A Magyar Katolikus Lexikonban a védőszent címszó alatt a következő olvasható: „védőszent, patrónus, patróna: szent, akit egy nép, egyháztartomány (egyházmegye), lakóhely vagy jogi személy Szentszéki jóváhagyással égi oltalmazónak választ. Templomok esetében az a tituláris szent, akinek tiszteletére a főoltárt is szentelik és akinek védelme alá tartozik általában a kolostor vagy a település.” A templom címe (latinul titulus ecclesiae) pedig: „isteni vagy teremtett személy (szent), akinek tiszteletére egy templomot szentelnek, elneveznek. A személy mellett a templom címe lehet a hozzá tartozó misztérium is.”
A csanádi egyházmegye 1913. évi sematizmusában az arad‑gáji templomról a következőket jegyezték fel: Arad szabad királyi város külvárosa, 1904 óta helyi káplánság. A templom 1856-1857 között épült, és Boldog Gizella tiszteletére szentelték fel. A plébániához tartozó Arad‑Séga és Szentpál filiákkal együtt összesen 3425 római katolikus hívőt számláltak, a beszélt nyelvek pedig a magyar, a német és a szláv voltak. A plébánia anyakönyveibe 1912-ben 154 keresztelést, 29 esküvőt és 90 temetést jegyeztek be.
Idén a román, magyar és német nemzetiségű hívekből álló közösség, Zoltán György plébános vezetésével, május 10‑én, vasárnap 12 órakor ünnepelte a templombúcsút. A plébániai közösség jelenleg mintegy 700 lelket számlál. Ez az egyházmegye egyetlen temploma, amely a Boldog Gizella oltalma alatt áll.

Gizella – királyné
Az arad‑gáji templom előtt álló Boldog Gizella-mellszobor a templom védőszentjét királyi öltözetben, fején koronával ábrázolja. A főoltár képe azonban feleségként és anyaként mutatja be őt, a család két kanonizált tagja, férje Szent István, Magyarország királya, valamint fiuk, Szent Imre társaságában.
– Lukácsovits Magda festőművész és restaurátor 2008-ban hat secco‑technikával készült jelenetet festett a templom belső falára, amelyek Gizella királyné életének fontos mozzanatait ábrázolják. 2009. május 10‑én pedig megáldották a templom előtt álló bronz mellszobrot, amelyet az aradi művész, Rudolf Kocsis készített – mondotta György Zoltán plébános, a közösség lelkipásztora.
Mint azt az Ökumenisches Heiligenlexikon megállapítja, Gizella körülbelül 985-ben született a Regensburg melletti Abbach várában, Bajorországban. II. Henrik bajor herceg (Civakodó Henrik) és Burgundiai Gizella leánya volt, valamint a későbbi II. Henrik császár nővére. Tízéves korában feleségül ment Géza fejedelem fiához, Istvánhoz, aki később Magyarország első keresztény királya lett. Gizella 997-től királynéként mélyen elköteleződött a keresztény hit terjesztése mellett Magyarországon, és támogatta templomok és kolostorok építését. Fiuk, Imre herceg 1031-ben egy vadászbalesetben hunyt el.
„De anno, quo S. Stephanus nuptias contraxit cum Gisela, S. Henrici imperatoris sorore, minime convenit inter scriptores, qui annos assignant multum diversos. Antiquorum hac de re dissensio effecit, ut neoterici quoque in varias abierint sententias. Inchoferus in Annalibus nuptias Stephani cum Gisela alligat anno 1005; at nuptias citius contractas videbimus. Schwartzius pag. 7, num. 6 de tempore nuptiarum haec scribit: “Nuptias eius ad annum MX Sigebertus ponit, cuius quidem calculus vitio non caret, fateor…” Propius ad rem accedit Aventinus, nuptiarum annum scribens MV. Id longe est certissimum: ante annum MII matrimonium principum non coaluisse. Idem enim omnes perhibent: fratrem Giselae, Henricum, ea tempestate imperii habenas tenuisse; eas vero anno MII adeptus est. Ita quidem ille intrepide definit; at cum falsum sit omnes asserere Henricum tempore matrimonii huius imperatorem fuisse, incerta mihi est ea opinio, imo minus probabilis ob rationes mox dandas” – olvasható az  Acta sanctorum Bollandiana-ban, Boldog Gizella és Szent István házasságának évéről, vagyis: „nincs egyetértés a szerzők között abban, hogy Szent István mely évben kötötte meg házasságát Gizellával, Szent Henrik császár nővérével; az egyes szerzők nagyon különböző éveket adnak meg. A régi szerzők nézetkülönbségei miatt az újabbak is eltérő véleményekre jutottak. Inchofer az Annales-ben 1005-re teszi István és Gizella házasságát; ám látni fogjuk, hogy a menyegző ennél korábban történt. Schwartzius a 7. oldal 6. szám alatt így ír a házasság évéről: »Sigebert 1010-re teszi, jóllehet elismerem, hogy ez a számítás nem mentes a hibáktól…« Aventinus közelebb jár az igazsághoz, amikor az 1000-es évet jelöli meg. Teljes bizonyossággal állítható azonban, hogy 1002 előtt a fejedelmi pár házassága még nem jött létre. Mindenki ugyanazt állítja: hogy Gizella testvére, Henrik akkoriban már a birodalom élén állt; ezt a hatalmat azonban csak 1002-ben szerezte meg.”
A Bollandisták a továbbiakban arra következtetnek, hogy Gizella 1000-ben már István házában élt, így a házasság legvalószínűbb időpontja 995–996 körülre tehető.”

Gizella – apátnő
Gizella királyné sorsa, élete nem volt könnyű: legalább öt gyermekét kellett eltemetnie, köztük a trónörökös Imre herceget is. Szent István halála után konfliktus tört ki a trónra pályázó unokatestvérek között, amelynek során Gizellával is méltatlanul bántak, és nagy valószínűséggel Veszprém várában úgynevezett háziőrizetben tartották. Csak 1046 körül szabadult ki, III. Henrik császár közbelépésére.
Az özvegy királyné ezután a passaui Niedernburg kolostorába vonult vissza, ahol élete végéig tartózkodott, és 1057-ben a női szerzetesközösség apátnője lett. Gizella május 7‑én hunyt el, feltehetően 1065-ben (egyes források szerint 1055-ben).

Gizella – Szent István munkatársa
Új hazájában, Magyarországon Gizella királyné nemcsak hűséges feleség és édesanya volt, hanem Szent István király egyik legfontosabb munkatársa a katolikus egyházi struktúra kiépítésében. Erről számol be dr. Szántó Konrád OFM Boldog Gizella első magyar királyné élete (1988) című művében: „Jóllehet Gizella vallásos buzgósága megerősítette Istvánt abban az elhatározásában, hogy a megkeresztelt tömegek lelkületét is kereszténnyé formálja, ebben a szó igazi értelmében vett térítői munkában Gizella csak közvetve vett részt, amennyiben férjének leghasznosabb segítője és legbuzgóbb munkatársa lett az új templomok és kolostorok alapításában, valamint a már felépítettek felszerelésében és feldíszítésében. A Szent István, vagy a Boldog Gizella által külön-külön, illetve közösen létesített templomok és kolostorok az istentisztelethez szükséges ruhákat — ami azok megvarrását és kihímzését illeti — nagyrészt Gizellának köszönhetik.
«A csanádi egyháznak a király ötszáz márka aranyat és ezüstöt, tíz vég bíbort és négy vég gyolcsot adott, a királyné pedig négy vég bíbort és négy vég gyolcsot adott. A pécsváradi apátság a Szent Királytól huszonkilenc miseruhát, tizenkét dalmatikát (szerpapok és alszerpapok ruhája), hatvan palástot, huszonhét oltártakarót, huszonkilenc oltárterítőt, négy székterítőt, ötven miseinget, huszonkét karinget, tíz selyemkárpitot, tíz oltárlépcső-szőnyeget, kilenc keresztet, hét ereklyetartó szekrénykét, öt úti oltárt, négy füstölőt, hat gyertyatartót, tizenegy kelyhet, tizenkét tálat, néhány korsót, három ezüstszekrényt, harminc stólát, és karkötőt kapott a templom felavatására. A pannonhalmi monostor Szent László korabeli, tetemes részben azonban bizonyára Szent Istvántól származó kincstára még gazdagabb volt. Volt benne többek között huszonnégy kehely, köztük tizenhárom színarany, és három drágaköves, tizennégy feszület, köztük 10 színarany, két ezüst- és egy aranytömjénező, ezüstkannácskák és tálak, nyolc kétfogantyús áldoztató kehely, negyvenegy miseruha, ötvenhárom kappa, kettő aranycsengettyűvel ellátva, egynek a széle igazgyöngyökkel kivarrva.» (Hermann, E: A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig, München, 1973, p. 36)
A különféle új ruhákon kívül gondoskodni kellett az elhasználtak pótlásáról, az elrongyolódottak kijavításáról. Ebben is a szent királyné járt elöl jó példával. Férjét, ha csak tehette elkísérte országjáró útjaira. Ilyenkor a templomos helyeknél megálltak, és vele kapcsolatban mindent ellenőriztek. Miközben István király elsősorban az épületek állagát vette szemügyre, a királyné az oltárokat, kelyheket, ruhákat stb. vizsgálta meg, és amit tudott, saját kezével javította ki. Erről tanúskodik az 1435—1490 közt élt Thuróczi János „Chronica Hungarorum” c. művében: „Ennek tudatában Gizella királyné, amikor Magyarország valamelyik egyházához érkezett, az Úr házában levő minden felszerelést megmutattatott magának és a megjavításra szoruló selyem vagy bársony holmit minden évben megjavította.” (Budapest, 1978, p. 109)

Gizella – akit boldogként tisztelnek
Dr. Szántó Konrád OFM Boldog Gizella első magyar királyné élete (1988) című kötetében így ír: „Gizella tiszteletét nagyban fokozta férjének és fiának 1083-ban, bátyjának, Henrik császárnak pedig 1146-ban történt szentté avatása.
Mindenekelőtt azért érdemelte ki kortársai s az utókor csodálatát, mert két szenttel ajándékozta meg Isten egyházát. Másokat szentté tenni csak az képes, aki maga is felküzdötte magát a tökéletesség csúcsára. Abban, hogy férjéből, Istvánból Szent István, fiából, Imréből szűz és szent Imre királyfi lett, nagy szerepe volt Gizella Istenszeretetének.
A gyermekkorától élete végéig következetesen gyakorolt erények közül főleg háromban tűnt ki: Az Isten ügyéért hevülő buzgóságban, a keresztek türelmes hordozásában és a felebaráti szeretet hősies gyakorlásában.
Minden életrajzírója magasztalja a rászorulókon könyörülő jóságát, az üldözöttek befogadását, a vendégek jól tartását.
A legújabb időkben a Gizella-kultusz történetében döntő fordulatot eredményezett a passaui püspökség részéről elindított kezdeményezés. A püspöki hatóság 1975 áprilisában a szentéletű királynénak a már ősi idők óta május 7-én tartott ünnepére saját miseszöveg engedélyezését kérte. Az Istentiszteleti Kongregáció 1975. július 11-i döntésével jóváhagyta 23 német egyházmegye saját miseszövegét. Ennek keretében engedélyezte a passaui egyházmegye kérését, és a válaszszövegben Gizellát „Sancta Gizela”-nak, Szent Gizellának nevezte.
A hivatalos egyházi jóváhagyás alapján a következő év május 7-én bensőséges egyházi ünnepség keretében hangzott el első ízben Niedernburg ősi templomában, a Rómától jóváhagyott miseszöveg dicsérete Szent Gizelláról. Passau központtal az egyházmegye többi templomában ezen a napon ünnepi megemlékezést tartottak.”

Végszó
Gizella életét egészében szemlélve világossá válik, hogy a szentség nem csupán rendkívüli tettekből fakad, hanem Isten iránti mindennapi hűségből, az Egyház fáradhatatlan szolgálatából és a felebarát iránti konkrét, cselekvő szeretetből. Noha nem emelték hivatalosan oltárra egy kanonizációs eljárás során, a magyar és a német hagyomány már a középkor óta olyan asszonynak tekinti, aki hősiesen élte meg hitét.
Tisztelete – amelyet férje és fia szentté avatása tovább erősített – évszázadokon át fennmaradt, az élete példájából fakadó erőnek köszönhetően. Az Egyház által 1975-ben megadott liturgikus elismerés pedig csupán megerősítette azt, amit a hívő nép mindig is tudott: hogy Gizella, Magyarország királynéja, áldás volt arra az országra, amelyet szolgált, és ajándék Isten Egyházának.

A temesvári Püspökség sajtóirodája