A „Nagyszentmiklós – város- és egyháztörténet. A hely szelleme. Emberek, családok, várostörténet, menekülés és deportálás” című kötet, amely 2025 végén jelent meg a temesvári Cosmopolitan-Art Kiadónál a Kisebbségi Kapcsolatokért Felelős Minisztérium (DRI) anyagi támogatásával, jóval több, mint egy történelmi dokumentáció. Már az előszóban világossá válik, hogy a szerkesztők – Dietlinde Huhn némettanár és a helyi Német Fórum elnöke, Werner Kremm publicista, valamint Anton Sterbling szociológus – egy emlékezeti és megértési mozaikot kívántak létrehozni: egy olyan könyvet, amely hangokat gyűjt össze, élményeket őriz meg, és láthatóvá teszi sok ember mély kötődését szülővárosához.
A projekt kiindulópontja az volt, hogy az ezredforduló óta számos kiadvány jelent meg Nagyszentmiklósról (Temes megye), amelyek különféle írásokat tartalmaznak a városról. A gondolat, hogy ezeket a szövegeket összegyűjtsék, kiegészítsék és önálló kötetben közreadják, a barátok és a helyiek részéről is pozitív fogadtatásra talált. Így született meg lépésről lépésre egy olyan mű, amely tudatosan különböző nézőpontokat kapcsol össze.
„A hely szelleme” alcím programadó: nem pusztán kronológiáról, adatokról vagy tényekről van szó, hanem arról, ami egy helyet a legmélyebben meghatároz – emlékekről, életutakról, családi gyökerekről, kulturális hagyományokról. Nagyszentmiklós, „Semiklosch”, évszázadok óta a kulturális sokszínűség helyszíne. Itt éltek és élnek együtt románok, németek, magyarok, szerbek, bolgárok és más népcsoportok. Különösen a bánsági svábok formálták generációkon át a gazdasági, egyházi és kulturális életet. A mezőgazdaság, a kézművesség, a polgári műveltségeszmény és az erőteljes egyházi hagyományok mind maradandó nyomokat hagytak.
A 20. század azonban töréseket hozott: a háború, az 1944 őszén bekövetkezett menekülés, a Szovjetunióba és a Bărăganba történt deportálások, majd később a németek nagyarányú kivándorlása Németországba megváltoztatták a város arculatát. Ezek a tapasztalatok a könyv központi részét képezik.
A kötetet összességében nagy tematikai gazdagság jellemzi. Az írásokban szinte a teljes nagyszentmiklósi történelem és emlékezet feltárul – a város- és egyháztörténettől kezdve a személyes gyermekkori emlékeken át egészen a meghatározó történelmi töréspontokig.
Az előszóban világosan kiderül, hogy a szerkesztők tudatosan szerették volna különböző generációk képviselőit megszólaltatni. A kérdés: „Mit adott neked Semiklosch?” – Semiklosch a város elnémetesített magyar neve – nagyon személyes válaszokat hívott elő. Ezekből egy sokszínű, árnyalt kép rajzolódik ki a „szülőföldről”: egyesek számára Nagyszentmiklós a boldog gyermekkor helye, mások számára egy fájdalmas búcsú kiindulópontja. A közös nevező azonban a maradandó kötődés – még azok esetében is, akik már régóta máshol élnek.
Ez az érzés a közösen megélt időből táplálkozik: az iskolából és az egyházból, a szomszédságból, az ünnepekből, a nyelvből és a családi kötelékekből.
A „Nagyszentmiklós – város- és egyháztörténet” című új kötet összesen 387 oldalas, és több nagyobb tematikus egységre tagolódik. Az előszót követően először várostörténeti tanulmányok olvashatók, amelyek a település történeti fejlődésével, intézményeivel, valamint egyes családok és személyes emléktörténetek bemutatásával foglalkoznak. Ezt követik a menekülésről és deportálásról szóló terjedelmes elbeszélések, majd egy további fejezet a bánsági németek 1945 utáni Szovjetunióba hurcolásáról. A kötetet egy terjedelmes, „A hely formálja az embert” című rész zárja, amelyben különböző generációk szerzői írják le, mit jelent számukra Nagyszentmiklós.
A tanulmányok sokfélesége – történeti kutatások, visszaemlékezések, szemtanúi beszámolók és személyes esszék – széles perspektívát ad a város történetére és emlékezetkultúrájára. Különösen kiemelkedik Peter-Dietmar Leber város- és egyháztörténeti tanulmánya, amely a kötet elején kapott helyet. Írása terjedelmes, tudományosan megalapozott, történeti forrásokra épül, és hosszabb időszakokon át követi nyomon a város kialakulását és fejlődését. Ennek köszönhetően az olvasó átfogó képet kap a település történeti struktúráiról, egyházi fejlődéséről és társadalmi változásairól. A tanulmány mélysége, világos szerkezete és tudományos igényessége révén mintegy a kötet történeti alapját képezi.
Figyelemre méltók Hans Haas helytörténész írásai is, amelyek a nagyszentmiklósi zsidó közösség életével, valamint a zsidók és németek kivándorlásának okaival foglalkoznak.
A kötet különleges értékét az adja, hogy a 67 írás többségét olyan szerzők jegyzik, akik Nagyszentmiklóson születtek, vagy ott töltötték gyermek- és ifjúkorukat. Szövegeikben a személyes emlékek összekapcsolódnak a történelmi tapasztalatokkal, így eleven képet rajzolnak a városról. Az olvasó különböző generációkkal találkozik, akiknek életútja ugyan más irányt vett, de mindannyiuk gyökerei ugyanahhoz a városhoz kötődnek. Éppen ezek a személyes nézőpontok egészítik ki lenyűgöző módon a tudományos és történeti tanulmányokat, és teszik világossá, milyen mélyen hatott Nagyszentmiklós sok ember életére.
Különösen élvezetes Sigrid Kuhn, a Perjámoson élő némettanárnő írása, aki részben humorosan idézi fel nagyszentmiklósi iskolás éveit, és végül így foglalja össze gondolatait: „Van valami különleges ebben a városban.” Marianne Marki, a temesvári germanisztika tanszék nyugalmazott tanára arról ír, hogyan találta meg hivatását Nagyszentmiklóson. Meghatározó szerepe volt ebben saját némettanárának, Dorothea Götznek, aki mély benyomást tett rá, és pályaválasztásában is döntő inspirációt jelentett. Ezek a személyes emlékek jól mutatják, milyen szorosan fonódik össze iskola, család és szülőföld, és milyen nagy hatással lehet egy-egy ember mások életére és fejlődésére.
A kötet számos írásában visszatérő motívum az Aranka folyó, amely sok szerző számára szorosan összekapcsolódik gyermekkori emlékeivel. Többször is felidézik, hogyan játszottak a gyerekek a partján, hogyan töltöttek ott időt együtt, és hogyan élték meg a környék természetét. Ugyanilyen gyakran jelenik meg a német közösség, mint meghatározó társadalmi és kulturális tér, ahol a közösségi élet zajlott – az iskolában, az egyházban és számos közös tevékenység során. A temető is több írásban felbukkan, különleges jelentőséget kapva, mint az emlékezés és a korábbi nemzedékek iránti tisztelet helye.
Ezek a helyszínek – az Aranka, a közösség és a temető – mintegy szimbolikus tájékozódási pontjai az emlékezetnek, és jól mutatják, milyen erősen kapcsolódik össze táj, közösség és történelem az emberek tudatában.
Miért olyan fontos mindezeknek az embereknek az Aranka-parti város? Elsősorban azért, mert ez az a hely, ahol életútjuk elkezdődött. Itt vannak családi gyökereik, itt szövődtek első barátságaik, itt kapták azokat az értékeket, amelyek későbbi életüket is meghatározták. A könyv ezért nem csupán történeti összefoglaló, hanem felelősségvállalás is a saját származás és a jövő nemzedékek felé.
A kötet így meghívás a gondolkodásra, a kérdezésre és a további kutatásra. Nemcsak a múltat őrzi meg, hanem azt is világossá teszi, hogy a „hely szelleme” tovább él: az emlékekben, az elbeszélésekben és abban a közös igyekezetben, hogy a történelem élő maradjon.

Raluca Nelepcu

Megjelent: Allgemeine Deutsche Zeitung für Rumänien, 34. évfolyam / 8257. szám, Bukarest, 2026. március 12., csütörtök, 7. oldal.