Puskás Attila Galócáson született 1982. február 6-án. Teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. Pappá szentelte Jakubinyi György érsek 2012. június 29-én Gyulafehérváron a Gyulafehérvári Egyházmegye számára. Eddigi szolgálati helyei: Beszterce 2012-től 2013-ig; Nagyszeben I. 2013-től 2017-ig; Gödemesterháza 2017-től 2018-ig; Nyárádselye 2018-től 2019-ig.  2019-ben jelentkezett Pál József Csaba temesvári megyéspüspöknél azzal a kéréssel, hogy lelkipásztori szolgálatát a temesvári egyházmegyében szeretné folytatni. A megyéspüspök jóváhagyta a kérelmet, és a resicabányai Szentháromság egyházközség plébánosává nevezte ki. Puskás Attila plébános több mint  egy éve szolgál a temesvári egyházmegyében, ez alkalommal kérdeztük:

– Hogyan született meg a döntés, hogy a temesvári egyházmegyében tevékenykedjen tovább? Miért éppen ezt az egyházmegyét választotta? Járt már ezen a vidéken azelőtt?
– Papságom hetedik esztendejében azt vettem észre magamban, magam körül, hogy Isten valamit akar tőlem. Nehéz volt ezt megérteni, tisztán látni. Mit akar ez a Felsőbb Akarat? Annyit megértettem, hogy ez kegyelem és kalandra hív. Ferenc pápa Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításában olvasott gondolat, miszerint aki kockáztat, azt az Úr nem csapja be, bátorságot nyújtott, olyan értelemben, hogy nézzek szembe az Úrral és fogadjam el ezt a találkozást. Közben az a vágy erősődött bennem, hogy jó lenne alaposabban megismerni az egyetemes egyház kincseit, sokszínűségét. Ferenc pápa Csíksomlyón megismételte: Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást. Nekem szólt! Egyre tisztult az Úr hangja bennem. Igen, kockáztatni fogok! De hogyan fog ez történni, illetve mit jelent mindez, és hogyan fog ez kapcsolódni a fennt említett megszületett vággyal, homályos volt. Rá egy hétre újra elmentem a Csíksomlyói Segítő Szűzhöz, „tisztázni” mindezt. Pünkösdszombati búcsú volt a Nyeregben. Jelet kértem az Úrtól. Azt mondtam, hogyha a prédikáló püspök megismétli a Szentatya egy héttel azelőtt elmondott kijelentését – tehát, hogy aki kockáztat, az nem csalatkozik az Úrban – akkor tudni fogom, merre indul az Úr akaratában ez a kaland. S lám, Pál püspök úr megismételte az apostoli búzdítás szavait. Jelet kértem, s a jel kötelezett! Így jelenkeztem Pál József Csaba püspök úrnál azzal az óhajjal, hogy szeretném jobban megismerni az Egyetemes Egyház valóságát. Egy mély és építő beszélgetés után Jakubinyi érsek úr elengedett néhány esztendőre a Temesvári Egyházmegyébe. Kértem Kis Szent Terézt, hogy járjon közbe értem ezen a kis missziós úton!

– Milyen volt a Pál püspök úrral való első találkozása, és hogyan fogadta a kinevezést?
– Székelyföldről a Temesvári Püspökségig utazva szép  belső lelkiutat jártam be. Nem volt bennem félelem, mindannak ellenére, hogy számomra teljesen ismeretlen egyházmegyébe érkeztem. Tudtam, hogy Kis Szent Teréz mosolyog az Úrnál értem! S hadd mondjam el, hogy ez a mosoly szeretetteljesen visszaköszönt Pál püspök úr arcáról egy rövid, szeretetteljes párbeszéd közben, és megkaptam a kinevezésemet. Nagy bizalmat kaptam ajándékba Püspök úrtól, tudniilik az Úr Jézust!  Kockáztattam! Püspök úr is kockáztatott!

– A család, a barátai, az ismerősei, hogyan fogadták a döntését?
– Népes családból származom, nyolcan vagyunk testvérek, a szüleimmel együtt egy adott időszakban tízen éltünk a családban. Ott tanultam meg nagyobb rendszerben élni, gondolkodni, és leleményességgel megteremteni a harmóniát. A családban tanultam meg megélni az egységet, az összetartást. S ennek az egyik hajtóereje az egymás iránti szabadság-ajándék volt. Ezért a szüleim, testvéreim tiszteletben tartották a döntésemet. Barátaim és ismerőseim különbözőképpen értelmezték az elhatározásomat.

– A resicabányai Szentháromság plébánián hogyan fogadta a helyi közösség?
– Örömmel gondolok vissza arra a szentmisére, amelyen Pălie Veniamin esperes atya beiktatott. Elhalmoztak köszöntésekkel, ünneppel ajándékoztak meg a hívek. Igaz, volt, aki megjegyezte, hogy valamennyien izgultak, vajon beszélek-e románul. J A valóság az, hogy a hat nemzetiségű plébániai közösségünket zömében román anyanyelvű hívek alkotják.

– Több mint egy éve itt szolgál, bizonyára sikerült valamennyire megismernie az egyházmegyét. Az eddigi szolgálati helyeivel összehasonlítva a jelenlegit, miben lát hasonlóságot vagy különbséget? Volt-e olyan élménye, tapasztalata itt, ami meglepetésként érte, amivel eddig nem találkozott?
– Ez a szolgálati helyem valamelyest a nagyszebeni kápláni tapasztalatokat is felidézi és segítségül hívja. Nagyszebenben négy évig voltam segédlelkész. Jó mintaként szolgál. Hálás vagyok az ott eltöltött tapasztalati esztendőkért, főként azért, hogy éreztem Oskar Raicea főesperes-plébános úr bizalmát, aki engedte, hogy a többnyelvű közösségben hasznosítsam lelki és szellemi képességeimet. El kell mondanom, hogy értékes tapasztalatokkal távoztam Nagyszebenből, hiszen segédlelkészként, amikor a főesperes-plébános úr elé terjesztettem pasztorális elképzeléseimet, minden alkalommal bizalomat előlegezett, mondván: „semmi jónak nem vagyok az elrontója.” Ez lendületet adott! Nyilván a resicabányai Szentháromság plébánián színesebb a töbnyelvűség-paletta. Románok, magyarok, németek, horvátok, csehek és bolgárok színezik. Ez így nehezebb, viszont több lelkipásztori örömmel jár. Most azt keresem, hogy itt, ebben a meglévőségben mi az Úr akarata? Miben és hogyan akarja a Szentlélek Úristen színezni, vagy újraszínezni a plébánia hívei között a kapcsolatokat, találkozásokat, a párbeszédeket?

– Mi az, ami a resicabányai plébánián örömmel tölti el, ami új lendületet ad? 
– Szép egyházközséget vettem át Ciubotaru Simon atyától. Friss lelkierőt tapasztalok a testvérekben. Ez a frissesség erőteljesen formálja és megtapasztalhatóvá teszi a  Szép Jézust bennem, közöttünk. Nagylelkű egyházközségnek vagyok a testvére. Engem az lelkesít, ha a testvérek örömében, fájdalmában, kreatívitásában kiragyog a Szép Úrjézus személye. Ez gyógyít és gyönyörködtet. Az új termés lelkesít és örvendeztet, reményt ad. Egyébként örömmel tölt el az is, hogy jól beleáshatom magam a román nyelvű hívek pasztorációjába.

– Ez a plébánia nemrég ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját. Hogyan zajlott az ünnep?
– Isten ajándéka, hogy ünnepehettünk. Felemelő hálaadás volt mindazokért és mindazért, amivel az Úr gondját viselte és kegyelmével éltette az elmúlt esztendőkben az egyházközséget. A világjárvány kissé elszigetelte a híveket, viszont a jubileumi ünnepség valamennyiüket vonzotta a közösségbe. Ezért a kegyelemért hálás vagyok.

– A plébánia fennállásának 20. évfordulójára szép ajándékkal lepték meg a Főpásztort. Honnan jött az ötlet, és hogyan valósították meg?
– Megzenésítettük a Püspök úr jelmondatát: Serva eos in nomine Tuo. Egy olyan dallamot kértünk a Szentlélek Úristentől, a harmónia mesterétől, amely fejezze ki az egyszerűséget, a szerénységet, mint a végső kifinomultságnak  jelét. Ezt az óhajt plébániánk zeneértőire bíztam. E megzenésített szentírási résszel, mint püspöki jelmondattal szeretnénk megyéspüspökünkkel együtt imádkozni a rábízott egyházmegyéért: serva eos in nomine Tuo! Érdemes megtekinteni:
https://www.youtube.com/watch?v=6Ik3YNO_evM&feature=youtu.be

– Melyek azok a források, amelyekből lelkipásztorként új erőt, lendületet merít?
– A fő forrás a papokkal való építő találkozás és párbeszéd. A papi egységet találom a legszükségesebb erőnek. Azt az ajándékot, amikor arról teszünk tanúságot, arról beszélünk, aki a Mesterünk!

(Az interjút a temesvári Püspökség sajtóirodájának munkatársai készítették)