A temesvári Caritas vezetősége, valamint a temesvári szalvatoriánus szerzetesrend – a Pater Berno Alapítvány képviselőjeként – a bakóvári római katolikus templomban ünnepi szentmisére hívta az érdeklődőket a 2011 pünkösdjén létrehozott alapítvány megünneplésére. A szentmise főcelebránsa Dirschl Johann általános helynök, a temesvári egyházmegyei Caritas szervezet elnöke volt, koncelebrált Gál Márton SDS és Vodila Szilárd buziásfürdői plébános.
„Ritka alkalom, hogy a bakóvári templom padsorait ilyen nagy számban megtöltik a hívek” – mondta Vodila Szilárd plébános. A Caritas barátai és alkalmazottai mellett a helyi szociális létesítmények sok kedvezményezettje is jelen volt, például a „Pater Berno-Ház” napközi otthon vagy a bakóvári Pater Paulus Ifjúsági Farm lakói, ahol a hajléktalan emberek a szállás mellett hosszú időre munkához is jutnak, és ily módon hozzájárulnak a közösség és különösen a temesvári Caritas többi kedvezményezettje ellátásához, hisz ők termelik meg számukra az élelem egy részét. A helységben két idősotthon működik: a Szt. János –Ház (2012 óta), illetve a Szt. Ferenc-Ház (2017 óta). A szentmise zenei szolgálatát a buziásfürdői templom kórusa látta el.
Szentbeszédében Dirschl Johann általános helynök visszaemlékezett a Berno Rupp SDS atyával való sikeres együttműködésre, akinek kezdeményezésére és emlékére működik az Alapítvány. A vikárius kiemelte P. Berno energikus elkötelezettségét, vitalitását és lelkesedését, aki elsősorban aktív segítségnyújtás által élte meg a felebaráti szeretetet. Az ő kezdeményezésére 2000-től kezdve a Caritas szervezet több szociális intézménye jött létre, például a mintegy 80 férőhelyes Pater Jordan éjszakai hajléktalanszálló, ahol napi két meleg ételt, zuhanyozót és mosási lehetőséget, valamint orvosi ellátást és szociális tanácsadást ajánlanak az otthon nélkül maradt embereknek vagy a Mária és az Apostolok ház, amely Temesváron 2003 óta védelmet és biztonságot nyújt a családon belüli erőszak női áldozatai és gyermekeik számára, továbbá pszichoszociális támogatást, sőt szakképzési programot is kínál. A Pater Berno Alapítvány folytatja Berno Rupp atya munkáját a romániai gyermekek, fiatalok, rászoruló nők, valamint szegény, eltartásra szoruló és értelmi fogyatékos felnőttek érdekében. Támogatja, ösztönzi és kíséri a rászorulókat a vészhelyzetekben. „Mindez Berno atya felbecsülhetetlen értékű, egyedi, rendkívüli hozzájárulása a társadalomhoz, mert mindaz a lehetőség, amit ezek a létesítmények nyújtanak a rászoruló emberek számára, semmiképpen sem tekinthető természetesnek. Emellett az itt végzett munkájával Berno atya jelentős mértékben hozzájárult a német-román kapcsolatok fejlődéséhez is” – fogalmazott a szentmise végén Herbert Grün, a temesvári egyházmegyei Caritas szervezet ügyvezető igazgatója, bemutatva a szalvatoriánus atya munkájának eredményeit és projektjeit.
Az évek során, 2012–2021 között mintegy 1,5 millió eurónyi adományt utaltak az alapítvány javára, amelyet az öt szociális projekt működési költségeire, valamint speciális intézkedésekre használtak.

Astrid Weisz
Megjelent: Allgemeine Deutsche Zeitung für Rumänien, 29. Évfolyam/7100 sz. Bukarest, , 2021. május 27., csütörtök, 5. oldal