A római katolikus Egyház liturgikus naptárában március 25-e Jézus születésének hírüladása – régi magyar nevén Gyümölcsoltó Boldogasszony – ünnepe, és annak emlékére tartják, hogy a Biblia szerint Gábriel arkangyal ezen a napon adta hírül Szűz Máriának, hogy Isten őt választotta ki, hogy Jézus Krisztus édesanyja, a Megváltó édesanyja legyen. Ebben az évben Gyümölcsoltó Boldogasszony napja a nagyhétre esik, ezért a katolikus egyház a húsvét nyolcada után, húsvét második hetének hétfőjén, április 8-án emlékezik meg az ünnepről. Az ünnep áthelyezésére minden olyan évben sor kerül, amikor ez a naptári jelenség előfordul.
Miért történt ez az áthelyezés?
A válasz a Római Naptár általános szabályzatában található, amelyet 1969. február 14-én Szent VI. Pál pápa tett közzé a Mysterii paschalis kezdetű Motu propriójában a római kalendáriumról és a liturgikus évről, valamint a liturgikus napok táblázatában.
A II. Vatikáni Zsinatnak a szent liturgiáról szóló Sacrosanctum concilium kezdetű konstitúciójában ez olvasható: „Az Egyház mint jó édesanya feladatának tartja, hogy isteni vőlegényének üdvösséget szerző művét az év folyamán meghatározott napokra szétosztva, szent emlékezéssel ünnepelje. Minden héten vasárnap, az Úr napjának nevezett napon megemlékezik az Úr föltámadásáról, melyet az esztendőben egyszer, a legnagyobb ünnepen, húsvétkor az Ő boldog szenvedésével együtt ünnepel. Az esztendő folyamán pedig Krisztus egész misztériumát kibontja a megtestesüléstől és a születéstől kezdve a mennybemenetelen és pünkösdön át az Úr boldog reménnyel várt eljöveteléig.” (102)
Ennek megfelelően a liturgikus napok táblázata szerint az egyház a húsvéti triduumnak és a nagyhét napjainak abszolút elsőbbséget ad minden más ünneppel szemben.

A liturgikus napok táblázata ünneplésük rangsora szerint
1.Urunk szenvedésének és feltámadásának Húsvéti Szent Háromnapja.
2. Urunk születése (Karácsony), Urunk megjelenése (Vízkereszt). Urunk mennybemenetele és Pünkösd. Advent, Nagyböjt és Húsvét vasárnapjai. Hamvazószerda. Nagyhét köznapjai hétfőtől Nagycsütörtökig bezárólag. Húsvét nyolcadának napjai.
3.Az Úrnak, a Boldogságos Szűz Máriának, és az általános naptárba felvett szenteknek főünnepei. Halottak napja.
4. A saját főünnepek, mégpedig:
a) a hely, a helység, a város fővédőszentjeinek főünnepe;
b) a templom felszentelésének, illetve felszentelési évfordulójának főünnepe,
c) a templom Címének (titulus) főünnepe.
d) a szerzetesrend vagy szerzetestársulat Címének, alapítójának, fővédőszentjének főünnepei.

A temesvári Püspökség sajtóirodája