A temesvári egyházmegyei Szépszeretet zarándokcsoport zentai utazásáról Miklós Csaba majláthfalvi plébános beszámolója olvasható.

Korán ébredt 62 zarándok október 21-én, szombaton. Ennek oka: lelki találkozás a zentai zarándoktestvérekkel. Jó néhány éve tart ez a csodálatos kapcsolat a temesvári egyházmegye zarándokcsoportja, a Szépszeretet Zarándokcsoport, illetve a bácskaiak között, akikkel az első találkozó – az „alapkő-letétel” – Medjugorjéban volt. Az aránylag gyors határellenőrzés és a kissé zötyögős út után megérkeztünk a Tisza-parti városba, a szabadkai egyházmegye keleti határát képező magyar városba, Zentára. Itt kedves „fogadóbizottság” melyben a helyiek, de a szép számban jelenlevő temerini zarándokok is köszöntöttek minket. A szokásos bevonulás, ének és ajándékcsokor elhelyezése után ellátogattunk Zenta központjába, ahol Tari László vezetése alatt betértünk a Szent István kápolnába. Kápolna, de mégis templomi ranggal rendelkező plébánia, amely a jelenlegi helységben lett kialakítva, miután az 1770-es központi templom leégett 1911-ben, és amely különböző akadályok miatt már nem épülhetett újjá. A templom ékessége Barabás Miklós festőművész eredeti alkotása, amely első szent királyunk országfelajánlását ábrázolja: államalapítónk a Szűzanyának, Nagyasszonyunknak ajánlja fel a koronát és nemzete sorsát. Busszal elhaladtunk a zentai csata emlékműve mellett is, majd a zsinagógát vettük szemügyre. A zsinagógának sajnos, már nem templom formája van, hanem inkább egy szépen felújított kulturális központ, ahol tárlatokat és kisebb koncerteket tartanak. Elgondolkoztató, hogy ha nem leszünk lelkes keresztények a mi templomaink sorsa is hasonló lesz, ahogyan ezt már Nyugat Európa igazolja. Rövid pihenő után egy közösségi teremben beszélgethettünk el, majd kezdődött a nap csúcspontja: a délutáni lelkiprogram a Jézus Szentséges Szíve templomban, ahol szeretettel fogadott a zarándokokkal együtt Bankó Nándor atya, aki immár 1986 óta szolgál itt. Előbb a rövid elmélkedésekkel „ellátott” rózsafüzérkoszorút fontuk meg Nagyasszonyunknak, a Béke Királynőjének, majd Balcsák Szilárd atya tanúságtétele hozta el számunkra Medjugorje szellemét. A Széll József, kispiaci plébános atya által szervezett lelki programm következő pontja a szentmise volt, amelynek főcelebránsa a temesvári egyházmegye zarándokait Szilvágyi Zsolt atya volt, és amelyen több paptestvér is koncelebrált: Vreckó Ferenc (Zenta) Mezei Ferenc (Tázlár, Magyarország ), Miklós Csaba (Majláthfalva, temesvári egyházmegye) plébános, valamint Sáfrány Dávid temerini káplán is. A teljességhez hozzátartozik az is, hogy a gyóntatásban besegítettek Pásztor Árpád atya Telecskáról, valamint Szeles Oszkár atya, az általunk meglátogatott Szent István kápolna plébánosa. A szentbeszédet Dávid atya tartotta. A szentmisét közvetlenül a szentségimádás követte, amelyet Széll József atya vezetett és amelyet csodálatosan, a lelki elmélyülést segítő orgona, hegedű, de ifjúsági zene is alátámasztott. A szentségimádás után, miután a közös imában egymásra találtak a hazai és a vendégzarándokok, a közösségi teremben ízletes vacsora mellett az énekben és táncban is együtt mulattak. Észre sem lehetett venni, hogy ki bácskai és ki bánsági, ugyanis az egykor kegyetlenül meghúzott határok által kisebbségbe kényszerített délvidékiek és erdélyiek még inkább megtudták érteni egymás sorsát, még jobban együtt tudtak énekelni, megtudták mutatni, hogy minden elszakított területen megfogyva bár, de törve nem él a magyar az ezeréves Szent István-i hazában. A búcsúzás is ezt fejezte ki, amikor bácskaiak és bánságiak összeölelkezve, könnyes szemekkel együtt énekelték a Honfoglalás filmben elhangzó „Kell még egy szó” Demjén Ferenc számot.
Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy csodálatos lelki élményekkel térhettünk vissza, visszagondolva, hogy milyen szépen össze tudnak gyűlni a Béke Királynőjének védelmező köpenye alatt a bácskai és bánsági zarándokmagyarok. Külön köszönet illeti Kalmár Marika főszervezőt és segítőtársait az emlékezetes nap megszervezéséért. Elismerés jár Káfony Babi vezetőnknek, akinek megannyi zarándoklat lelki élménye köszönhető.

Miklós Csaba plébános