A Magyar Katolikus Lexikonban a védőszent címszó alatt a következő olvasható: „védőszent, patrónus, patróna: szent, akit egy nép, egyháztartomány (egyházmegye), lakóhely vagy jogi személy Szentszéki jóváhagyással égi oltalmazónak választ. Templomok esetében az a tituláris szent, akinek tiszteletére a főoltárt is szentelik és akinek védelme alá tartozik általában a kolostor vagy a település.” A templom címe (latinul titulus ecclesiae) pedig: „isteni vagy teremtett személy (szent), akinek tiszteletére egy templomot szentelnek, elneveznek. A személy mellett a templom címe lehet a hozzá tartozó misztérium is.”
A Temesvári Egyházmegyében a legdélebben fekvő, római katolikus, cseh nemzetiségű közösségek egyike Dunaszentilona, csehül Svatá Helena, németül Sankt Helena, románul Sfânta Elena. A település Krassó‑Szörény megye déli részén található, mindössze néhány kilométerre a Dunától, a Vaskapu közelében.
A közösség 2026. augusztus 18‑án, kedden, Szent Ilona emléknapján ünnepelte a templombúcsút. Ionuc Hojda újmoldovai plébános meghívására a szentmisét 12.00 órakor Václav Mašek nyugalmazott lelkipásztor celebrálta. Ez a filia ugyanis az újmoldovai plébániához tartozik. Ionuc Hojda plébános tudósításának megfelelően az ünnepi szentmisén részt vett a Cseh Köztársaság Szenátusának egy küldöttsége, Martin Košatka, a Cseh Köztársaság Romániába akkreditált nagykövete, Stefan Bouda parlamenti képviselő és a Romániai Csehek Fórumának több tagja.
A csehek betelepítése
A település fejlődése az Al-Dunal és a Vaskapu-szoros térségében végrehajtott cseh betelepítés következtében kezdődött, amelyet a Habsburg Birodalom szorgalmazott. A fő cél az elszigetelt hegyvidéki területek benépesítése, az erdőirtás, a gazdasági fejlődés előmozdítása, valamint a Duna menti katonai határőrvidék védelmének biztosítása volt.
A Ethnographie der österreichischen Monarchie című könyv szerzője, Karl von Czörnig a III. kötetben (107. oldal) így ír: „Im Jahre 1823 (1. Mai) wurde … die Vermehrung des Dorfes St. Helena auf 100 Familien … genehmigt … um daselbst böhmische Holzarbeiter anzusiedeln.” Magyarul: „1823-ban (május 1-jén) jóváhagyták … Szent-Helena település bővítését 100 családra … hogy ott cseh erdei munkásokat telepítsenek le.” Czörnig továbbá megjegyzi, hogy a cseh telepesek hároméves adómentességet kaptak, abban a reményben, hogy ez idő alatt felépíthetik házaikat és rendbe hozhatják a számukra kijelölt földeket. Dunaszentilona és Elisabethfeld esetében azonban még nagyobb kiváltságot említ: az erdős területekre tízéves adómentességet kaptak, amelyet a föld első megművelésének időpontjától számítottak, tekintettel arra, hogy a fa kitermeléséből származó jövedelem igen csekély volt. 1834-ben ezeket a telepes falvakat bevonták a Grenzverband, vagyis a Katonai Határőrvidék szervezetébe. Ugyanakkor: „Auch wurde dem katholischen Pfarrer zu Neu-Moldawa die Seelsorge in den gedachten böhmischen Colonial-Orten übertragen.” Magyarul: „Újmoldova katolikus plébánosára bízták a nevezett cseh telepes közösségek lelkipásztori ellátását.”
Pesty Frigyes csupán szűkszavúan ír Dunaszentilonáról: „Szent-Helena, falu az alsó Duna mellett, Coroniní faluval határos. Ez Krassó megyének utolsó falva délen, kelet felé. A katonai határvidék szerbbánsági ezred kerületében feküdt. Ma a moldvai járáshoz tartozik. Temploma 1851. évben épült.” (Pesty Frigyes: Krassó vármegye története, 1884, p. 207). Egyes feltételezések szerint Szent Ilona és Elisabethfeld neve Magyarly oravicai vállalkozó két lányának, Erzsébetnek és Ilonának a keresztnevéből ered, aki az első cseh telepeseket a vidékre hozta (vö. Horváth István – Jakab Albert Zsolt: Cehii din Banat, 223. o.).
A Szent Ilona tiszteletére szentelt első kápolna
A Cehii din Banat című kötet (167. o.) idézi a Szörénybúzási Plébánia Historia Domus krónikájának bejegyzését, amelyhez Dunaszentilona – akkori nevén Szenthelena – az idő tájt filiaként tartozott, ahol az 1851-es évet jelölik meg az első, Szent Ilona tiszteletére emelt kápolna építési éveként: „In Sct. Helena capella ad S. Helenam Vid. anno 1851 aedificata. Patronus Exc. Aerarium Reg. Hung., Parochus Franciscus Unzeitig, Diaconus et Asessor Consist. ad Honores” (Szörénybúzási római katolikus plébánia Historia Domus, 88. o.).
A Temesvári Egyházmegye Levéltárában őrzött szörénybúzási Historia Domus (177. o.) a kápolnáról a következőket írja: A kápolna szilárd építőanyagokból készült. „Az «ad Honorem S. Hellena» vagyis Szent Ilona tiszteletére emelt oltár nyugatra néz, és tabernákulumból, oltárasztalból és emelvényből áll. A harangok külön, egy faállványra vannak felszerelve.” Továbbá ez olvasható: „Az oltárkép, a nagy feszület, az oltáron lévő gyertyatartók és a kék miseruha Ignatz Fabro segédpüspök ajándéka. Az oltárasztalt a tabernákulummal együtt Mayer kapitány saját költségén készíttette, aki akkor a Poscheschena század parancsnoka volt. A kápolna megáldásakor – amelyre 1851-ben, pünkösd utáni utolsó vasárnapon került sor – Thomić őrnagy úr képviselte a magas császári és királyi (k. k.) kegyúri hatóságot, illetve a magas császári és királyi Hadügyminisztériumot. A császári és királyi ezredzenekar muzsikájával emelte az ünnepség fényét. Noha a kápolnát Szent Ilona tiszteletére szentelték, Szent-Helenán a templombúcsút a régi szokás szerint a Szent Vencel ünnepét követő vasárnapon tartják.” (Fábry Ignác bosoni címzetes püspök, később kassai püspök, 1848-ban a csanádi káptalan választotta meg káptalani helynöknek, általános helynöki feladatokkal, mivel az egyházmegye püspöki széke ekkor betöltetlen volt – a szerk megj.)
A jelenlegi templom felépítése
A dunaszentilonai közösség múltjáról szóló egyik legfontosabb és legértékesebb történeti forrás Jan Schlögl tanító krónikája, a Školská kronika (1934). Összeállításakor a szerző az édesapja, Jindřich Schlögl feljegyzéseire támaszkodott, aki 1863-tól szolgált tanítóként Dunaszentilonán. Jindřich Schlögl 1897. december 15‑én, 56 évesen hunyt el Dunaszentilonán, és a helyi temetőben helyezték örök nyugalomra. A templom bejárata fölött ma is látható 1879-es évszám Jindřich Schlögl krónikájában a jelenlegi templom építésének éveként szerepel. A Školská kronika (25–26. o.) ezzel kapcsolatban a következőket írja:
„A szép kis templom 1879-ben történt felépítése kizárólag az ő (Jindřich Schlögl – a szerk. megj.) érdeme. Kérésére I. Ferenc József császár 150 forintot adományozott, Mária Anna császárné – Schlögl prágai személyes látogatása és audienciája alkalmával – 100 forintot, Bonnáz temesvári püspök pedig személyes kérésére 500 forinttal járult hozzá. Házról házra járó gyűjtésekkel, majd olyan városokban, mint Weisskirch, Újmoldova – Ómoldova, Báziás, Drenkova, Orsova stb., valamint csehországi ismerősök révén – Bohdaneč, Pardubice, Stěžery, Hradec Králové – sikerült összegyűjtenie az építéshez szükséges összeget. Szent-Helena lakói önként végezték el az összes munkát, a község pedig készséggel biztosította a szükséges épületfát. A jólelkű emberek segítségével az építkezés befejeződött, és Szent Vencel napján a templomot felszentelték. A Szent Ilona‑oltárt Schlögl személyes chrudimi látogatása során eszközölte ki, Valter esperes és a városi tanács közbenjárásával; az oltárt elküldték a szentilonai közösségnek. A katolikusoknak akkoriban két kis harangjuk volt, amelyekről már szó esett: a nagyobbat eladták, a kisebbet pedig a toronyba függesztették. Később Schlögl fáradozásának köszönhetően két nagy harangot vásároltak Temesváron, Novotny harangöntőnél. Megszerzésükhöz Schlögl ismét előteremtette a szükséges összeget. A kisebb harangot a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelték, a nagyot pedig Szent Vencel tiszteletére, amelyen Szent Vencel lovas ábrázolása és a felirat állt: „Nedej zahynouti nám, ni budoucím, Sv. Václave!” („Ne hagyj elveszni minket, sem az utánunk jövőket, Szent Vencel!”) Ezeket a harangokat, amelyeket oly nagy fáradsággal és nehézségek árán vásároltak, az első világháború idején – sok más haranghoz hasonlóan – katonai célokra elkobozták.”
„Ilona minden eszközzel támogatta a kereszténységet”
Szent Ilonát, Nagy Konstantin császár édesanyját a keresztény hagyomány elsősorban a Szent Kereszt megtalálásával kapcsolatban tiszteli. A hagyomány szerint Ilona császárné előmozdította a kereszténység terjedését, és hozzájárult több jelentős szentély felépítéséhez Jeruzsálemben és Rómában. Nevét így szorosan összekapcsolják a Szent Kereszt tiszteletével, és kultusza az egész keresztény világban elterjedt.
A német Ökumenisches Heiligenlexikon Szent Ilonáról a következőket írja: „Körülbelül 249-ben született Drepanonban, amelyet később Helenopolisnak neveztek, a mai Hersek területén (Törökország). 329. augusztus 18‑án (?) hunyt el Nikomédiában, a mai İzmitben (Törökország). Amikor Konstantin 306-ban császár lett, édesanyjának a nobilissima femina, azaz „a legnemesebb asszony” tiszteletbeli címet adományozta. Miután 312-ben megkeresztelkedett, Ilona császárné minden eszközzel támogatta a kereszténység terjedését, amelyet Konstantin a 313-as milánói ediktumban erősített meg. A Szent Kereszt megtalálása és azok az ereklyék, amelyeket Ilona Jeruzsálemből magával hozott, és élete végéig a római Palazzo Sessoriano‑ban őrzött – sajnos mára semmi sem maradt fenn –, arra indították Konstantint, hogy felépíttesse a Szent Sír‑templomot és más jeruzsálemi bazilikákat, valamint Ilona palotája mellett Rómában a Santa Croce in Gerusalemme templomot.”
Összegzés
A dunaszentilonai közösség története a kitartásról, a szolidaritásról és a hit erejéről beszél. Az 1851-ben emelt első kápolnától egészen napjainkig a közösség mély történelmi változásokon ment keresztül, mégis megőrizte identitását és hagyományait. A mai templom ma is tanúságot tesz mindazok fáradozásáról, akik hozzájárultak felépítéséhez: Jindřich Schlögl, Szent Ilona lakói, a bánsági és csehországi jótevők, valamint mindazok, akik anyagi vagy fizikai támogatást nyújtottak. A Szent Ilona‑oltár pedig jelképesen összeköti ezt a Vaskapu‑szoroshoz közel fekvő kis települést a telepesek cseh származású közösségeivel. A búcsú ünnepén a mai közösség találkozik azok emlékével, akik egykor megalapították és életben tartották ezt a települést. Dunaszentilonán a hit nem csupán a múlt örökségét jelenti, hanem a jövő felelősségét is
A temesvári Püspökség sajtóirodája
Fotó: Egyházmegyei Levéltár, www.facebook.com
