„A bűnbánat – amely a belső élet követelménye, amit az emberiség vallási tapasztalata is megerősít, és amely az isteni kinyilatkoztatás külön parancsának tárgya – Krisztusban és az Egyházban új, végtelenül tágabb és mélyebb dimenziókat kap.
Krisztus, aki egész életében azt tette, amit tanított, nyilvános működése megkezdése előtt negyven napot és negyven éjszakát töltött imádságban és böjtben; és amikor megkezdte nyilvános küldetését, az örömhírrel lépett fel: ‘Közel van az Isten országa’, majd azonnal hozzátette a parancsot: ‘Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!’
Ezek a szavak bizonyos értelemben az egész keresztény élet összefoglalását adják. A Krisztus által meghirdetett Országba csak a metánoia által lehet belépni, vagyis azáltal a benső és teljes változás és megújulás által, amely az ember egész valóját – érzését, gondolkodását és akaratát – átformálja. Ez a megújulás az emberben Isten szentségének és szeretetének fényében megy végbe, amely a Fiúban teljesen kinyilvánult és teljességgel közöltetett velünk.
A Fiú megtérésre szólító hívása annál inkább elutasíthatatlan, mivel ő nemcsak hirdeti azt, hanem példát is ad a bűnbánatra. Krisztus ugyanis a bűnbánók legfőbb mintaképe: vállalta a büntetést nem a saját, hanem mások bűneiért.” (VI. Pál pápa Paenitemini apostoli konstitúciója, II., 1966)
