A nagyszentmiklósi római katolikus közösség jelenlegi plébániatemplomát gróf Nákó Sándor építtette és 1824. október 17-én Kőszeghy László Temesváron székelő csanádi püspök szentelte fel Ávilai Szent Teréz tiszteletére.
A 200 éves jubileum alkalmából október 4. és 15. között a közösség és Andó Attila helyi plébános a nagyszentmiklósi Német Demokrata Fórummal, valamint annak partnereivel és támogatóival, a Németországba kitelepült helyi német hívek egyesületével (HOG Großsanktnikolaus), az RMDSZ nagyszentmiklósi szervezetével közösen, a nagyszentmiklósi Plébániai Hivatal és a helyi tanács, Gheorghe Nakov, a Román Parlament bolgár kisebbségi képviselője és az „Altenhilfe Großsanktnikolaus” egyesület támogatásával évfordulós programsorozatot szervezett.
Az első évfordulós rendezvényekre október 4-6. között került sor, amelyekről a Temesvári Egyházmegye honlapján már beszámoltunk (a cikk itt olvasható). Október 11-én, 12-én és 13-án a hívek lelki programokon vettek részt, amelyeket P. Pantea Tibor OFM, Nagy Károly OFM és Fábián Sebestyén OFM ferences szerzetesek koordináltak.
A templombúcsút a közösség a védőszent, Ávilai Szent Teréz ünnepén, október 15-én a délután 4 órakor tartotta szentmise keretében, amelyet Msgr. Johann Dirsch, általános helynök mutatott be. Koncelebrált Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök, Nikola Lauš püspöki irodaigazgató, valamint az egyházmegye papjainak népes csoportja. A testvéregyházakat Marius Podereu nagyszentmiklósi ortodox plébános és Călin Cioban helyi ortodox pap, Sergiu Soica nagyszentmiklósi görögkatolikus plébános, valamint a helyi közösséget is ellátó Pop Péter zsombolyai református lelkész képviselte. A liturgián jelen volt Dănuț Groza polgármester, Radu Asaftei alpolgármester, a helyi tanács tagjai és a városháza képviselői. Több fiatal gyönyörű román, magyar, német, bolgár népviseletbe öltözve vett részt. A szentmisét az Adrian-Dumitru Matea kántor által vezetett templomi kórus énekei tették ünnepélyesebbé.
A szentmise kezdetén Andó Attila plébános román, magyar, német nyelven üdvözölte a jelenlévőket, és Isten kegyelmét, valamint Ávilai Szent Teréz oltalmát és közbenjárását kérte a közösség jövőjére. Ávilai Szent Teréz megmutatta nekünk a hit útját, a lelki utat, amelyen Krisztus és az üdvösség felé haladhatunk – mondotta bevezetőjében Johann Dirschl általános helynök.
Az ünnepen az evangéliumi részt Nikola Lauš püspöki irodaigazgató olvasta fel.
Román és magyar nyelvű homíliájában Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök Pacha Ágoston püspök szavait idézte: „Minden épített templom egy kőbe vésett prédikáció”. Majd így folytatta: – A templomok az ember Isten utáni vágyakozásának jelei. Kedves hívek, Önöknek kétszáz éves templomuk van, ami bizonyíték arra, hogy Isten ott élt az elődeik szívében. Tudjuk, hogy ezt a templomot Nákó gróf építtette, amelyhez bizonyára a közösség tagjai is hozzájárultak, éppen úgy, ahogyan a fenntartásához az eltelt 200 éven át is hozzájárultak és hozzájárulnak ma is. Szent Pál mondja: „Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek?”. Templomainkat addig tudjuk fenntartani és megtölteni, amíg Isten bennünk él.
A szentmise végén Andó Attila plébános jubileumi emlékérmeket adott át Szilvágyi Zsolt püspöki helynöknek, Nikola Lauš irodaigazgatónak, továbbá mindazoknak, akik aktívan bekapcsolódnak a plébánia életébe. A plébános ugyanakkor köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a közösség különböző tevékenységeihez és a jubileumi programsorozat megszervezéséhez: Dietlinde Huhn-nak, a nagyszentmiklósi Német Demokrata Fórum elnökének, Andreea Kremmnek, Claudia Schulde sekrestyésnek a ministránsoknak, valamint az ügyes kezű háziasszonyoknak, akik előkészítették az agapét, amelyre a szentmise után minden jelenlévőt meghívtak.
A temesvári Püspökség sajtóirodája

















