Miután szombaton, április 22-én ünnepélyes pontifikális szentmise keretében Miguel Maury Buendía apostoli nuncius megáldotta a temesvári egyházmegye felújított székesegyházát, április 23-án, vasárnap, a római katolikus közösség a Szent György tiszteletére felszentelt templom búcsúünnepét tartotta. A pontifikális szentmisét Pál József Csaba megyés püspök mutatta be, koncelebrált Stefan Zekorn münsteri segédpüspök, Dirschl Johann általános helynök, Lauš Nikola püspöki irodaigazgató.
A szentmise zenei szolgálatát Bajkai-Fábián Róbert és az általa vezetett Exultate kórus látta el. A liturgián részt vett Regina Lochner temesvári német konzul.
Bevezetőjében a megyés püspök kiemelte: – Örvendek, hogy a hívek ma is ilyen nagy számban érkeztek a búcsús liturgiára, hiszen a tegnapi felszentelés utáni első ünnepi szentmise éppen a búcsús szentmise. Ez alkalom arra, hogy Szent György közbenjárását kérjük, amikor önmagunkban kell harcolnunk a gonosz ellen.
Német nyelvű homíliájában Stefan Zekorn münsteri segédpüspök mindenekelőtt gratulált a közösségnek a székesegyház felújításához, amely, mint ahogy a szónok fogalmazott, Isten országának szépségére irányítja tekintetünket. Magyar és román nyelvű szentbeszédében Msgr. Dirschl Johann általános helynök elmondta: – A Szent Györgyről szóló talán legismertebb legenda a Legenda Aureából ismert, és arról szól, hogyan ölte meg a vértanú Szent a sárkányt, amely a líbiai Silena városát fenyegette. Ezt a jelenetet ábrázolja a főoltár festménye is, amelyet Michael Angelo Unterberger művész, a Bécsi Művészeti Akadémia igazgatója festett 1754-ben.
A szentmise végén Pál József Csaba megyés püspök szóbeli meghívót nyújtott át a jelenlévőknek az idén május 1-7. között megrendezésre kerülő ökumenikus ifjúsági fesztivál programjaira, főleg a május 4-én, csütörtökön 19.00 órakor kezdődő körmenetre. A résztvevők a Szűz Mária, a Béke Királynője görögkatolikus templomtól indulnak és végül a Szent György székesegyházhoz érkeznek.
A temesvári Püspökség sajtóirodája