A temesvár-gyárvárosi római katolikus plébánia filiájában, Győrödön szeptember 10-én, szombaton tartották a Kisboldogasszony tiszteletére szentelt templom búcsúünnepét. Dumitru Dániel temesvár-gyárvárosi plébános meghívására a szentmise főcelebránsa P. Gál Márton SDS volt, aki a szentmise elején elmondta: kicsit otthon érzi magát, mert sokakat ismer ebből a közösségből.
Az ünnepet megtisztelte jelenlétével Stănușoiu Ionuț polgármester, Bontea Ion alpolgármester és a helyi tanács néhány tagja, akikkel a győrödi közösségért felelős papok nagyon jó kapcsolatot ápolnak.
Szentbeszédében a főcelebráns P. Gál Márton SDS kihívás elé állította a híveket azzal a kérdésével, hogy: “Ki a Szűzanya számotokra? És mit ajánlasz a Szűzanyának a születésnapján?” Márton atya prédikációjában kitért arra, hogy mi, mai keresztények mennyit tudunk a Szűzanyáról, hiszen sokkal inkább ismerjük a celebek életét, mint egy szentét vagy a Szűzanyáét. Nekünk, keresztényeknek fontos, hogy ismerjük Mennyei Édesanyánkat, aki közbenjár értünk a Fiánál.
A szentmise zenei szolgálatát a győrödi és a gyárvárosi kórus látta el, orgonán kísért Dumitresc Emil kántor és családja. A szentmise után a Bokréta táncegyüttes a kultúrotthonba vezette a híveket és a vendégeket, ahol a hagyományőrző fiatalok kulturális műsort mutattak be. Az este további része kellemes, családias hangulatban telt.
A temesvári Püspökség sajtóirodája