Máriaradna idén kettős jubileumot ünnepel: 500 évvel ezelőtt épült az első kápolna a radnai Szőlőkben, azon a dombon, ahol a jelenlegi kegytemplom áll, és amelyet Rudnay Sándor esztergomi érsek 200 évvel ezelőtt konszekrált. Bár a járvány okozta helyzet miatt a nagyszabású ünneplés elmarad, a két évforduló mégsem múlhat el úgy, hogy ne emlékeznénk meg róluk.
A régmúlt idők történéseit írott krónikák őrzik; a közelmúlt és a jelen eseményeiről szemtanúk tudósítanak a leghitelesebben. Az alábbi sorokban ők beszélnek: Isten szolgái, egyházi vezetők, vallásukhoz ragaszkodó idős emberek, hitben nevelkedő fiatalok, közös ünnepeink megtartói és az évszázados kegyhely, Máriaradna zarándokai. Olyan emberek, akiknek az élete különleges módon kötődik e kegyhelyhez, a Szűzanya radnai templomához.

Boda Ferenc Radnán született, itt nőtt fel, és itt is dolgozik a kegytemplom idegenvezetőjeként, amelyhez gyermekkori emlékek fűzik. Itt találkozik olyan turistákkal, akik életükben először lépik át megilletődve a bazilika küszöbét, de olyan zarándokokkal is, akik évtizedek óta minden esztendőben visszatérnek ide. Ferenc, úgymond, a bazilika két impozáns tornyának árnyékában nőtt fel, és szívvel-lélekkel szolgálja ezt a helyet, a Bánság lelki központját. De minderről meséljen ő maga…

– Kérjük, néhány szóban mutatkozzék be be az olvasóknak. Hol születtett? Hol töltötte gyermekkorát és tanulóéveit?
– A nevem Boda Ferenc, és 45 évvel ezelőtt születtem Lippán, ahol a Maros jobb partján található a csodálatos kegyhely, Máriaradna. Általános- és középiskolai tanulmányaimat Lippán végeztem.
Ami a gyermekkoromat illeti, elmondhatom, hogy nemzedékem képviselőjeként az emberi lét legszebb éveit élhettem át, egy örömteli, valódi gyermekkort, annak ellenére, hogy ennek nagy része az 1989-es romániai politikai- társadalmi változások előtti évekre esik.
Mivel a radnai bazilika közvetlen közelében laktam és nőttem fel, katolikus lévén, életem óhatatlanul összekapcsolódott ezzel a szép hellyel. De azt hiszem, hogy nemcsak én, hanem ennek a városnak minden lakója büszke arra, hogy Radnán élhet, ahol Isten kegyelméből évszázadok óta létezik a kegytemplom, amelyet rengeteg zarándok és turista keresett fel.

– Radnán nőtt fel, ahol a tiszteletre méltó ferences szerzetesek éltek. Az ő életpéldájuk hogyan befolyásolta az Ön lelki-szellemi növekedését? Közülük kit ismert a legjobban?
– Ebbe a csodálatos kegyhelybe akkor szerettem bele, amikor szinte minden vasárnap ministránsként részt vettem a szentmisén, valamint a vallásórákon, amelyeket az akkori plébános tartott. Az atya különleges ember volt, aki több mint 50 évig szolgált Radnán, azokban az egyház és a lelkipásztorok számára nehéz időkben. Kivételes ember volt, akit a romániai kommunista rendszerben meg is hurcoltak. Ennek a ferences szerzetesnek és papnak a neve P. Harnisch Ernő.
Mi, gyermekek, alig vártuk a pénteki napot, hogy vallásórára mehessünk, de főleg a vasárnapot, hogy ministráljunk. Nem tudtuk, mennyi akadályt és megfélemlítést kellett elviseljenek ezek a ferences szerzetesek, akik nagy odaadással gondoskodtak erről a zarándokhelyről azokban a zavaros időkben, de azóta szerencsére már elmúltak. Sokat lehetne beszélni erről, de inkább megállok itt, és csak ennyire szorítkozom mindabból, ami a szemem előtt zajlott. Szép idők voltak … örömet szerez annak, aki átélte! És hálát adok Istennek, hogy a tanúja voltam!

– Az évek során Radnán olyan búcsújárókkal és különböző zarándokcsoportokkal találkozott, akik a saját anyanyelvükön énekeltek és imádkoztak. Hogyan viszonyul az itt beszélt nyelvek, zenei kincsek és imák változatosságához, gazdagságához?
– Ide, Radnára mindig érkeztek különböző nemzetiségű zarándokok az ország más-más részéről és külföldről. Ami a radnai zarándokok legmagasabb számát illeti, a legkiemelkedőbb napok a Mária-ünnepek: augusztus 15-e Nagyboldogasszony, és szeptember 8-a, Kisboldogasszony napja.
Mi folyton megtiszteltetésnek és Isten áldásának éreztük azt, hogy itt élünk, mert lám, nagy távolságokból is érkeznek ide emberek a maguk gondjával-bajával, vagy hogy örömmel köszönjék meg Isten Anyjának az imameghallgatást és a kapott segítséget. Mi azonban mivel itt lakunk, minden nap, vagy naponta akár többször is elmehetünk imádkozni a radnai csodatevő kegykép előtt. Vajon nem áldás az nekünk, hogy itt élhetünk Radnán, ahol a Szűzanya közbenjárt és ma is közbenjár Fiánál, Jézus Krisztusnál és a Mennyei Atyánknál a zarándokok és a helyiek által hozzájuk intézett imák meghallgatásáért?
Hetente több száz ember érkezett Radnára a Bánság egész területéről, és nem csak, akik gyakran gyalogosan jöttek nagy távolságokból. Ezek a búcsújárások két-három napig tartó gyaloglást jelentettek. Hogy ne érintene meg ez? Az ide érkező emberek szálláshelyet kerestek maguknak egy-két éjszakára, így helyi lakosként lehetőségünk nyílt jobban megismerni őket. Hitükben állhatatos emberek voltak, akikkel idővel őszinte barátságokat kötöttünk … ez valami csodálatos!
Igazi különlegességnek számítottak a bánsági német búcsújárók, mert rendkívüli módon érkeztek gyalog Radnára. Először a virágokkal gyönyörűen feldíszített lovaskocsik érkeztek, majd pedig a zarándokok, gyalogosan, énekelve és imádkozva, fúvószenekar kíséretében, egyik szebb, mint a másik. Szinte minden bánsági sváb közösségnek megvolt a saját meghatározott radnai zarándoknapja.

– Fogadott-e vendégeket – zarándokokat – az otthonába? Hogyan döntötte el, hogy befogadja őket?
– Emlékszem, hogy a nagyszüleimnél többek között, évekig megszállt egy vajdahunyadi házaspár az augusztus 15-i és szeptember 8-i ünnepen. És hogy képet alkothassunk arról, mennyire szorossá váltak ezek a barátságok a helyiek és a Radnára érkező zarándokok között, néhány szót mondok róla. Az egyik évben ezek az emberek meghívták anyámat magukhoz látogatóba, hogy megnézze a vajdahnunyadi várat, a várost … hogy lássa, hol laknak ők. Ilyen barátságok fűződtek a helyiek és a Radnára érkező zarándokok között. Ezeket az embereket egy idő után már rokonként tartottuk számon … és ez csodálatos! Vajon lehet ennél nagyobb ajándék?
Nekem gyermekként – de nem csak nekem, hanem az itt élők mindegyikének – megadatott, hogy megéljem ezeket a gyönyörű pillanatokat. De ez nem minden. Úgy tűnik, hogy Isten valamit még tartogatott, ennél  is többet a számomra, mégpedig azt, hogy felnőttként ebben a bazilikában dolgozhatok, idegenvezetőként. Ennél nagyobb kegyet, természetesen el sem tudtam képzelni!

– Hány éve dolgozik Radnán? Milyennek tartja az idegenvezetői munkáját? Hogyan látja azokat, akik először jönnek, illetve azokat, akik ritkábban vagy gyakrabban visszatérnek ide?
– Több mint hét éve dolgozom ezen a helyen, így ha gyermekkorom különösen kapcsolódott is ehhez a helyhez, a felnőttkorom méginkább Radnához kötődik.
Elmesélni azoknak, akik Radnára érkeznek, ennek a helynek a történelmét, hogy figyelemmel és érdeklődéssel követik azt amit elmondok nekik, majd egy idő után visszatérnek újra Radnára, magukkal hozva másokat is, és kérik tőlem, hogy az újonnan érkezőknek is beszéljek e hely csodájáról … ez valami rendkívüli! Jó érzés megismerni olyan embereket, akik velem is szeretnének találkozni újra, nem csupán a hitet sugárzó kegyhellyel, amiért  érkeztek … a Radna által nyújtott lelki béke… a csend és a mindennapi hajsza elől való menekülés… mindez kiegészíti azt a képet, amelyet a máriaradnai bazilika meglátogatása nyújt!

– Mit jelent Önnek Máriaradna?
– Hálát adok Istennek az ajándékért, amelyben részesített: gyermekkoromtól egészen a felnőttkoromig –  és remélem, hogy életem végéig – Máriaradnához kötődik az életem.
Végtelen nagylelkűségében Isten bőkezű az emberekkel, jóságos és irgalmas. De velem sokkal bőkezűbb volt, mint ahogy megérdemeltem volna. Isten ezt így akarta, és … így történt!
A szavak erőtlenek … Csak ennyit tudok mondani:
Dicsértessék a Jézus Krisztus!

(Az interjút a temesvári Püspökség sajtóirodájának munkatársai készítették)