„…az áldott Jézus megmutatta, hogy menyasszonya, Szent Erzsébet nagy lesz érdemeiben és jutalmában, mégpedig számos csoda megtisztelő dicsősége által. Elföldelt testéből olaj ömlött ki jeléül az irgalmasság ama cselekedeteinek, amelyeket életében gyakorolt, valamint nagy kegyességének. Krisztus megdicsőítette őt beragyogva számos csodával, amit hosszas lenne nyomon követni. Hiszen Isten az ő érdemeiért sok halottat feltámasztott, meggyógyított inaszakadtakat, vakokat, még vakon szülötteket is és más betegeket, megszabadított ördögtől megszállottakat, meggyógyított összetörötteket és púposokat. Kérjük tehát, hogy az ő érdemeire való tekintettel adjon nekünk Krisztus mostan kegyelmet, végül pedig dicsőséget!” (Harmadik beszéd szent Erzsébetről, az özvegyek számára, Temesvári Pelbárt válogatott írásai, szerk. V. Kovács Sándor, Bp., 1982, 201-208, Vida Tivadar fordítása)
Boldog Temesvári Pelbárt (Pelbartus de Themeswar) ferences szerzetes és prédikációs kötetek szerzője, aki Temesvár nevét ismertté tette Nyugat-Európa kulturális világában, Árpád-házi Szent Erzsébetről írta ezeket a sorokat egyik szentbeszédében. Erzsébet hercegnő 1207. július 7-én született Magyarország területén, II. András király és Merániai Gertrúd leányaként. Négyéves korában eljegyezték IV. Lajos türingiai tartománygróffal, és elhagyta szülőföldjét, hogy vőlegénye családjának udvarában nevelkedjen. Csupán hét évvel a házasságkötésüket követően Lajos meghalt. Ekkor Erzsébet elhagyta a wartburgi várat, visszavonult egy Marburg melletti ferences kolostorba, ahol kórházat alapított, és személyesen gondozta a betegeket. A szegények és a betegek megsegítésének szentelt élete, odaadása arra indította az egyházat, hogy mindössze 24 évesen bekövetkezett halála után Erzsébetet 1235-ben IX. Gergely pápa a szentek sorába emelte. A magyar és német nyelvterületen Szent Erzsébetet november 19-én ünneplik.
Ez alkalomból a temesvár-szabadfalui plébániához tartozó paráci közösség tagjai november 22-én, szombaton búcsúünnep keretében emlékeztek meg templomuk védőszentjéről, Árpád-házi Szent Erzsébetről. A főoltár festménye Leizen-Mayer Sándor 1882 körül készült alkotását idézi. A templom fő- és mellékoltárait díszítő piros és fehér rózsák pedig, amelyekről Andrei Rusu helyi orgonista gondoskodott, a jól ismert legendát elevenítették fel, amiben ezek a virágok központi szerepet játszanak: Erzsébet titokban élelmet vitt a szegényeknek, és amikor férje (más változatban a sógora) számonkérte, azt felelte, hogy rózsák vannak a kötényében. Amikor pedig igazolásul széttárta a köpenyét, az élelem helyett valóban fehér és piros rózsákkal volt tele a köténye.
A búcsús szentmisét 14 órakor Johann Dirschl általános helynök mutatta be. Koncelebrált Simon Ciubotaru temesvár-szabadfalui plébános, valamint Branko Duma temesvár-józsefvárosi káplán. A szentmisén jelen volt Daniel Drăgan, Parác község polgármestere és Adrian Milovan alpolgármester. A zenei szolgálatot a Szent György-székesegyház Exultate kórusa végezte Bajkai-Fábián Róbert orgonista vezetésével. Az énekkar előadásában a szentmise végén felcsendült a „Szent Erzsébet Asszony életéről. Emlékezzünk sok jótételéről” kezdetű népének.
– Szent Erzsébet, templomunk védőszentje az élő hit és a gyakorlatban megvalósuló szeretet példaképe. Élete arra tanít bennünket, hogy meglássuk Krisztus arcát a szegényekben, a betegekben, a magányosokban, és nyitott szívvel közeledjünk hozzájuk – fogalmazott bevezetőjében Ciubotaru atya.
Román és magyar nyelven elmondott szentbeszédében, amely Szent Lukács evangéliuma 6. fejezetének 27–36. verseihez kapcsolódott, Branko Duma atya hangsúlyozta: – „Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza.” Aki így cselekszik, annak nincs saját érdeke, hanem teljesen Krisztusra bízza magát. Az ilyen embernek annyira élő az Istenbe vetett reménye, hogy le tud mondani saját javairól. Ezt az embertársai iránt megnyilvánuló szeretetet láthatjuk Szent Erzsébet életében. Erzsébet tettei nem korlátozódtak csupán az alamizsnaosztásra, ami egy középkori hercegnő kötelességének számított, hanem bekapcsolódott a szociális tevékenységekbe is.
A szentmise végén Johann Dirschl általános helynök megáldotta a „Szent Erzsébet-kenyerét”, a két nagy kosárban az oltár elé helyezett zsemléket, amelyeket a paráci közösség ajánlott fel minden jelenlévőnek.
A záró áldást követően a jelenlévők a Hősök parkjába vonultak, ahol a helyi Tezaur Bănățean együttes gyermek csoportja német és magyar néptáncokat mutatott be. Végezetül Daniel Drăgan polgármester meghívta a résztvevőket az önkormányzat által felajánlott agapéra.
A temesvári Püspökség sajtóirodája















