Erika-Mária nővér: Munkából nem lesz hiány a jövőben sem. Mindannyian sokat kell dolgozzunk a fiatalokért, mert egyre nehezebben lehet őket mozgósítani vagy pedig nagyon sok más programjuk van. Fontos feladatnak tekintem, hogy még többet imádkozzunk a fiataljainkért és hogy még hitelesebben éljük meg mi felnőttek a hitünket, hogy a fiatalok Isten útját a boldogságuk útjaként ismerjék fel, mert akkor szívesen jönnek a találkozókra. Emellett törekszünk jobban együttműködni a plébánosokkal is, mert ők állnak a legközelebb a plébániájuk fiataljaihoz.